fbpx

Klasszikusok hete az Ardennekben, az Amstel Gold Race-szel kezdünk

Sokan nagyot nyelnek az Amstel szó hallatán és talán már mennének is a hűtőszekrényhez, hogy egy gyöngyöző palack felnyitásával csillapítsák szomjukat. De vannak olyanok, akiknek elsőre nem feltétlenül az amúgy kiváló sör jut eszükbe a fent említett szóról. Az Amstel Gold Race-szel megkezdődik az ardenneki klasszikus versenyek sorozata, amelyre idén is több kerékpáros feni a fogát.

Akár ez is lehetne vasárnap a befutó...

Akár ez is lehetne vasárnap a befutó…

A versenyről:

Az 1966 óta megrendezett Amstel Gold Race Hollandia legnehezebb kerékpáros versenye, a tavaszi klasszikusok méltán népszerű tagja. Minden évben, áprilisban rendezik meg ezt az egynapos futamot, melynek útvonala főként az Ardennekben kanyarog, legfontosabb jellemzői a „falak”, vagyis a meredek, de rövidebb emelkedők.

Az útvonal:

Idén is Maastrichtból indul a karaván, hogy aztán a versenyzők több mint 250 kilométer és négy hurok megtétele után Valkenburgban érkezzenek meg a célba. Az idei útvonalba összesen 34 emelkedőt terveztek a versenyszervezők, ezek összesen több, mint 4000 méteres mászást jelentenek. A két ismert ilyen fal a Keutenberg és a Cauberg, melyek a versenytáv végén találhatóak és minden bizonnyal itt fog eldőlni, hogy ki lesz az idei viadal legjobbja. Nem egy emelkedő meredeksége meghaladja helyenként a 20%-ot, amely már igencsak izomszaggató tud lenni.

Az esélyek:

Más ez a verseny, mint a kockaköves klasszikusok, hiszen ott nagyon sok múlik a szerencsén és a taktikán is, no meg a rázatók tűrésén, addig a meredek falak esetében a lábak erején és az emelkedők leküzdésén van a legnagyobb hangsúly. Azok a versenyzők a legesélyesebbek, akik képesek sprintelni is, de meg bírják tekerni a meredek mászásokat is. Enrico Gasparotto már két alkalommal megnyerte a versenyt, legutóbb pont tavaly és idén is indul, ezúttal a Bahrain-Merida színeiben. Az új WorldTour csapat egyébként nagyon erős sorral áll fel az Ardennekben, Sonny Colbrelli a Brabant Nyílon bizonyított és Grega Bole is erős volt.

Esélyesek:

Két fő esélyest kell megemlíteni első sorban. Az egyik Alejandro Valverde, aki idén elképesztő formában van! Három spanyol egyhetest nyert meg, közte a rövid és meredek mászásairól híres Baszk és Katalán körversenyt úgy, hogy ezeken övé volt a királyszakasz is! Az Andalúz kört is nyerte, ráadásul mindhárom esetben verte Contadort is összetettben! Valverde pontosan az ehhez hasonló versenyeket szereti legjobban, azonban az ardenneki hármasból a Fleche Wallone-on lesz fő esélyes, azt tavaly is megnyerte. De, természetesen itt is a főbb esélyesek között van.

A másik kiemelt esélyes a SKY lengyel versenyzője, Michal Kwiatkowski, akinek idén már két egynapos klasszikus trófeája van, ezek közül az egyik a Milano-Sanremo, az öt monumentum egyike. Ráadásul Kwiatkowski kihagyta a kockaköves klasszikusokat, hogy kiemelten tudjon készülni az ardenneki hármasra! Nagyon erős a lengyel és emellett taktikus is, nem véletlenül volt világbajnok!

Mindenképp meg kell említeni az idei szezon másik nagyágyúját (Valverde mellett) a belga olimpiai bajnok Greg van Avermaet-ot, aki eddig verhetetlen volt. A Flanders-en még bukott Sagan és egy pulóver miatt (ebbe most ne menjünk bele ennél jobban), de a Paris-Roubaix-n nem volt ellenfele. Óriásit dolgozva, egy percre sem engedte ki a versenyt a kezéből, végig ellenállhatatlanul és teljesen megérdemelve haladt át elsőként a célvonalon a roubaix-i velodrómban.

Golden Greg akkor is esélyes a versenyre ma, ha ő inkább a kockaköveken érzi jobban magát. Nem így a Sunweb első számú versenyzője, Michael Matthews. Az ausztrál kerekes kiválóan sprintel, remekül megy tempót és bírja a meredek falakat is. Rajta kívül befuthat még Michael Albasini (Orica-Scott), A Flandria győztese Philippe Gilbert (Quick Step), csapattársa, Dan Martin és az olasz Sonny Colbrelli is, valamint ne feledkezzünk meg a fiatal Tim Wellens-ről a Lotto-ból és az új UAE Emirates csapatban új motivációt merítő Rui Costáról és Diego Ulissi-ről sem.

Idén is nagyon izgalmas és látványos verseny várható, mindenképp érdemes követni az Amstel Gold Race-t, akár egy palack Amstel sörrel a kezünkben.

További információk:

http://www.procyclingstats.com/race.php?id=171016&c=2

(Nagy Gergely)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo