fbpx

Jövőben 6 fős csapatok a Tour de France-on? – Tényleg megtörne vele a Sky uralma?

Ezen a héten az UCI elnökével készítettek interjút, melyben David Lappartient azt nyilatkozta, hogy tovább szeretné csökkenteni a csapatok létszámát a Tour de France-on, melynek köszönhetően remélhetőleg a Sky dominanciája csökkenne a mezőnyben.

David Lappartient

Idén 9 főről 8-ra csökkentették a versenyzők létszámát a nagy körversenyeken azon okból, hogy egyrészt a kisebb mezőnyben biztonságosabban lehet versenyezni, másrészt ezzel a nagyobb, gazdagabb csapatok erőfölényét szerették volna csökkenteni. A Tour de France után elmondható, hogy egyik tervük sem vált be, mivel komoly bukásokban bővelkedett a verseny, több összetett esélyes álma is egy-egy nagyobb esés következtében tört össze és a Team Sky gyakorlatilag észre sem vette, hogy eggyel kevesebb versenyzőt neveztek a versenyre.

Az UCI is látta, hogy túl sok eredménye nem volt ennek a módosításnak, de ezt az irányt szeretnék tovább folytatni és tovább csökkentenék a versenyzők létszámát, ami abból a szempontból érdekes, hogy elsősorban ennek nem biztonsági okai lennének, mert több szabadkártya kiosztásáról beszéltek ebben az esetben, tehát a mezőny létszáma nem igazán csökkenne. Viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a Sky dominanciája ellen szólna ez az intézkedés, hogy izgalmasabb versenyeket láthassanak a nézők.

Vajon tényleg izgalmasabb versenyeket láthatnák? Érdekes kérdés, mivel ha végiggondoljuk az idei Tour-t, valóban ott voltak folyamatosan a segítők az elsőszámú ember körül, még a legkeményebb hegyi szakaszokon is vigyáztak a sárga trikóra, többször elfordult, hogy majdnem annyi Sky-os volt a főmezőnyben, mint más csapatból származó versenyző. De józanul végiggondolva, kicsi az esélye, hogy ezzel az intézkedéssel meg tudják törni a Sky erőfölényét, mert akkor is az 5 legerősebb segítő fog dolgozni az éppen aktuális kapitánynak a hegyeken, maximum a sík szakaszokon nem fognak annyit vezetni, de arra meg úgyis ott lesznek a sprinterek csapatai. Persze feltételezzük, hogy a Sky a jövőben is képes lesz ilyen minőségű versenyzőket rajthoz állítani.

Azt is fontos hozzátenni, hogy a versenyzők többsége nem örül ennek a tervnek, valószínűleg sokan féltik az állásukat, és még a csapatok szempontjából további kockázat, hogy extrém esetben előfordulhat, hogy lenne csapat, akinek teljesen elfogynának a versenyzői az utolsó szakaszra.

Egyelőre még csak ötlet szintjén merült fel a létszámcsökkentés, de David Lappartient-et ismerve van rá esély, hogy tényleg megvalósul.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo