fbpx

Kezdődik! Ausztráliában startol a WorldTour – előzetes

Január közepén, a már megszokott Tour Down Under egyhetes versennyel megkezdődik a 2017-es kerékpáros idény is…

Az ausztrál körversenyen idén is nagynevű kerekesek állnak rajthoz, ott lesz többek között a négyszeres bajnok és címvédő Simon Gerrans (Orica-Scott), a BMC összetett menője, a szintén ausztrál Richie Porte és rajthoz áll a világbajnok Peter Sagan (Bora-Hansgrohe) is!

két összetett esélyes: Gerrans és Porte

két összetett esélyes: Gerrans és Porte

People’s Choice Classic: Vasárnap az egyhetes körversenyt megelőzően, Adelaide-ben rendezik meg – immár hagyományosan – a People’s Choice Classic elnevezésű klasszikus kritériumversenyt, amelyen a TDU teljes mezőnye rajthoz áll. A verseny teljesen sík, városi kritériumverseny, vagyis a kerekesek egy 2,3 kilométer hosszúságú útvonalon tesznek meg összesen 50,6 kilométert, vagyis 22 karikát a nézők nagy gyönyörűségére! Ez a verseny a sprintereknek íródott. Egyrészt a rövid táv miatt hatalmas a tempó (a tavalyi győztes 1ó 2p alatt tudta le a versenyt!), másrészt bőven marad még energia egy kőkemény sprintre. 2016-ban az ausztrál Caleb Ewan nyert az olasz Giacomo Nizzolo és a brit Adam Blythe előtt.

A világbajnok Sagan is indul

A világbajnok Sagan is indul

Esélyek: A rajtlistát elnézve a csapatok már most a Giro D’Italiára készülnek ezzel az egyhetes versennyel, de vannak olyan csapatok is, amelyek motiváltak lesznek a győzelmet tekintve is. Természetesen a a People’s Choice Classic-on egy klasszikus sprinter győzelme valószínű. Magával a TDU-esélyekkel később foglalkozunk, lássuk meg előbb élőben a 2017-es WorldTour mezőnyt, kiegészítve az ausztrál válogatottal.

Persze a Tour Down Unnder főleg a gyorslábú versenyzőkről szól. Mindenekelőtt ki kell emelni, hogy indul Peter Sagan, a regnáló világbajnok és új csapata a Bora-Hansgrohe is itt kezdi meg az idényt. A szakaszokon érdemes lesz figyelni Caleb Ewan-re, a Team Dimension Data-ból Cavendish távollétében, az elsőszámú felvezető embere az ausztrál Mark Renshaw lehet ott a spiccen. A ma debütáló World Touros csapatok egyike az UAE Abu Dhabi, amelyben a brit Ben Swift számít jó sprinternek.

További részletek hamarosan…

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo