fbpx

Kerékpáros edzés “fejben”: fájdalomkezelés a kerékpáron

Tyler Hamilton fogcsikorgatva küzd a fájdalom ellen...

Tyler Hamilton fogcsikorgatva küzd a fájdalom ellen…

A kerékpárversenyeken való jobb szereplés, a magasabb szintű teljesítmény vagy egyszerűen a táv teljesítésének egyik kulcsa a fájdalomtűrő képesség, a szervezet túlterheltség iránti jelzéseinek kezelése. Cikkünkben megkíséreljük körbejárni a fájdalom kezelésének nehéz és szubjektív kérdését.

Biztos sokan emlékeznek Tyler Hamilton törött kulcscsonttal való Tour-szereplésére, amely során csodával (?) határos módon még szakaszt is nyert. Vagy mondjuk Johnny Hoogerland felejthetetlen találkozására a szögesdróttal, ami után vérző sebekkel visszaült a kerékpárra, és teljesítette a Tour-etapot. Ezek, illetve a kerékpárversenyzés során előfordult hasonló „hőstettek” nem kis fájdalomkezelésről árulkodnak, de a bukások és sérülések mellett a fájdalomérzet legyőzése egyben a teljesítmény növelésének is fontos fegyvere. Mit tegyünk, amikor testünk-lelkünk tiltakozik a diktált tempó ellen? Hallgassunk rá, lassítsunk? Bölcs döntés lenne, hisz nem véletlenül jelez a szervezet, ámbár a győzelem vagy dicső helytállás érdekében talán megkockáztathatjuk a létfenntartó ösztön felülbírálását. Ha szervezetünk túl óvatos, akkor ezzel a döntéssel remélhetőleg nem teszünk kárt önmagunkban. De hogyan küzdhető le a szervezet egyre intenzívebb tiltakozása? Mit tegyünk, amikor már sírni tudnánk a fájdalomtól?

Bizonyos emberek magasabb fájdalomküszöbbel vagy jobb fájdalomkezeléssel születnek. A hivatásos sportolók közt minden bizonnyal több ilyen „kódolású” egyént találunk. A szenvedés számukra jelenthet mást, mint puszta fájdalmat: lehet a megtisztulás felé vezető út, a kellemetlen érzet legyőzése, vagy folyamatos bizonyításkényszer stb. A kerékpáros teljesítményt szem előtt tartva szerencsésnek nevezhetjük őket, bár az élet egyéb területén megfizetik ennek árát. Nem véletlen, hogy a kerékpársportolók közt az átlagnál lényegesen több depresszióval küzdő, öngyilkosságot megkísérlő egyént találunk…

Johnny Hoogerland így folytatja a szakaszt, majd fejezi be a Tour-t!

Johnny Hoogerland így folytatja a szakaszt, majd fejezi be a Tour-t!

A sportpszichológusok szerint a fájdalomérzet leküzdése távolról sem egyszerű folyamat: a recept sokkal összetettebb, mint a szervezet egyre fokozódó jelzéseinek figyelmen kívül hagyása. Nem elég arra gondolni, hogy a célban vár a siker vagy otthon a háromfogásos vacsora. Ha a kerékpározást a focival hasonlítjuk össze, a legnagyobb különbség, hogy az utóbbi esetében a fájdalomérzet kimutatható, a lerúgott játékos kiengedi a gőzt, megpróbálja meggyőzni a bírót helyzete könnyítése érdekében, míg a bicajos még magának se mindig vallja be, hogy mekkora problémával kell szembe nézni.

fajdalom_5A fájdalomkezelést a pszichológusok általában két modellel közelítik meg: történhet a felettes irányító meggyőzésével, illetve a belső ösztönök, a bennünk élő „csimpánz” legyőzésével. Az előbbi szerint a szervezet általában még megfelelően funkcionál, amikor felettes énünk azt a képzetet kelti bennünk, hogy vissza kell vennünk az intenzitásból. Nem maguk az izmok tiltakoznak – mivel azok “el vannak foglalva az intenzív erőkifejtéssel” -, hanem az agy küldi a vészjeleket. A fájdalmat izmainkban érezzük, de ezek valójában nem fájnak. Erősen terheltek, de kapacitásuk határán is megfelelően működnek. A tejsav felhalmozása sem okolható, a tudomány ezt az elméletet már rég megcáfolta. A tejsav felhalmozódást az adott pillanatban nem érezhetjük, lévén elnyomja az adrenalin, illetve az jelentős, akár több órás késleltetéssel jelentkezik. A fájdalomérzet azonban azért fontos egészségünk szempontjából, mert ha nem éreznénk ilyet, nem lenne ez a kontroll, az izom egyszerűen túlfeszülne, majd szakadna, amikor egyre jobban terhelnénk. Nem véletlen, hogy egyes stimuláns doppingszerek alkalmazásánál, melyek a fájdalomküszöböt tolják ki, megnő az izomszakadás veszélye is.

fajdalom_6

Fájdalom nélkül nincs eredmény…

A felettes irányító megközelítéssel a legnagyobb gond, hogy a vészjelző mechanizmus egyénenként eltér, továbbá sok esetben nem ugyanakkor, ugyanúgy, azaz megbízhatóan jelez. Például a test túlhevülését – amely az izmok túlterhelésénél lényegesen veszélyesebb – sokszor a felettes irányító nem veszi elég komolyan, nem küld egyértelmű és elég intenzív jeleket. Valójában nem tudhatjuk biztosan, hogy melyik vészjelre kell figyelni, illetve melyikre lehet legyinteni.

A Team Sky sportpszichológusa, Steve Peters máshogy közelíti meg a kérdést, és munkájának eredményessége magáért beszél. (Az angol bicajosok mellett világhíres focistákkal, sznúkerjátékosokkal is dolgozik, akik sok csodálatos sikert köszönhetnek a szakembernek.) Peters szerint teljesen mindegy, hogy mi a szervezet jelzésének kiváltó oka – az lehet túlterhelés vagy éppen egy sérülés – a cél, hogy felülkerekedjünk az irracionális és érzelmi alapokon működő ösztöntökön, a belső „csimpánzunkon”. Hogyan? Határolódjunk el tőle, ne szemtől szembe vegyük fel vele a küzdelmet, mivel azt legfeljebb érzelmi szinten tudnánk megvívni. Ha haraggal folytjuk el a csimpánz erejét, az legfeljebb időleges megoldást ad: lévén folyamatosan nem tudunk haraggal élni és közben a teljesítményre koncentrálni. A csimpánz tehát törvényszerűen visszatér, akár még hajthatatlanabb lesz. Peters ajánlása szerint a legjobb stratégia, ha túljárjunk a belső csimpánz eszén!

Geraint Thomas ominózus bukása..

Geraint Thomas ominózus bukása..

Az egyik fő fegyverünk a motiváció. Akármennyire is fontos célunk elérése, bölcsen cselekszünk ha azt a valósnál nagyobbnak képzeljük magunkban. Úgy kell tenni, mintha a világ, de minimum családunk fennmaradása függne a fájdalomérzet leküzdésén, személyes egzisztenciánk vagy a hozzánk közel állók irántunk érzett tisztelete függne a sikertől. Család, csapat, férj, feleség, gyermek, apa vagy anya: szemükben kell helyt állni, nem szabad, hogy ők csalódjanak bennünk. Ezekhez az értékekhez minden egészségesen gondolkodó egyén ragaszkodik, ha ezt tartjuk szemünk előtt, képesen leszünk áttörni a falat. És a tapasztalat azt mutatja, hogy itt valóban a fal ledöntésről van szó: ha a csimpánz ütésünktől megszédül, nem tér vissza, sebeit nyalogatva vonul vissza barlangjába.

Amikor a 2014-es Tour-on Peters egyik tanítványa, az angol nemzeti mezőnyversenybajnok Geraint Thomas, a 2. szakaszon eltörte medencecsontját, a verseny feladása fel sem merült benne. Szeme előtt a csapat érdeke, Froome győzelmének megszerzése lebegett, nap nap után áttörte a falat, és miután vezetője kiesett a küzdelemből, Ritchy Porte-ot segítette, majd kiváló egyéni szereplésével maga állt ki a csapatért. Igen, abban az állapotban, repedt medencecsonttal vágott bele egy szökésbe, amely majdnem célba ért. Thomas esetében a belső ösztön legyőzése mesterfokon működik – köszönhetően minden bizonnyal a hosszú óráknak, amelyet Peters-szel való beszélgetéssel töltött.

...majd Thomas küzdelme szakaszról szakaszra, mellesleg segítve az aktuális csapatesélyest!

…majd Thomas küzdelme szakaszról szakaszra, mellesleg segítve az aktuális csapatesélyest!

De van más stratégia is a fal áttörésére, amely praktikusan kombinálható a belső csimpánz megregulázásával. Egész biztosan nem vehetjük vállunkra a világ összes terhét: erre való a célhoz vezető út szakaszokra való felbontása. Összpontosítsunk az út közvetlen előttünk álló szakaszára, modjuk a kanyarig, a hegytetőig, a következő házig, egy percig vagy bármeddig. Ha egy ház, egy perc vagy egy kanyar megvalósult, a sikerélmény ad motivációt a következő kanyarhoz, a hegytetőhöz, és így tovább. Thomas pontosan ezt nyilatkozta, amikor a nehézségekről faggatták: a hegyi szakaszokat egyes emelkedőkre bontja, a cél az adott csúcsra való feljutás, majd a következőre, és így sikerül befejezni az etapot. A fájdalom sikeres leküzdése pedig plusz motivációt ad a következő szakaszra, majd a rákövetkezőre. Amikor pedig már sok nehézségen volt túl, a medencecsontja sem fájt annyira, így belevágott egy szökésbe, amely tiszteletet váltott ki mind a nézőkből, mind a többi versenyzőből, szakvezetőből. Tyler Hamilton is valahogy így juthatott el a bukás utáni kulcscsonttöréstől a nap nap utáni szenvedésen keresztül (miközben fogsoráról több millimétert lekoptatott) a győzelemig – a jelen példához tekintsünk el vére abnormális sűrűségétől…

fajdalom_8

Merjük áttörni a falat – ez nemcsak a profi sportolók kiváltsága!

Nekünk amatőröknek is célszerű egy stratégát kidolgozni a fájdalom kezelésére. Ha nem is feltétlen a teljesítmény növeléséhez, a versenyeken való sikerhez, de juthatunk olyan helyzetbe, amikor nagyobb távolságot vállaltunk annál, ami jól esik, esetleg bukás ér minket vagy az időjárás fordul kellemetlenné. Ilyen esetekben felül kell bírálni szervezetünk vészjelzéseit, nem szállhatunk le a kerékpárról, amikor majd megfagyunk, nem célszerű a túl hosszúvá nyúlt túrát a perzselő napsütésben még hosszabbá tenni, az állóképességünkhöz mért túl nagy kaptatóra is célszerű felküzdeni magunkat a hazatérés érdekében. A siker önbizalmat ad a következő erőpróbákhoz, vagy éppen a fogorvosi székben vehetjük hasznát a kerékpározás során begyakorolt hatékony fájdalomkezelésének…

fajdalom_7

A cikk alapötlete a Bikes Etc. 2015 januári számából származik, az információ döntő része pedig podcastokból, illetve Steve Peters könyvéből.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo