fbpx

Kiknek lehet szurkolni csütörtöktől a Gemenc Nagydíjon?

Csütörtök délutántól lehet szurkolni a Szekszárd környékén rendezendő háromnapos Gemenc Nagydíj nemzetközi mezőnyének, hogy pontosan kiknek, kiderül a szervezők közleményéből.

A fiatal magyar versenyzők közül Filutás Viktor (Mugen Race Team Veloki) és Istlstekker Zsolt (Tipográfia) is indulnak majd a versenyen, most a Kálvárián melegítettek

2017. a megújulás éve, legalábbis a Gemenc Nagydíj életében, hisz bekerült az esemény a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárába. Ezzel a Tour de Hongrie mellett megvan hazánk második, többnapos, UCI 2.2-es kategóriás országúti körversenye, melyen világbajnoki és olimpiai kvalifikációs pontokat gyűjthetnek a résztvevők. A háromnapos megmérettetésre 14 csapat nevezését fogadták el a szervezők, 20 országból érkeznek a profik, hét magyar csapatnak szurkolhatunk.

A válogatott színeiben ott lesz a rajtvonalnál az Ausztriában légióskodó Kusztor Péter, valamint a regnáló magyar bajnok Pelikán János kettőse, de luxemburgi csapatától Rózsa Balázs is hazaérkezik a versenyre. A nemzeti csapat mellett a MugenRace-Team Veloki, az Epronex Bike-Hungary, a Bátorfi-Trek Team, a Kontent-DKSI, a DeGaVi-Tipográfia és a helyi Szekszárdi SZKE kerekesei is feltűzik a rajtszámokat.

Ami a külföldi sorokat illeti, mindenképpen ki kell emelni a négy kontinentális besorolású gárdát, melyek közül a World Tour sorozatba tartozó Astana fiókcsapata az Astana City tűnik az egyik legütőképesebb sornak. Náluk Galym Akhmetovra lesz érdemes figyelni, aki nem régiben a török Mersini Körverseny összetettjének harmadik helyén zárt, valamint Matvey Nikitin is erős versenyző képében tetszeleg, hisz korábban ő is ért már el kiemelkedő nemzetközi eredményeket. A szlovák Dukla Banska Bystrica sora Patrik Tybor vezetésével érkezik, a csíkszeredai Tusnád csapatánál az orosz Leonid Krasnov neve lehet ismerős, aki három évet húzott le a pro-kontinentális RusVelo színeiben. A kontinentális csapatok sorát az osztrák WSA-Greenlife teszi teljessé.

A regionális csapatok tekintetében az olasz Delio Gallina Colosio neve lassan beleég a hazai kerékpárrajongók tudatába. A marokkói Ahmed Amine Galdoune nyert szakaszt a tavalyi Tour de Hongrie-n, idén pedig a Carpathian Couriers Race utánpótlás versenyének pápai befutóján is ő volt a leggyorsabb, így kimondható, hogy igencsak szeret Magyarországon versenyezni. A mezőny névsorát a cseh Forman-Cinelli és a szlovén Kult-Soklan zárja.

Az érdeklődök a tavalyi évhez hasonlóan három napon keresztül szurkolhatnak a versenyzőknek május 25. és 27. között.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo