fbpx

Jóváhagyták a felfestést a szentendrei 11-es úton

Már nagyon régen nem jelentkeztünk a szentendrei fejleményekkel kapcsolatban, talán sokakban kételyek is megfogalmazódtak a felvetés kapcsán. Bizony, több mint 2,5 éve indítottuk útjára a BringaZónát, azzal a fő céllal, hogy felhívjuk a hatóságok figyelmét az értelmetlen kerékpáros tiltásokra.
bringazona
Az egész kezdeményezés a 11-es út szentendrei szakasza miatt indult. Megszámlálhatatlan tárgyalás, egyeztetés, levelezés után, ugyan megszülettek az első részsikerek (2-es út, 10-es út felszabadítása), de az állatorvosi lóként emlegetett Szentendre bevehetetlennek bizonyult.

Mostanáig!

Legutóbb arról számoltunk be, hogy a szentendrei önkormányzat által megbízott tervező iroda megkezdte annak a forgalomtechnikai tervnek az elkészítését, aminek az elfogadása után eltávolíthatók a “merci” táblák. A tervezés alapelve az volt, hogy a beavatkozások ne legyenek építésengedély kötelesek, és csak a forgalomtechnikai változás valósuljon meg. Ezt a feltételt a forgalmi sávok újraosztásával sikerült elérni, mégpedig úgy, hogy a külső forgalmi sávot “széles” forgalmi sávvá változtatták (4,25 m), miközben a belső sávot leszűkítették 2,75 méterre.
Csak zárójelben szeretnénk megjegyezni, hogy a legelső egyeztetés alkalmával (2014-ben) tartott prezentációnkban a lehetséges megoldások között ezt a változatot is bemutattuk. De nem mi voltunk annyira okosak, hanem az Utak a kerékpározáshoz könyvből merítettünk ihletet. Ezért szoktuk mondani, hogy nem nekünk kell feltalálni a spanyol viaszt, hanem a kerékpáros közlekedésben jóval előttünk járó országoktól kell átvenni a jó megoldásokat.
További szakmai egyeztetések után a terveket 2016 nyarán elfogadták. Sajnos a sávok újraosztásával tervezett forgalmi átszervezés az érvényben lévő Útügyi Műszaki Előírások betartásával jelenleg nem lehetséges a 11. sz. főút geometriai kötöttségei miatt, ezért a tervvel kapcsolatban szabvány alóli felmentést kellett kérni!

Ezt a felmentést a Nemzeti Fejlesztési Minésztérium közlekedésért felelős államtitkársága a napokban jóváhagyta.

Magyarán, most már semmiféle akadálya nincs annak, hogy a forgalmi sávok újraosztásának felfestése elkezdődjön. Azokon a szakaszokon, ahol a főút mentén kerékpárforgalmi létesítmény található ott kerékpáros nyomok kerülnek felfestésre.
A felfestést a Magyar Közút Zrt. fogja kivitelezni, reméljük nagyon gyorsan.
Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a kivitelezés után a kevesbé tapasztalt kerékpárosoknak továbbra is a Duna mentén haladó EV6 (kerékpáros út) javasolt, főleg, ha az úti céljukat ezen keresztül is el tudják érni.
Valamint nagyon fontos, hogy amíg a kivitelezés nem történt meg és amíg a tiltó táblák fent vannak, addig a tiltás érvényes és betartandó! Kérjük, hogy ezt vegyétek figyelembe, mert a rendőrök addig továbbra is jogosan büntetnek.
A tárgyalások ezennel még nem értek véget, ugyanis további egyeztetéseket kezdeményezünk az NFM-nél azokról a régmúltból megmaradt jogszabályokról, amik országos szinten akadályozzák a kerékpáros közlekedést.

Végül szeretnénk mindenkinek megköszönni, aki bármilyen formában támogatta a kezdeményezésünket és így segítette a folyamatok előrehaladását!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo