fbpx

Kona… Konakona… A közkedvelt kultmárka újra erősít

Hamarosan ismét kaphatóak a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Kona kerékpárok, és a 2013-as modelleket nem más mutatta be nekünk egy dunai állóhajón, mint régi barátunk, a finn Jimbo Holmström, a Kona PR-guru.

Jövőre új alapokra helyeződik a Kona-forgalmazás Magyarországon, így aki kitartott évek óta elnyűhetetlen Konája mellett, kiszemelhet egy újat, hiszen a DH-, Enduro-, All-Mountain-, XC- és túra vonalon is támad az amerikai márka.

Kona 2013: Jimbo jött, látott és meggyőzött

Ahogy Jimbo is elmondta, a Kona a „legkisebb nagy márka”, még mindig három magánszemély tulajdonában, akik semmilyen más cégben nem résztulajdonosok. Jövőre 25. jubileumát ünnepli már a gyár, melynek legfőbb filozófiája mindig is az volt, hogy elsősorban tartós, elnyűhetetlen kerékpárokat készítsenek, melyek nyergében élmény kerékpározni a vásárlóiknak.

Kona 2013: Tanuki, egy megfizethető all-mountain bringa, jó vázzal, kedvező árú alkatrészekkel

Ezért sem nyúltak eddig a karbonhoz, Jimbo szerint most jutottak el arra szintre a szénszálas technológiák, hogy azt a minőséget tudják nyújtani vásárlóiknak, amit szeretnének. Így ami késik, nem múlik, de egyelőre a paletta döntő részét tekintve maradtak az alumíniumnál és az acélnál, a bemutatóra sem hoztak karbon gépet. Főleg Shimano alkatrészekkel szerelik a bringákat, és a kiegészítők tekintetében is bevált partnerekhez ragaszkodnak, mint a WTB, a villák, rugóstagok szempontjából már inkább a RockShox dominál, mint a Fox.

Kona 2013: a Kona “hétköznapi2 kerékpárjai is egytől-egyig egyéniségek

A Konánál továbbra is élettartam garanciát adnak a vázakra (továbbra is a vázakra helyezik a hangsúlyt egy kerékpár fejlesztésénél), és ezt csak a fémmel vállalják egyelőre. Egyébként a Scandium ötvözetből készülő XC-mountain bike-jaik egyáltalán nem nehezek, köszönhetően egy új gyártástechnológiának is.

Kona 2013: erős az új enduro-vonal

A hagyományos alumíniumot, illetve az ebből készült vázakat a kevésbé rideggé tevő Scandium alacsonyabb súly mellett kínál megfelelő merevséget, ráadásul a „Superplastic Forming” eljárásnak köszönhetően hatékonyabban alakíthatóak a csövek. A „superplastic” egy olyan kitöltőanyag, amellyel magasabb hőmérsékleten, nagyobb mértékben alakíthatóak a csövek, s míg a Kona más vázainál is alkalmazott „hydroforming” eljárással csak 20-30%-ban változtatható a csövek keresztmetszete, addig az új technikával akár 90%-ban.

Kona 2013: Kula csövek

Mivel mindenhol kialakítható az ideális csőkeresztmetszet, további súly is megtakarítható. A scandium vázak így már közelítik a karbonvázak súlyát, ellenben még mindig lényegesen kevesebbet kell fizetni értük, mint egy jó minőségű szénszálas modellért. Jól példázza ezt a nálunk is régóta ismert Kula XC bringa, ami a superplastic forming eljárással készült scandium ötvözetű vázzal rendelkezik, itt-ott valóban erősen konkáv csőkeresztmetszettel.

Kona 2013: All-mountain Konák, a 29er Satori és a 26-os Kitsune

Ha már az XC-vonallal kezdtük, maradjunk is itt egy kicsit, természetesen 29-es bringákat is kínál a Kona, a 26-os és a 29-es gépek közötti különbséget színpadiasan magyarázta Jimbo: Tudjátok mi valójában a különbség egy 26-os és egy 29-es mountain bike között? – Hatásszünet, majd két ujjával mutatva: Három inch. Mindössze három inch…

Kona 2013: Kona Kahuna Deluxe 29er

Persze azért a merevfarú és a fully modellek között is találkozhatunk twentyninerekkel, és kicsit bővebb megfogalmazásban már nagyon is világos a különbség a Kona értelmezésében is. A nagykerekűket azoknak ajánlják, akik lazábban állnak hozzá a mountain bike-hoz, szeretnének könnyedén átgurulni mindenen, mindenhol, a 26-osokat pedig az agresszívabb bringásoknak, akik szeretnek inkább technikázni.

Kona 2013: tisztességes sárférőhely

A 29-esekkel kapcsolatban Jimbo elmondta azt is, hogy nem szeretnék üldözni a mm-eket, például divat, hogy a gyártók a minél rövidebb támvillák kialakítására törekszenek, nos őket nem zavarja az a pár milliméter, inkább legyen tartósabb a szerkezet, nagyobb sárférőhellyel, ennek jegyében készülnek a Kahuna sorozat tagjai is.

Kona 2013: Kona Satori

Bármilyen terepen elboldogul a Satori, ami a 29-es bringák elterjedésével született új kategória képviselője. A 130-140 mm-t mozgó 29-es fully előtt gyakorlatilag nincs akadály, egy átlagos all-mountain gépnél nagyobb szabadságot, s főleg biztonságot kínálnak lefelé, s emellett emelkedőkön sem jönnek zavarba. Hamarosan tesztelhetjük is a gépet…

Kona 2013: az újabb generációs rugóstagok jobban bírják a gyűrődést

A Satori 26-os all-mountain kistestvére a Kitsune, 120-130 mm rugóúttal. Ebben a kategóriában nemrég alkalmazzák ezt a rugóstag elhelyezést. Jimbo azt mondta, hogy ez az elrendezés jobban igénybe veszi a rugóstagot, mint a hagyományos négyforgáspontos, de az újabb, strapabíróbb rugóstagokkal már vállalható a beépítésük a meghibásodás nagyobb kockázata nélkül.

Kona 2013: továbbra is négyforgáspontos

A legtöbb össztelós modellnél ennek ellenére maradnak az amerikaiak a hagyományos elrendezésnél, a Kona által kifejlesztett négyforgáspontosnál. Az amerikai gyár a zúzósabb bringáinál mindig törekedett arra, hogy a forgáspontok a lehető legtávolabb legyenek egymástól a mechanizmusban, egyenletesebben elosztva a terhelést, fő filozófiájukhoz hűen a tartósságot is fokozva ezzel.

Kona 2013: Kona Process

Enduro bringájukon, a több all-mountain modellhez hasonlóan kormányról vezérelhető nyeregcsővel szerelt Processen is megfigyelhetünk azonban egy újítást a korábbi évek (itthon  megszokott) Konáihoz képest, ugyanis a tengelyhez legközelebbi forgáspont átköltözött a láncvilláról a támvilla tövéhez. Ez egyrészt a hatékonyabb pedálozás miatt történt így, másrészt mivel így kevésbé változik a rugózás közben a láncfeszesség, a láncvillát sem veri összevissza a lánc.

Kona 2013: Kona Operator – a DH romboló

Az Operator az igazán keményvonalas DH-bringa 200 mm-es úttal, Boxerrel, egyszerű, szétrobbanthatatlan felfüggesztéssel. Nem véletlen, hogy az amerikaiak extrém versenygépei hosszú ideje bizonyítanak a világkupákon is.

Kona 2013: Fire Mountain fiúknak, Tika a lányoknak

S végül, de nem utolsó sorban az alacsonyabb árfekvésben is kínál a Kona klasszikus mountain bike-okat, az alumínium vázra épült Shimano Acera szintű kerékpárokat férfi és női változatban is megvásárolhatjuk majd, előbbit a jól ismert Fire Mountain néven feketében, míg a yölgyeknek készült a Tika, speciális, rövidebb geometriával, női nyereggel, rövidebb stucnival, keskenyebb kormánnyal.

Tehát továbbra is Kona, hamarosan további információkkal, tesztekkel is jelentkezünk az új gépekről…

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo