fbpx

Kiélezett csaták Nommay-ban a Cyclo-cross Világkupán

A cyclo-cross világkupa sorozat utolsó előtti futama izgalmas versenyeket hozott, mind az elit nőknél, mind az elit férfiaknál a végletekig kiélezett csatákat láthattunk, ahol csak az utolsó métereken dőlt el, hogy ki lesz a győztes. A nőknél Annemarie Worst, a férfiaknál pedig Eli Iserbyt állhatott a dobogó legfelső fokára.

Január 19-én a cyclo-cross világkupa sorozat az utolsó előtti futamához érkezett, melynek a franciaországi Nommay adott otthont. A mezőnyök kissé foghíjasak voltak, mert a versenyzők egy része már edzőtáborban készül a február eleji világbajnokságra. Így történt meg, hogy sem a férfi, sem a női világbajnok nem állt rajthoz ezen a versenyen, mely mindenképpen jó hatással volt arra (a férfiaknál mindenképpen), hogy óriási meccset lássunk az első helyért.

Az elit nők futamában már az első körben körvonalazódni látszott, hogy kik fognak küzdeni az első helyért, Annemarie Worst tudott ellépni a többiektől, míg a világkupában élen álló Ceylin del Carmen Alvarado elesett és így kisebb hátrányba került az éllel szemben, amit szép lassan ledolgozott és felzárkózott a honfitársára. Velük még az otthon versenyző Marion Norbert Riberolle tudta tartani a lépést, de hatalmas peche volt a francia bajnoknak, letörött a hátsó váltója, és futnia kellett a depóig, mellyel kiszállt a dobogóért vívott harcból. A két holland haladt az élen, sokáig azt lehetett hinni, hogy ők fogják lemeccselni egymás közt a két első helyet, de az utolsó körre megérkezett rájuk Katherine Compton. Az utolsó körben folyamatosan ment a helyezkedés, hogy ki legyen az előnyt jelentő első helyen, nagyon úgy tűnt, hogy a hollandok fognak sprintelni a végén, mert Comptonból sokat kivett a felzárkózás, de az amerikai a végén kemény megindult, viszont a két holland át tudta venni a támadást, így hárman érkeztek a célegyenesre. A legtöbb erő Annemarie Worst-ben maradt és megnyerte a futamot, míg a második helyen Ceylin del Carmen Alvarado ért célba, a dobogó harmadik foka pedig Katherine Comptonnak jutott.

Az elit férfiak futamában a világbajnoki címvédő Mathieu Van der Poel nem állt rajthoz, így Eli Iserbyt, Toon Aerts, Laurens Sweeck csata volt várható. Az előbbi kettő már a verseny korai fázisában meg tudott szökni a többiektől, így nem volt kérdés, hogy köztük fog majd eldőlni az első hely sorsa. Toon Aerts tűnt aktívabbnak, többször alakított ki nagyobb előnyt Iserbyttel szemben, de a nem éppen a hatalmas termetéről híres belga mindig visszazárkózott rá, sőt is többször megpróbálkozott elmenni, és sikerült is neki kisebb előnyre szert tenni. Az utolsó körre együtt érkeztek, ahol mindketten mindent beleadtak, hihetetlen versenyt láthattunk, hol az egyik, hol a másik indult meg és rázta le rövid időre az ellenfelét, abszolút nem lehetett tudni, hogy ki lesz a végső nyertes. Végül a sprint döntött, Iserbyt végigbírta maximum gázon a célegyenest, míg Toon Aerts visszaült és jelezte a közönségnek, hogy neki ennyi volt.  Végül a harmadik helyet több mint egy perc hátránnyal Laurens Sweeck szerezte meg.

A két elit futam itt megtekinthető:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo