fbpx

Jubileumi Duna maraton a hétvégén – újításokkal!

Jubileumához érkezett az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező maraton verseny, a Duna Maraton, amely továbbra is a Top maraton sorozat második állomása. Remélhetőleg a hétvégén utoljára rajtol megszokott helyéről, a visegrádi sportpályáról és a jól bevált nyomvonalán a 15. Duna maraton.

A tervek szerint 2015-től ismét a Budai várból vághat neki a mezőny, hogy majd a visegrádi célba érjen. A vasárnapi versenyre – ami ezek szerint egy időre az utolsó az utóbbi évekhez hasonló pályán – még szombaton 19 óráig van lehetőség nevezni.

dunamaraton

Érdemes nevezni, hiszen az indulók értékes rajtcsomaggal gazdagodhatnak: a rövidtávosok egy Schwalbe nyeregtáskát, a középtávosok Spyral szerelőkészletet, a hosszútávosok pedig egyedi Focus technikai pólót kapnak ajándékba. A közép és rövidtávosok számára a Kross és Fundango biztosítja az emlékpólót. A célba érkezők az étkeztetésben is újdonságnak számító svédasztalos ellátást kapnak, ahol a megszokott egytálétel helyett gyümölcsökkel, zöldségekkel, sós süteményekkel, zsíros kenyérrel és szőlőcukorral megpakolt bőségtálból csemegézhetnek. Ezen felül a rajtcsomagban levő ételkupon 15% kedvezményt biztosít a büfében való fogyasztáshoz.

dunamaraton2

“A mostani fiatal résztvevők közül talán sokan nem is tudják, hogy 15 évvel ezelőtt a Budai Várból indult a Duna Maraton. Két táv volt: a 100 és a 65 kilométeres.  Pilisszentkereszttől a mostanihoz hasonló volt a pálya. Természetesen idén még lesz rövid táv is a Top Maraton többi futamához hasonlóan. A Jubileumi verseny alkalmából a győztesek és a helyezettek iparművész által készített egyedi míves kerámia érmet kapnak” – hallhattuk a szervezőktől.

A rendezők felhívják a figyelmet a 16 órai limitpontra, ami ezúttal is a pilisszentlászlói Kis Rigó étteremnél levő frissítőpontnál lesz. A limitidő után érkező versenyzők érkezési időpontját regisztrálják és a chipjüket leveszik. Ettől az időponttól a pálya hivatalos biztosítása is megszűnik. A versenyzők a közúton való célbaérkezést vagy a versenypályán való továbbhaladást is választhatják.

Korábbi híresztelésekkel ellentétben – miszerint a célterület a visegrádi sípályán lesz – helye közel a nyomvonalak maradnak a tavalyiak. További információk a verseny honlapján olvashatók

.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo