fbpx

Kerékpáros szövetségi közgyűlések előtt: egyesületi vezetőket kérdeztünk

Jövő hét végén kerékpáros sportági közgyűlések lesznek, és bár néhányan valószínűleg nagyon készülnek erre a megmérettetésre, a legtöbb egyesületi vezető vagy versenyző keveset tud az egészről. Ezért megkérdeztünk egy mountain bike és egy országúti sportban érdekelt nagy taglétszámú klub vezetőjét, hogy mire számít a gyűléseken, mit szeretne elérni, mit tartana jó iránynak.

Egy hétvégére esik a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség és az ernyőszervezet, vagyis Magyar Kerékpársportok Szövetségének is a közgyűlése és mindkét szervezetben lesz tisztújítás is, ami általában megmozgatja az egyesületeket. Az MKSz-ben teljes tisztújítás lesz, az MMTBSzSz-ben a lemondott elnök és elnökségi tagok helyére választanak újakat.

Cikkünket gondolatébresztőnek is szánjuk az egyesületi vezetők felé, hogy ki-ki egyesülete és a sportág érdekei szerint értékelje a helyzetet, és próbáljon tenni a kerékpározás jövőjének formálásában. Következő, hasonló összeállításunkban két profi szemlélet szerint működő klub, az első magyar UCI-kontinentális csapat utódjaként működő Close2 Carrera GiEsse, valamint az egyetlen UCI Pro MTB Team, az EuroOne-Waberer’s vezetőinek tesszük fel a kérdéseket.

Most egyik klubvezető, akitől kérdezünk, Lévay Örs, a Bringabanda elnöke, a másik pedig Balog Zoltán, a Szegedi Kerékpáros Sport Club vezetője. Előbbi elsősorban a mountain bike-, utóbbi az országúti szakág szemszögéből válaszol kérdéseinkre:

Bikemag: Készülsz a közgyűlésre?

Lévay Örs: Természetesen ott leszek. és készülök is, jónéhány emberrel beszélgettem már arról, hogy mit és hogy kéne tenni.

Balog Zoltán: Először is köszönöm szépen a megkeresést és hogy kíváncsi vagy a véleményemre, a válaszom igen.

Bikemag: El fogsz menni az szombati és a vasárnapi MKSz és a vasárnapi MMTBSzSz közgyűlésre is?

Lévay Örs: Természetesen ott leszek. és készülök is, jónéhány emberrel beszélgettem már arról , hogy mit és hogy kéne tenni.

Balog Zoltán: Ahogy minden egyesületi elnök, aki felelősséggel tartozik az egyesületéért, részt kívánok venni az MKSZ közgyűlésen, hiszen a sportág jövőjéről fogunk dönteni. Mivel egyesületünk érdekelt a mountain bike szakágban is, ezért oda is el kívánok menni.

Bikemag: Hogy látod, mennyiben befolyásolja a klubod életét a Szövetség munkája?

Lévay Örs: A Bringabanda, bár alapvetően montis egyesület, de a valóságban a tagjaink zöme országúton is teker, sőt versenyeznek is jópáran. A szakágak jelenlegi szétválasztását teljesen mesterkéltnek tartom, nem is teljesen értem. Mindenesetre a montis szakági szövetséggel vagyunk szorosabb kapcsolatban.

Balog Zoltán: Egyesületünk legfőbb célkitűzése az utánpótlás nevelés, egészséges életmódra szoktatás, a térség kerékpáros életének szervezése. Fontos számunkra a nagy múltra visszatekintő egyesület értékeinek megőrzése. A Fekete Lajos emlékversennyel és a Misik László emlékversennyel is tiszteletünket fejezzük ki azok iránt, akik már generációkon keresztül erősítik és támogatják a kerékpársportot Szegeden.
Mivel egyesületünk önállóan működik az általunk megteremtett forrásokból, így közvetlenül az ernyőszervezetnek, MKSZ-nek nincs közvetlen befolyása a munkánkra.

Bikemag: Melyik van nagyobb hatással rátok, az MKSz vagy inkább a szakági szövetség működése?

Lévay Örs: Mi önfenntartó módon gazdálkodunk, kis túlzással a szövetség nélkül is elboldogulunk, csak legyen meg a versenynaptár és kapjuk meg a licenceket. De egy jó és egységes vezetés nagyot tudna lendíteni a sportágon.

Balog Zoltán: Többek közt a szakági szövetség feladata az országos bajnokságok szervezése, az amatőr, elit és szenior versenyzőink számára. Szintén a szakági szövetségek feladatkörébe tartozik a válogatott működtetése és versenyeztetése is. Itt már sokkal nagyobb a ráhatás az egyesületek munkájára. Fontos lenne és egyben nagy segítség is, ha az országos bajnokságok színvonala, szervezettsége lényegesen javulna és a helyét megillető rangra emelkedne. Válogatottnak lenni rangot jelentene és nem plusz terheket az egyesületek számára. A szövetségi kapitányok tervezhetően, átgondoltan tudnák végezni a dolgukat.

Bikemag: Néhány hete egy új MKSz alapszabály tervezet elvérzett a szavazáson, és nem kapta meg a többséget. Mit gondolsz, ha az átment volna, akkor jobb helyzetbe került volna a sportág?

Lévay Örs: A Simonyi Ákos-féle elképzelés és csapat, ami sajnos nem kapta meg a szükséges 2/3-os többséget, helyes irányba vitte volna a szövetség vezetését. Sokan támadták az elképzelést, hogy a szakmai szempontok nem kaptak benne helyet, de ez egy totális félreértésen alapul. A szövetség vezetőinek nem kerékpáros szaktudással kell rendelkezniük, nem azt kell tudniuk, hogy pl. mennyit és milyen pedálfordulattal kell GA1-ben edzenie egy versenyzőnek, vagy nem kell tudnia fejből felsorolnia Tom Boonen összes győzelmét. Az elnökségi tagoknak az érdekek egyeztetéséhez kell érteniük, a lobbizáshoz, az információszerzéshez, a lehetőségek felismeréséhez és kiaknázásához. A különböző szintű politikai és egyéb döntéshozókkal, cégvezetőkkel, és a média képviselőivel kell tudniuk szót érteni. És ez is szaktudás, ami ma sajnos hiányzik a szövetség(ek) vezetéséből. Nem állítom, hogy kizárólag ilyen külsős emberekből kellene összeállítani az elnökséget, ebben, azt hiszem, Simonyiék hibáztak, de hogy meghatározóan ilyen új emberek kellenek a vezetésbe, ebben teljesen biztos vagyok.

Balog Zoltán: Véleményem szerint egy jól kialakított, átlátható szervezeti felépítés szerint működő szervezet, amelyben meg vannak a konkrét feladatkörökhöz tartozó felelős személyek, következetes és kitartó építő munkával bármilyen célt képes elérni. Valószínű, hogy ilyen értékeket bíró vállalati kultúrákban dolgozó vezetők az MKSZ-ben is tudtak volna sikereket elérni a sportág érdekében.

Bikemag: Mivel olimpia évében vagyunk, így 2012-2013 telén ismét közgyűlni kell, és minden szövetségnél teljes tisztújítás lesz. Vajon a rendelkezésre álló idő alatt mire lesz ideje, lehetősége azoknak, akiket most megválasztanak?

Lévay Örs: Érdemi munkára nemigen lesz idejük, de fontos lenne, hogy megfelelően előkészítsék a terepet a nagy őszi tisztújításra. A szövetségek technikai jellegű egyesítését (közös iroda és személyzet) is megtehetnék. Ezt tudomásom szerint senki nem ellenzi, és ez teljesen független a szövetségek jogi státuszától.

Balog Zoltán: Nem lesznek irigylésre méltó helyzetben azok, akiket most megválaszt a közgyűlés, de az új elnökségnek a lehető leghamarabb neki kell látnia a tiszta viszonyok megteremtéséhez. Szembe kell nézni, képbe kell kerülni a jelenlegi helyzettel, akármilyen is az. „Ne a tükröt szidjuk, ha a pofánk görbe!” Aztán a tények ismeretében lehet nekilátni a helyzet kezelésének az Olimpia után. Az Olimpiáig már lényegi változásra nincs mód. A mountain bike szakágnál ebből a szempontból szerencsésebb a helyzet, mert ott az egyesületek, az egyéni támogatók és a szakági szövetség támogatása egyértelműbb.

Bikemag: Milyen célokat tűznél ki a szövetség(ek) elé?

Lévay Örs: A szövetségnek sok feladata lenne, amiket ma nem lát el, vagy legalábbis a mi számunkra nem látható módon végez.

– Lobbizás: montis szempontból a jelenlegi törvényi szabályozás katasztofális, jóformán sehol sem sem űzhetjük szabályosan a kedvenc sportunkat, pedig egy kifejezetten egészséges, könnyen hozzáférhető, igazi tömegsportról van szó, ami ráadásul egyértelműen a környezet szeretetére neveli a művelőit. Ezen változtatni talán a legfontosabb feladat lenne. De az országútisok sem bolyozhatnak szabályosan, a versenybringákkal szabályosan edzeni sem lehet az abszurd előírások miatt.

– Médiajelenlét biztosítása. A sajtóban (minden ágában) nagyon alulreprezentált a bringázás. Ha nem lenne a Tour de France, talán egyáltalán nem is lennénk jelen a képernyőkön. Ez borzasztóan megnehezíti a szponzorok megnyerését. Komoly háttérmunkát igényelne annak a tudatosítása a szerkesztőkben, hogy milyen nagy ennek a sportnak a támogatottsága. A szövetség részéről is szaktudást és sok szervezést igényel a tudósítások, sőt közvetítések feltételeinek kialakítása is, stb. A szponzorok felé ugyanígy hozzáértő és az ő nyelvükön beszélni tudó emberekre van szükség a vezetésben. Ez a tudás a mai elnökségben nincs meg.

– Az utánpótlásnevelés helyzete is siralmas. Ha montizni szeretne a gyerekem szervezett keretek közt, akkor Pilisvörösvárnál közelebb nem ismerek erre lehetőséget. Ez egy 2 milliós, hegyekkel is jól ellátott városban elfogadhatatlan.

De ennél egyszerűbb dolgokban is vannak hiányosságok. Amikor egy – akár amatőr -versenyző megkezdi a felkészülést a szezonra, illene tudnia, hogy hol és mikor lesz pl. a maraton OB. Ennek nem áprilisban kellene kiderülnie.

Balog Zoltán:
– Egyesületek számára is átlátható szervezet létrehozása feladatokkal, hozzá tartozó felelősségi körökkel, számon kérhető módon.
– Országos bajnokságok, Magyar Kupa sorozat, Amatőr Kupa, Tour de Hongrie megszervezése.
– A kerékpársport tömegbázisának létrehozása
– A következő Olimpiára való felkészülés, minél több indulási jog kiharcolása, utánpótlás nevelés, igazolt versenyzők létszámának növelése.
– A kerékpársport „eladhatóságának”, média szereplésének növelése.
– Plusz források bevonása a sportág finanszírozásába
Hirtelen ennyi jutott eszembe a teljesség igénye nélkül.

Bikemag: Hol látod legnagyobb problémát a sportág vezetésében? Mi az, amin elsősorban változtatnál, ha tehetnéd?

Lévay Örs: A véleményem nagyon közel áll a már említett Simonyi-féle elképzeléshez.

Balog Zoltán: Ha viccesen fogalmaznék, akkor azt mondanám a 10 Parancsolat betartása, de beszéljünk komolyan.
A jelenlegi helyzetben az MKSZSZ nem kommunikál az MKSZ-szel és fordítva. Az egyesületek a sajtóból, pletykákból informálódnak. Szinte senki nem lát tisztán ebben a helyzetben csak találgat. Mindenki a saját feje után végzi a munkáját jól vagy rosszul, aztán ha baj van, semminek nincs gazdája, felelőse. Nyilatkozat háborúk stb. Komolytalan és átláthatatlan egy normál halandó egyesületi vezető számára az egész működés. Egy esetleges támogató vagy külső szemlélő számára pedig egy ilyen megítélés, nem túl kecsegtető, és akkor nagyon-nagyon finoman fogalmaztam.
Ez előbb írtak alapján következik, hogy egy átlátható, egyértelmű szervezeti felépítés, amiben kristály tiszta pénzügyi viszonyok vannak a legfontosabb lépés a számomra. Innentől kezdve alakulhat ki bizalom mind az egyesületek felé, mind a leendő támogatók felé – értem ez alatt az állami támogatást is.

Bikemag: Te magad vállalnál szerepet (elnökségi tagság) a megújuló MMTBSzSz-ben vagy az MKSz-ben?

Lévay Örs: Köszönöm nem, vannak erre nálam alkalmasabbak is, remélem, hogy el is vállalják.

Balog Zoltán: Szerettem volna részt venni az újjáépítésben, de nem kaptunk bizalmat. De el tudok képzelni olyan elnökségi összetételt, olyan csapatot, akikkel szívesen együtt dolgoznék a sportágért.

Bikemag: Mit szeretnél még elmondani?

Lévay Örs: Arra biztatnám az előző közgyűlésen igen sok szavazatot kapott radikális megújulási elképzelés kidolgozóit, képviselőit, jelöltjeit, hogy ne húzódjanak vissza sértődötten, hanem legyenek büszkék a nagyarányú támogatottságukra, és tegyenek egy újabb kísérletet a sportág megújítására. Ha nem most, akkor majd ősszel. Egy sportember nem adja fel ilyen könnyen!

Lévay Örs

Lévay Örs rövid portré:

Lévay Örs vagyok, 46 éves sportbarát családapa. Geofizikusként végeztem, jelenleg saját vállalkozásaimat menedzselem, elsősorban az informatika és a közösségi közlekedés területein. Budapesten, Csillaghegyen élek feleségemmel, Rácz Katival – aki szintén BringaBanda színekben versenyez szép eredményekkel, már több éve – és öt lányunkkal, akik közül a legkisebb is BB mezben terheli a pedált.

A sportolás fontos része az életemnek, a mountainbike az egyik kedvenc szabadidős időtöltésem. Időnként versenyeken is indulok, de ez nálam kiegészítő sport az evezés mellett, így nem tartozom korosztályom élmezőnyébe. 2008 óta vagyok a csapat tagja.

Egyesülete, a Bringabanda SC: létszám jelenleg 90 fő, aktív vezetők: Fetzer Róbert, Baros Bálint,  Kis-Barcsai Erzsébet, Rácz Katalin.  Jelentősebb eredmények: Versenyzőink rengeteg bajnoki címet nyertek már a monti minden szakágában, a csapat pedig minden évben a csapatverseny élbolyában végez.

Balog Zoltán

Balog Zoltán rövid portré:

Nevem Balog Zoltán.  1966 május 1-én születtem Szegeden, iskoláimat is itt végeztem. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán pedagógia, művelődésszervező, média menedzser szakon szereztem diplomát, majd gazdálkodó kereskedelmi menedzser képesítést is szereztem. Az elmúlt  14 évben a kereskedelemben dolgoztam. 2008-óta az olasz San Benedetto tulajdonáben lévő Magyarvíz Kft-nek vagyok a kereskedelmi igazgatója. (www.primaveraviz.hu)
1977 óta kötődöm a kerékpársporthoz. Igyekszem ott lenni a legtöbb számunkra is fontos versenyen, amin az egyesületünk tagjai részt vesznek, ha tehetem indulóként is, hogy a saját bőrömön is megtapasztaljam a versenyek hangulatát (színvonalát), a mountain bike Top Maratonokat is rendszeresen „végigtúrázom”. A kerékpár mellett végig csináltam háromszor a nagyatádi Ironman-t is. Az utóbbi években már inkább azon munkálkodom a barátaimmal, hogy minél több fiatal szeressen bele a kerékpársportba és éljen át hasonló csodálatos élményeket, mint amiket nekem szerzett ez a sport.
2006-óta vállaltam el a Szegedi Kerékpáros Sport Club elnöki pozícióját. ( www.szksc.hu )

Egyesülete, a Szegedi KSC: Minden évben számos országos bajnoki helyezést értünk-érünk el. Az egyesületek rangsorában is az utóbbi években szinte mindig az első 4-6 egyesület között végzünk az értékelések során.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo