fbpx

Kellys seregszemle az idei Eurobike-on

A Kellys termékei immár két évtizede remek ár-érték arányukkal hívják fel magukra a figyelmet, amely mögött az évek során egyre gazdagabb technikai tartalmat figyelhetünk meg. Ma már egyetlen területen sincs lemaradásuk a nagy gyártókkal szemben: a legtöbb kerékpárszegmensben a lehető legmagasabb szintű technológiát kínálják, szerencsére továbbra is jó szomszédhoz illő baráti áron. Így már érthető, hogy az MTB maraton versenyeken körbenézve miért látunk ilyen sok Kellys bringát! Ez a tendencia jövőre is folytatódik mind a technikai színvonal, mind a népszerűség tekintetében.

Impozáns, gazdagon berendezett standon mutatta be a Kellys legújabb fejlesztéseit és modelleit...

Impozáns, gazdagon berendezett standon mutatta be a Kellys legújabb fejlesztéseit és modelleit…

A Kellys egy érdekes kerékpár-kereskedelmi modellt alakított ki Közép-Európában, amely kétségtelenül vonzó alternatívája a hagyományos gyártó-nagykereskedő-szakkereskedő „triumvirátusnak”, a multinacionális sportáruházaknak, illetve az egyre terjedő katalógusáruházaknak. A Kellys esetében a hazai piacon nincs klasszikus értelemben vett nagykereskedelmi raktár, ami feleslegesen drágítaná a terméket, ehelyett a kerékpárok a rendeléstől számított 1-2 napon belül közvetlenül Szlovákiából érkeznek. Optimalizált ellátási láncukkal a központi raktárakból gyorsan ki tudják szolgálni a vevői igényeket, továbbá a vásárló mégsem látatlanba választja ki a kerékpárt, mint a katalógusáruházakban, hanem szakértelmet és szervizbázist biztosító kerékpár-kereskedőknél.

Már egyetlen területen sincs lemaradásuk a nagy gyártókkal szemben: a legtöbb kerékpárszegmensben a lehető legmagasabb szintű technológiát kínálják, szerencsére továbbra is jó szomszédhoz illő baráti áron...

Már egyetlen területen sincs lemaradásuk a nagy gyártókkal szemben: a legtöbb kerékpárszegmensben a lehető legmagasabb szintű technológiát kínálják, szerencsére továbbra is jó szomszédhoz illő baráti áron…

Kezdjük Eurobike bemutatónkat a leglátványosabb Kellys technikai fejlesztéssel, az új Ratio Trail Control Link felfüggesztéssel! A rendszer virtuális forgáspont alapú, amely aktív mozgáskarakterisztikát tesz lehetővé, emellett szűri a hajtás és fékezésből érkező erőhatásokat. Az eredmény egy finoman meginduló, progresszív, hosszú utas felfüggesztés, amely ugyanakkor kiváló hajtáshatékonyságot tesz lehetővé. Ideális megoldás az egyre népszerűbb MTB enduro kerékpárok számára, amilyen az új Kellys Swag vagy Reyon modellek.

kellys_2015_eurobike_2014_09

Az új Ratio Trail Control Link felfüggesztés a Kellys Swag 650b kerékméretű romboló “lelke”…

kellys_2015_eurobike_2014_10A Kellys mérnökei persze nem csupán lemásolták a már rendelkezésre álló virtuális forgáspontrendszerek valamelyikét, hanem kidolgoztak egy finoman progresszív, 1:2,5-től 1:2,7-ig terjedő áttételi arányt hozzá. Ez ideális kompromisszum a „vajpuha”, véget nem érő rugóútérzés és az ezzel sajnos együtt járó túlzott pogózás közt – természetesen az adott rugóút, a kiválasztott rugóstag, illetve a vázgeometria függvényében. A virtuális forgáspontnak köszönhetően a fékezés a felfüggesztés működésére nincs hatással, azaz nem blokkol ereszkedéskor. És mivel a hátsó kerék mozgásíve majdnem függőleges (teljes berugózáskor kissé csökken a tengelytáv-hossz) nincs visszarúgás, illetve a pedálozás is csak kis mértékben mozgatja a felfüggesztést. Egy dolog viszont rendkívül fontos az új rendszer esetében: lévén a végletekig optimalizált, koherens egységet képez, kizárólag a tervezők által választott rugóstaggal működik megfelelően. Akkor most pedig jöhetnek a masinák!

Az új Kellys Swag egy 650b kerékméretű romboló, amely a fenti technológiát alkalmazza 160 mm rugóutat biztosítva, 12 mm-es hátsó átütőtengellyel, speciálisan ehhez a felfüggesztésrendszerhez, vázgeometriához és kerékmérethez kiválasztott RockShox Monarch taggal. Az eredmény egy meglepően könnyű, nagy kerékmérettel rendelkező enduro monti, amely hosszú rugóút mellett alkalmazza a Ratio Trail Control Link fejlett működését. Na, erre írtam a bevezetőben, hogy a Kelly ma már távolról sem másodhegedűs a kerékpárpiac képzeletbeli zenekarában!

A Ratio Trail Control Link felfüggesztés elérhető lesz 29-er kerékmérethez is Reyon modellnévvel, 120/100 mm rugóúttal elsősorban maratonfelhasználásra, háromféle felszereltséggel a Shimano XT/SLX-től Deore-ig. A Reyon 50 csúcsmodell Fox 32 Evolution telót kap 15 mm-es átütőtengellyel, gazdag állítási lehetőséggel. A Mavic kerékszett és a Schwalbe Racing Ralph külső ideális választás a maratonversenyekhez: az új, fejlett felfüggesztéssel felvértezve nehezen tudnánk a Rayonnál jobb tippet adni a patinás gyártók kínálatában.

A Ratio Trail Control Link felfüggesztés elérhető lesz 29-er kerékmérethez is Reyon modellnévvel, 120/100 mm rugóúttal elsősorban maratonfelhasználásra...

A Ratio Trail Control Link felfüggesztés elérhető lesz 29-er kerékmérethez is Reyon modellnévvel, 120/100 mm rugóúttal elsősorban maratonfelhasználásra…

Ha pedig az alacsony tömeg élvez Nálad prioritást a végletekig optimalizált felfüggesztéstechnológia felett, a Kellysnek 2015-ben erre is lesz válasza – ráadásul az új 650b kerékméretben! Az Eraser egy monocoque karbonvázas enduro monti, természetesen átütőtengellyel a stabilitásért, illetve a vázhoz méltó felső kategóriás felszereltséggel. Tehát a Kellysnél már az endurobicajok prémium kategóriájában is lesz választási lehetőség! Az Eraser mellett a korábban ismertetett Swag aluvázas Ratio Trail Control Linkes enduro modell pedig három változatban, Shimano XT/SLX-től Deore-ig terjedő felszereltséggel lesz elérhető.

kellys_2015_eurobike_2014_18

Az Eraser egy monocoque karbonvázas enduro monti, pillekönnyű súllyal és prémium felszereltséggel…

A Kellys össztelósok között 2015-be kapható lesz elsősorban maratonfelhasználásra tervezett 650b kerékméretű MTB is Tyke modellnévvel, 120/120 mm rugóúttal, átütőtengelyekkel, Shimano XT/SLX-től Alivióig terjedő felszereltséggel. Említésre méltó még a kúpos (Tapered) kialakítású fejcső is. Még a legkedvezőbb árú modell esetében is levegős telót kapunk minőségi Schwalbe külsőkkel, azaz 2015-ben a Kellys itt húzza meg a minőség határát. Ezek után mondja valaki azt, hogy a szlovák szomszédtól érkező bicajok csakis ár/érték arányuknak köszönhetik népszerűségüket!

Maratonfelhasználásra tervezett 650b kerékméretű MTB Tyke modellnévvel lesz kapható...

Maratonfelhasználásra tervezett 650b kerékméretű MTB Tyke modellnévvel lesz kapható…

Az új Stage egy monocoque karbonvázas 29-er teljes szuper felszereltséggel...

Az új Stage egy monocoque karbonvázas 29-er teljes szuper felszereltséggel…

A merevfarú MTB bringák világában is lesz bőven újdonság 2015-ben, a 650b kerékméret gyors elterjedése pedig ebben a szegmensben is jól megfigyelhető: mellesleg részben a 29-erek, de döntően a 26″-osok rovására. Kezdjük akkor a ritka nem 27,5″-os mérettel! Az új Stage egy monocoque karbonvázas 29-er teljes Shimano XT felszereltséggel, elképesztően menő Crank Brothers Cobalt kerekekkel, illetve csúcs Fox villával. A Stage-nek nincs modelltársa, de mellette további két 29-er merev széria szerepel a 2015-ös kínálatban: a Gate és a TNT. Mindkettő „triple butted” aluvázat alkalmaz, a magasabb szintű Gate ezt fejlett és maximálisan optimalizált hidroforming változatban kínálja. A fejcső mindkét családnál tapered (kúpos) kialakítású, illetve itt is érdemes megemlíteni, hogy még a legalacsonyabb szintű modell a Gate „hármas fogatban” levegős telót kap Deore felszereltséggel. A TNT öt változata már a szélesebb kerékpáros közönségnek szól, de az alap még mindig egy minőségi, könnyű 29-er váz, amely idén már fényesen bizonyította képességeit.

Hacker lesz a merevfarú karbon 650b prémium széria elnevezése...

Hacker lesz a merevfarú karbon 650b prémium széria elnevezése…

kellys_2015_eurobike_2014_28A Hacker a merevfarú karbon 650b prémium széria elnevezése, a piramis csúcsán a 90-es modellel, teljes XTR felszereléssel, elképesztően menő Crank Brothers Cobalt kerekekkel, illetve csúcskategóriás Fox villával. Ilyet hajt többek közt a Kellys Bike Ranch Team, az egyik legsikeresebb szlovák profi MTB-különítmény. A négy Hackler változat legalsó szintjén még mindig egy RockShox Gold TK Solo Air telót találunk SRAM X9/X7-mix szettel, ami nem éppen gyenge “eresztés”! A 29-er sorozatot lazán überelve (ahogy 2015-re már megszokhattuk) a 650b kerékméretnél nem kettő, hanem három további aluvázas széria kap helyet: a Thorx triplán húzott hidroforming alumínium csövekből készül tapedred fejcsővel, hajlított felső- és nyeregváz-csővel, versenyzésre kihegyezett geometriával. Az SLX/XT alkatrészek és a Rock Shox villák akár maratonokon is megállják a helyüket. A Madman sorozat a szélesebb közönségnek szánt 27,5″-os merevfarú, triple butted aluvázzal, tapered fejcsővel, és még a legegyszerűbb modell esetében is levegős telóval, illetve Shimnao Alivio szettel. Végezetül a Spider család öt változata egyszerűbb vázkialakítással és -alapanyaggal rendelkezik, szerényebb felszereltség mellett biztosítja a köztes kerékméret előnyeit. A 650b-s trend jövőre fékezhetetlenül zakatol…

kellys_2015_eurobike_2014_33

A karbonvázas Hacker alacsonyabb szintű felszereltséggel is elérhető…

kellys_2015_eurobike_2014_35

A Thorx triplán húzott hidroforming alumínium csövekből készül tapedred fejcsővel…

Most folytathatnánk azzal, hogy 2015-ben annyira erős a köztes kerékméret dominanciája, hogy a hagyományos 26″-os modelleket nagyítóval kereshetjük mind a Eurobike standokon, mind a katalógusokban. A Kellys a belépőszintű Viper családdal rója le tiszteletét az MTB őskorában megfogant kerékméretre: az öt modellváltozat közül a csúcson lévő Viper 50 Shimano Alivio/Acera felszereltséget kap SunTour rugósvillával! 26″: RIP…

A női vonal 2015-ben kétféle kerékmérettel is elérhető...

A női vonal 2015-ben kétféle kerékmérettel is elérhető…

Na jó, ne temessük még teljesen el a régi szabványt, hisz a Kellys hölgyeknek szánt MTB vonalában visszaköszön! Ez kétségtelenül logikus lépés, mivel a hölgyek alacsonyabb termetéhez tényleg jobban passzol a “normál” kerék. A KLC Women Mountain sorozat egyetlen színes modellcsaládot vonultat fel a fokozódó nemzetközi versenyben: a Vanity nyolc (!) változatából a felső kettő 650b kerékméretű vázzal rendelkezik, drasztikusan ejtett felsőcső (erre elsősorban a nagy kerékméret és a kis vázméret ellentmondása miatt van szükség), továbbá rövidebb és magasabb vázgeometria, Shimano Deore vagy Acera felszereltség jellemzi. A maradék hat modell 26″-os, érdekes, karakteres színváltozatokban, alsó-középtől egészen belépő szintű felszereltségig elérhető.

kellys_2015_eurobike_2014_21

Az országúti kerékpárok tekintetében sem vallanak szégyent a szlovákok: az URC és ARC modellek már régóta népszerűek hazánkban. Az előbbi széria iCAD elnevezésű karbontechnológiát alkalmaz, bringái versenyzésre termettek, a csúcsot jelentó URC 90 például 9000-es Dura Ace szettel szerelt Mavic Ksyrium Elite S kerékszetten suhan. Az ARC “triple butted” aluváza is tapered fejcsöves, korszerű design, továbbá már az új 11-fokozatos Shimano 105-ös szettel is elérhető lesz.

kellys_2015_eurobike_2014_41

A Cross és Urban vonalat a mostani bemutatóban csak érintenénk: mindazonáltal magas technikai szintet képviselő modellek is szerepelnek köztük – ahogy azt a patinás európai nagy gyártók esetében már megszokhattuk. A Cross széria lényegében a trekking stílus, azaz terepre is alkalmas, telós 700c kerékméretű modelleket tartalmaz, míg az Urban ugyanilyen kerékmérettel részben telós, részben merevvilás, általában kopaszgumis városi “igáslovakat” vonultat fel. Ez utóbbiban a minőségi szegmens elnevezése Fitness, amely esetében akár Deore szettel szerelt könnyű “triple butted” csöves Kellys paripákon is suhanhatunk a város utcáin: természetesen trendi “urbánus” megjelenéssel párosítva!

kellys_2015_eurobike_2014_38

Ha már apa és anya is Kellys gépen gurul, a gyerekek se maradjanak ki a jóból: erre szolgál többek közt a feltűnő piros színű 12”-os futóbringa, a pedálos egyszerű 16″ és 20″-os ízléses fiús-lányos színvilágban, a váltós 20-as kerékméretű Lumi, továbbá az ifi 24″-os Kiter sorozat. És akkor még nem is említettem a BMX modellt találó Trick modellnévvel! Ez már egy egész komoly gyerekkerékpár-szekció, méltó lenne akár egy vezető márkához!

kellys_2015_eurobike_2014_37

Végezetül a Kellys széles palettáján nemcsak komplett kerékpárok, hanem ruhák és kiegészítők is szerepelnek, ráadásul nem is éppen szerény választékban! Többféle divatos mez, táska és bukósisak mellett alkatrészek közül is válogathatunk. 2015-re oly széles lett a ruházati és a kiegészítő paletta, hogy a szlovák cég kénytelen volt egy második katalógust kiadni kizárólag ilyen tartalommal, amely potom 84 oldal terjedelemmel áll a vásárlók rendelkezésére. A ruházat tekintetében külön kollekció készül az extrém kerékpárosoknak, a klasszikus montisoknak, a versenyzőknek, a hobbi sportolóknak, illetve a mindennapi közlekedőknek. Az utóbbi csoportba tartozók pedig még széles táskakínálatból is bátran csemegézhetnek!

További információ a forgalmazó honlapján, beleértve az idei készlet akciós kiárusítását.

(x)

És ugyebár a Kellys stand védjegye, a testfestés!

És ugyebár a Kellys stand védjegye, a testfestés!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo