fbpx

KLEIN Mantra Race

A nemrég megjelent Fat Chance MTB bemutató nem várt mértékű érdeklődést mutatott, több olvasó rögtön a Kleinnel példálózott, így nincs más hátra, mint előre – azaz íme a nyomtatott Bikkmakkban 12 éve napvilágot látott klasszikus, a Mantra Race!

klein_retro01A Mantra különlegessége nem elsősorban korából fakad. Sőt, a komplett gép számtalan ponton nem egyezik már az eredetivel – tehát nem 100% korhű -, de önmagában a váz is megér egy misét. Tulajdonosa – meglepő módon (?) – egy kerékpárbolt tulajdonosa is egyben: Batyki Péter. Persze; legfőbb büszkesége nem ez a darab, hanem egy 1934-es kerékpár, melynek csak a köpenyei nem egyeznek az eredetiével – de az már egy egészen más történet lenne…
[divider scroll_text=”KLEIN Mantra Race”]

klein_retro05Klein Bicycles
Gary Klein, a cégalapító ahhoz a “csapathoz” tartozott, akik negyed évszázaddal ezelőtt a mountain bike megszületésénél “bábáskodtak”, s befolyása még ma is meghatározó. Mérnök hallgatóként 1978-ban építette első kerékpárvázát. Ez ugyan még nem hegyikerékpár volt – Gary akkortájt országúti versenyző volt -, viszont az alapvető “geriklejnes” jegyek már itt felfedezhetőek voltak: nagy átmérőjű csövek és tökéletesen megmunkált hegesztések. Főleg ez utóbbit emelném ki, hiszen az évek során olyan tökélyre fejlesztették a Klein vázak hegesztési technológiáját (is), amely a legtöbb gyártó számára etalon. (Talán még a Spectrum kerékpároknál figyelnek ennyire a “láthatatlan” hegesztésekre.) És ami később a márka egyik védjegyévé vált: hihetetlen színekkel festik le vázaikat; jelen pillanatban is lehet pályázni weboldalukon a legelképesztőbb színekkel és formákkal.

Máig legismertebb, legendás modelljük az Adroit. Tökéletes hegesztések, óriási csőátmérők (a saját maga által fejlesztett “Gradient Alu”-ból), brutális homlokcső saját, integrált csapággyal és a vázon belül vezetett bowdenezés – ez volt az a gép, amellyel Gary Klein történelmet írt. Soha nem gyártottak sokféle modellt, inkább azt a keveset próbálták tökéletesíteni. Persze, ezt a céget is elérte a centralizáció: jelenleg a Klein az American Bicycle Group márkája – a Trek, Bontrager, Litespeed, Merlin, Tomac, stb. társaságában. A “dicsőséges függetlenség” kora tehát elmúlt. Maradtak viszont továbbra is igen innovatív ötletek – elég az idei modelleket megnézni…
[divider scroll_text=”KLEIN Mantra Race”]
klein_retro09A Mantra Race: Maga a szó kántálás-szerű imát jelent, a Klein palettáján viszont az egyik legvitatottabb összteleszkópos modelljük volt. Körülbelül két évvel ezelőtt járt Balatonfüreden egy finn(!) úriember, amolyan átutazó. Sok szép dolgot hagyott ott, köztük ezt a karbon vázas Mantra Race gépet is. Jelenlegi tulajdonosa nem gyűjtőszenvedélyét vezérelve vásárolta meg tőle, inkább kuriózum-volta miatt. A kerékpár 1999-ben készült, a cég egyik csúcsmodellje volt. Eredetileg XT szettel, Time Atac pedállal, Bontrager kerekekkel és Manitou SX-Ti teleszkóppal készült. 2700 amerikai dollárt kellett érte kicsengetnie annak, aki ilyet szeretett volna – akkor.

Honeycomb Carbon: A váz fő része – amelyet normális esetben “első háromszögnek” neveznék – a karbon szövetből készült elképesztő átmérőjű “cső”, mely a nem kevésbé túlméretes AirHeadTube fantázianévvel ellátott homlokcső környékét belül nyolcas alakzatban fogja körbe. Ezt ugye géppel elég bajos lett volna megoldani… A cég nem hódolt – az akkor még csak éledező – karbon-dizájn őrületnek: egyszerűen feketére festették a vázat. “Made in Chehalis, WA – USA”: mutatja a matrica, vagyis ez még ízig-vérig Klein, bizony.
[divider scroll_text=”KLEIN Mantra Race”]
klein_retro10Unified Rear Triangle
Maga a rugózás egy elég érdekes elgondolás. Alapvetően az összteleszkópos gépek egyik legfőbb negatívumát – az állandóan változó középcsapágy/hátsó tengely távolság – egy huszárvágással kiiktatták. A Mantra az URT (Unified Rear Triangle – független hátsó háromszög) vázak családjába tartozik. Egyetlen, nagy átmérőjű – tehát kopás szempontjából igen tartós, emellett nagyon könnyen karbantartható – forgáspont körül mozog a kerékpár hátulja; szerves egységét nem bontották meg további csapágyazással. A komplett hátsó háromszög a Klein-féle 6061 T6 Gradient alumíniumból készült, a hegesztések természetesen teljesen eltüntetve.

Az URT kétségtelenül jelent előnyöket: sprinteléskor, vagy a nyeregből kiállva mászáskor gyakorlatilag merevfarúként viselkedik; a kevés forgáspont és csapágy miatt kedvező a tömege; könnyű karbantartani. Másrészt szinte érthetetlen számomra. A nyeregben ülve ugyanis éppen a fenti megoldás miatt folyamatosan változik a homlokcső szöge, vele együtt a villáé is, ami az irányíthatóság szempontjából nem feltétlenül előnyös…
[divider scroll_text=”KLEIN Mantra Race”]
Babakocsi
…jut az ember eszébe menet közben; ugyanakkor nyeregben ülve mászni némi energiaveszteséggel jár: a gép hátulja enyhe, de határozott “pogózásba” kezd. A bicaj nagyon kényelmesre hangolható; ebben elsősorban a Fox Air Vanilla Float-R levegő-olajos rugóstagjának jut a főszerep. Nagyon tág határok között és nagyon agresszíven (vagy progresszíven…?!?) állítható. Meg kell említeni az eredeti Bontrager nyerget, amely szintén a komfortot növeli, s hogy ezt stabilan tegye egy Thomson Elite nyeregszárat raktak alá – ez is “eredeti” alkatrész. Jó látni, hogy vannak még gyártók, akik tényleg úgy gondolják: ha már valamit csinálunk, akkor azt a legprofibb módon – elég a Thomson nyakrészét elnézegetnünk egy kicsit…

klein_retro08Eredeti alkatrész még az integrált Klein MC-2 fejcsapágy, az Icon “kissé” túlméretes stucnija, amely olyan, mintha ketté akarná harapni a “rábízott” – és szintén eredeti – Bontrager 2016 T6 kormányt.

Elmélázhatunk, hogyan is sikerült ennyire rossz helyre tenni azt az egyetlen kulacstartó helyet, ami a vázon van (Persze: hova máshova tennénk…?); vagy hogy miféle tárcsfék felfogatására alkalmas (és főleg: alkalmas-e?) a támvillába integrált dupla furat – de egy ilyen kerékpár esetében ezek szinte észrevétlen apróságok. Hiszen nem a tökéletes geometria és a hibátlan részletmegoldások jelentik különlegességét. Hanem…

…valami egészen más

Nem lehet vele feltűnésmentesen közlekedni. Mindenkiből reakciókat vált ki, elsősorban persze csodálkozást. Voltak, akik álmélkodva állították meg és mutogattak a fő vázcső alatti híg levegőre, hogy “innen, biza hiányzik valami”! Az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor német úriember intette megállásra “bálnamercijéből” Batyki Pétert, hogy miután tüzetesen megvizsgálta a gépet, felfelé fordított hüvelykujjal csak annyit fűzött hozzá: “Formula eins”.

Szöveg és képek: Tóth Zoltán

 

klein_retro12

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo