fbpx

Interjú Stubán Ferenccel: mitől lesz kontinentális egy kerékpáros csapat?

Az Utensilnord legfrissebb sajtóközleményében Stubán Ferenc sportigazgató világítja meg válaszain keresztül többek között, hogy milyen adminisztrációs és anyagi feltételeknek kell megvalósulni egy profi harmadosztályú, azaz kontinentális kerékpáros csapat fenntartásához:

Hazánk egyetlen kontinentális csapata, az Utensilnord a hét elején jelentette be, hogy a 2014-es idényben is harmadik vonalbeli istállóként kívánnak működni. Ennek kapcsán Stubán Ferenc sportigazgatót kérdeztük…

Stubán Ferenc

Stubán Ferenc

– Hol tart most a csapat a 2014-es évadra való regisztrációja?

– Egyeztetve csapatvezetőnkkel, Bordonali Úrral arra a döntésre jutottunk, hogy a jövő évben is kontinentális csapatként kívánunk működni. Ennek nyomán ezt már jeleztük is a szövetség felé, akik úgymond a nevezési igényünket továbbították a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség irányába.

– Mint ismeretes, az UCI azért jó néhány feltételt támaszt a regisztráció elfogadása előtt. Ilyenkor jön az a fránya papírmunka. Mennyi idő áll rendelkezésre a dokumentumok bemutatásáig?

– A versenyzők most éppen a pihenőidejüket töltik, átgondolják az idei szezon történéseit illetőleg fejben összerakják a jövő évre vonatkozó elképzeléseiket. Körülbelül 40 napunk van arra, hogy minden papírmunkát rendezzünk ahhoz, hogy 2014-ben is a megfelelő színvonalon tudjunk működni. Az UCI a kontinentális csapatok viszonylatában két fontos határidőt szabott meg. Az egyik november 30., míg a másik december 10. Lényegében ezen időpontokig minden elvárt feltételt teljesítenünk kell a bejegyzés megszerzéséhez.

– Mik azok a leglényegesebb dolgok, amelyeket az egyik illetve a másik határidőre kell teljesíteni?

– November 30-áig lényegében a 2800 eurós nevezési díjat kell befizetnünk. December 10-éig, mivel természetesen továbbra is magyar bejegyzéssel kívánunk működni, legalább nyolc hazai kerekessel meg kell kötnünk a szerződést. A keret olaszokkal való feltöltését csak ezek utánra tervezzük. A szerződések megkötését követően minden egyes versenyzőre, egy a világ összes országára kiterjedő biztosítást kell kötni, amely a versenyeken kívül az utazás és az egyéb balesetek okaira is kihat. Sajnos az ilyen típusú, körülbelül fejenként 750 eurós biztosítást, egyetlen hazai társaság sem tudja nyújtani, így ezek megkötésére is Olaszországban kerül sor. A torta tetejére a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség kér még egy 20 000 eurós bankgaranciát is, amely azt hivatott biztosítani, hogy a csapat jó esetben a szezon végéig működőképes maradjon.

Az Utensilnord idei legénysége

Az Utensilnord idei legénysége

– Mi történik azután, miután ezek megvannak?

– Kell készítenünk egy mérleget a szponzorok által nyújtott anyagi és tárgyi juttatások kimutatására, amelyet a többi az előzőekben már leírt igazolásokkal együtt a Magyar Kerékpáros Szövetség részére be kell mutatnunk. Amennyiben ezt az MKSZ rendben találja, akkor még a december 10-ei határidő előtt az UCI-nak továbbküldi.

– Ha jól értem, akkor körülbelül 10 millió Forint körüli összegbe fáj csak az, hogy a csapat neve felkerülhessen a UCI weblapjára?

– Igen, ez pontosan így van. Jelen pillanatban is a szponzorok keresése folyik. Sajnos külföldön ez sokkal egyszerűbb, mint idehaza. Itthon kevés a megjelenés a médiában, így a nagy cégek egyszerűen nem hajlandóak felismerni a kerékpársportban rejlő kiaknázatlan reklámlehetőségeket. Sokan úgy vélik, hogy miután vége az idénynek egyszerűen csak hátradőlünk. Pedig ez még véletlenül sincs így, hisz nagyon rövid idő alatt elő kell teremteni minden feltételt ahhoz, hogy működőképesek maradhassunk. Ha pedig szeretnénk előrelépni, akkor magyar támogatókra is szükségünk van.

– Várhatóan, hogyan fog kinézni a keret 2014-ben?

– A magyar mag továbbra is együtt marad, bár konkrétumokkal csak a jövő hét vége felé tudok majd szolgálni. December 10. után kezdjük el olasz versenyzőkkel feltölteni a keretet. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szabályzata alapján a versenyzők 50%-ának + 1 főnek 28 év alattinak kell lennie, vagyis legalább kilenc olyan kerekest kell szerződtetnünk, aki 1987. január 1. után született. A magyar bejegyzéshez is az szükségeltetik, hogy eggyel több magyar legyen bejegyezve, mint olasz.

Köszönöm a beszélgetést

– Én köszönöm a lehetőséget.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo