fbpx

Kerékpárosok útját egyengetik

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. évek óta a Tour de Hongrie együttműködő partnere, fogalmazhatunk úgy is, hogy az egyik komoly támogatója. Ráadásul a „Közút” feladatkörei immár nem csupán a kerékpárversenyhez kapcsolódnak, hiszen 2018-tól országos kerékpárút-törzshálózat és jó néhány lakott területen kívül található kerékpárút üzemeltetését és karbantartását is végzi.

 

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kezelésében lévő több mint 32 ezer kilométernyi országos közúthálózat fenntartási és üzemeltetési feladatait látja el. Az utak állapotának rendszeres ellenőrzése; burkolati hibák javítása, padkarendezés; az utak környezetének gondozása; az utak téli hó és síkosság-mentesítése; forgalomtechnikai eszközök kihelyezése, javítása, szükség szerint cseréje – ezek mind a Közút feladatai közé tartoznak.

 

 

A társaság 2018-tól kezdődően pedig nemcsak az országos közúthálózat, hanem a főutakkal párhuzamos lakott területen kívüli és az országos kerékpáros törzshálózat lakott területen kívüli kerékpárforgalmi létesítményeinek megfelelő szintű üzemeltetését és karbantartását is ellátja.

Egy országúti kerékpárverseny a közúti forgalom korlátozásával jár, ezért a közút kezelőjétől közútkezelői hozzájárulást szükséges beszerezni. A kérelemhez be kell nyújtani a forgalomkorlátozás tervét, valamint a versenybiztosítás módját is. Előzetes egyeztetés az időpont és a forgalomkorlátozás pontosítása miatt szükséges. Előfordulhat például, hogy egy verseny időpontja az adott útszakasz egy részének felújításával egybeesik, vagy más forgalomkorlátozással járó eseményt is szerveznek ugyanakkor az útszakaszon.

 

 

Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy mivel a Tour de Hongrie jelentős része országos közúthálózaton zajlik, nekik is komolyan fel kell készülniük, hogy az indulók biztonságosan versenyezhessenek, a nézők megfelelő körülmények között követhessék figyelemmel a viadalt, az autósok pedig teljes körű tájékoztatást kapjanak a lezárásokról. „A versenyt megelőző időszakban bejárjuk az érintett útszakaszt, azokon a helyeken, ahol érzékelünk olyan hibákat, amelyek a kerékpáros közlekedésre veszélyesek lehetnek, ezeket azonnal javítjuk.”

Napjainkban egyre fontosabbá válik az egészséges és a környezettudatos életmód, az energiával való takarékoskodás, illetve a szennyezőanyagok kibocsátásának csökkentése. Ezzel párhuzamosan Magyarországon egyre jelentősebb szerepet kap a kerékpáros közlekedés, folyamatosan nő a kerékpárhasználók száma.

 

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kiemelt feladatként kezeli az országos kerékpárút-törzshálózat, illetve a főutakkal párhuzamos lakott területen kívüli kerékpárutak megfelelő szintű üzemeltetését és karbantartását. Útellenőrei rendszeresen ellenőrzik a kerékpárutakat a biztonságos és kulturált kerékpáros forgalom biztosítása érdekében.

A kerékpáros útvonalak kezelése magában foglalja a kerékpárutak burkolatának ütemezett fenntartását (például kátyúzás, repedéskiöntés), a műtárgyak, tartozékok és egyéb kiegészítő létesítmények (például hidak, korlátok, pihenőhelyek) állapotának vizsgálatát, a kerékpárutak mentén elhelyezett táblák és egyéb jelzések láthatóságának, épségének és működésének biztosítását, szükség esetén ezek javítását és cseréjét, valamint az útburkolati jelek karbantartását.

A kerékpárutak adatainak nyilvántartására, valamint térkép alapú megjelenítésére a Kerékpárút Nyilvántartó Rendszer szolgál. Ezen a felületen érhető el az országos kerékpáros törzshálózat, valamint azon nyomvonalak, amelyek a tervezés alatt állnak. A térkép segítségével tervezhetővé válnak a kerékpáros túrák útvonalai és nyomon követhetőek a kerékpárutakat érintő fejlesztések.

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo