fbpx

Interjú: Londont vette célba az EuroOne Waberer’s Pro MTB Team

A hazai hegyikerékpársportban egyedülálló az első profi mountain bike csapat, az EuroOne-Waberer’s Team létrehozása, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy – bár még nem zárult le a kvótafutó időszak – nagy valószínűséggel lesz magyar férfi versenyző Londonban, az olimpiai-krossz futam mezőnyében…

A csapat történetéről a januári Sportime magazinban jelent meg nemrégiben egy interjú, amelynek kibővített változata olvasható az alábbiakban:

Az EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team: Valter Tibor, Dr Simonyi Ákos, Parti András, Csielka Márk, Bogár Gábor, Szatmáry András, Juhász Zsolt, Csóka Gergô, Simonyi Csaba

Az EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team második évét tudhatja maga mögött, 2011-ben végigcsinálták a legrangosabb sorozatot az olimpiai számban: a világkupát, valamint a nemzetközi szövetség által bejegyzett profi gárdák között az erős középmezőnyben végeztek az UCI-ranglistán. Az EuroOne-Waberer’s Valter Tibor irányításával egy „községi sportkörből” nőtte ki magát, végig a csömöri fiatalokra építkezve. A történet példaértékű, nem csak a kerékpársportban: folyamatos, céltudatos munkával el lehet érni olyan nemzetközi szinten is népszerű sportágban eredményt, amiben egyelőre nem tartozunk a világ élvonalába. Hogyan született meg és hogyan működik egy profi hegyikerékpáros csapat? Erről is kérdeztük Valter Tibor csapatvezetőt.

TT (Bikemag): A sikertörténet tulajdonképpen nem jöhetett volna létre, ha nincs az anyaegyesület, amit még „községi sportkörként” te indítottál el Csömörön. Röviden elmesélnéd az előzményeket?

Valter Tibor: Még 99-ben kezdtem gyerekekkel foglalkozni, akkor még a Fradiban kerékpároztam. A Csömöri Községi Sport Kör-ben szerepet kapott a kerékpár is, és vállaltam a szakmai segítséget. Nemsokára jött az a pont, amikor úgy gondoltam, hogy a sportpályafutásomban elértem, amit lehetett, és jobban motivált, hogy átadhatom a felhalmozott tudásomat a fiataloknak. A kezdeti időkben Csömörön párhuzamosan csináltuk a hegyikerékpárt és az országúti szakágat is, a 2011-es országúti világbajnokság magyar indulója, Lovassy Krisztián is – aki szinte a szomszédom – itt kezdte és szerezte első bajnoki címét.

Londont vette célba az EuroOne-Waberer's Pro MTB Team

Hamarosan szembesültünk vele, hogy dönteni kell a mountain bike és az országút között, ha komolyan szeretnénk venni a versenyeztetést is, így a mountain bike mellett döntöttünk. A fiatalok többsége mountain bike-ot vásárolt, a környéken rengeteg a jó terep, erdő, megnyíltak a lehetőségek. 2003 és 2005 között már folyamatosan jelen voltunk a hazai versenyeken az utánpótlás korosztályokban, de élvonalba tartozó felnőtt versenyzőket – Szalay Pétert, Burgermeister Balázst – is igazoltunk, hogy legyen kitől tanulni a fiataloknak.

Juhász Zsolték ekkortájt még csak 14 évesek voltak, és úgy gondoltuk, nem kiadni szeretnénk majd őket más egyesületeknek, hanem mi magunk szeretnénk segíteni a kerékpáros karrierjüket. A csapat egyre eredményesebb lett, végül a Cube-Csömör kétszer is az év legjobb hazai mountain bike csapata lett a ranglista alapján.

Amikor Zsoltéknak véget ért az ifi (19 év alatti) évük, Bogár Gáborral, aki akkor már két véve besegített nekünk, folyamatosan arról beszéltünk, hogyan tudnánk pályafutásukat tovább egyengetni. „Áki bá” 2009-ben kapcsolódott be a történetbe, ő a Bringavilág kerékpárboltban vásárolt kerékpárt, így ismerkedett meg Gáborral, aki ott dolgozott, majd Gábor edzéstervet írt neki és versenyezni is akart. A Cube-Csömör versenyzőjeként bajnoki címet is szerzett Master3 kategóriában. Miközben látta, hogy a klubban tisztességes munka folyik, felvetődött benne, hogy jó kapcsolatai révén menedzselné a dolgok üzleti részét, és innentől kezdődik tulajdonképpen az EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team története.

Parti András

TT (Bikemag): Miért tartottátok szükségesnek egy profi státuszú klub létrehozását? Így tulajdonképpen kettészakadt a csömöri csapat…

Valter Tibor: Távlati célként megfogalmazódott, hogy kijuttassunk egy versenyzőt a londoni olimpiára, és láttuk, hogy ez csak úgy valósítható meg, ha a profizmus irányába haladunk. Ehhez találni kellett olyan támogatót is, aki a hátteret biztosítja. A hosszú távú cél kiteljesedése érdekében 2009-2010 telén összedugtuk a fejünket – a három alapító: Dr Simonyi Ákos, Bogár Gábor és jómagam – és létrehoztuk a Kft.-t, december-januárra tehető a megalakulás, gyakorlatilag száz százalékban a Cube-Csömör kerékpáros klub alapjain.

Hamar rájöttünk, hogy a hegyikerékpáros szakágak közül a kettő együtt nem megy, és egyértelműen az olimpiai-krossz mellett tettük le a voksot a maraton ellenében. A versenysport az XCO, a maraton tömegsport, s bár minden profi indul maratonokon is, az más felkészülést igényel. Ahogy már az elején említettem, a szponzorok felé azt a célkitűzést prezentáltuk, hogy egy fiatal XCO-csapat megcélozza az olimpiai kijutást.

Egy profi mountain bike teammel szemben szigorú elvárásai vannak a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek (UCI), egy 100 oldalas könyvben mindent szabályoz, szükség van cégalapú bejegyzésre, komoly kötelezettségek vannak a versenyző felé a versenyzők védelmében, ennek megfelelően kell a szerződéseket elkészíteni, meghatározzák a létszámot, egy profi csapat 3-10 főt számlálhat.

Londont vette célba az EuroOne-Waberer's Pro MTB Team

Miután létrehoztuk a cégformát, és megtörtént a bejegyzés a nemzetközi szövetség részéről is, már 2010 februárjától megkezdtük a munkát, a Stubán Feri vezette magyar országúti kontinentális csapat olaszországi edzőtáborában. Csapatunk akkor Bogár Gábor mellett három fiatal csömöri versenyzőből állt: Juhász Zsolt, Szatmáry András, Csielka Márk. Valter Tibor csapatvezető, Dr. Simonyi Ákos sportigazgató.

Mindemellett nekem, mint szövetségi kapitánynak is az a célom, hogy a 2012-es londoni játékokra kijuttassunk versenyzőt, erre épül a csapat is, így a három kvótafutó férfi versenyzőből (Buruczki Szilárd, Juhász Zsolt, Parti András) ketten az EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team tagjai. A Pekingben 23. helyezést elérő Parti András 2010 szeptemberében csatlakozott az EuroOne-Waberer’s-hez, így 5 főre növekedtünk. András egy német csapatból jött vissza Magyarországra, mert egyértelműen jobbak voltak a lehetőségei nálunk, itthon. Egyébként sokan jelentkeznek már külföldről is hozzánk, osztrákok is, látva a nálunk folyó munkát, de nem tervezzük még idegenlégiósok foglalkoztatását.

2010-ben, első évünkben a 62 bejegyzett profi gárdából a 32. helyen végeztünk a nemzetközi szövetség ranglistáján, míg 2011-ben még több, 77 csapatból a 40. helyen vagyunk, az idő minket igazolt, megálljuk a helyünket.

Londont vette célba az EuroOne-Waberer's Pro MTB Team

TT (Bikemag): Hogy áll össze egy profi mountain bike csapat szponzori háttere?

Valter Tibor: Két névadó főszponzorral működünk, több tízmilliós költségvetésből. Az Euro One Számítástechnikai Zrt. és a Waberer’s Holding Zrt. anyagi támogatást nyújt a csapatnak, míg a Cube Magyarországi forgalmazója a technikai hátteret biztosítja.
A versenyzők két mountain bike és egy országúti kerékpárt kapnak és mindennemű szükséges felszerelést, fogyóeszközöket.

Van olyan szponzorunk, mint a legnagyobb magyar tulajdonú horvát szállodalánc, az Adriatiq, akik edzőtáborozási lehetőséget biztosítanak Hvar szigetén a csapat számára, de támogatóink között tudhatjuk a kiemelkedő magyar számítástechnikai vállalatot, a Nexon-t is.

A 2012-es mez

TT (Bikemag): Mint “kezdő profik”, milyen elv szerint állítottátok össze a programotok? Milyen versenyeken indultok nemzetközi, hazai szinten, milyen elv szerint állítottátok össze a programot?

Valter Tibor: Talán attól is teljesítünk egyre jobban, hogy már kezdetben világosan megfogalmaztuk céljainkat két évre. (Egyébként ez abból a szempontból is fontos, amikor szponzort keres egy sportoló, hiszen pontosan meg kell tudnia mondani, mire kér támogatást.) Feltettük a kérdést, mit szeretnénk elérni: az olimpiai kijutást. Hány pont szükséges ehhez? Kinéztünk olyan ranglista-pontszerző versenyeket a nemzetközi szövetség naptárában, ahol jó eséllyel pontot lehet szerezni – ezért jártunk például Törökországban is – egyeztetve a válogatottal. Majd a versenynaptárhoz igazítottuk az edzőtáborokat, felkészülési programot.

Éves szinten 20-25 versenyen veszünk részt márciustól októberig. Partinak és Juhásznak ebben benne van a világkupa-sorozat, az Európa- és a világbajnokság, UCI-pontszerző olimpiai-krossz versenyek. Itthon, a magyar XCO-kupasorozatban is csak az UCI-kategóriásakon indulunk, például amilyen a veszprémi verseny volt. A szezon nagyjából úgy néz ki, hogy 3 versenyhétvége után van mindig egy pihenő, egyébként nem lehetne versenyek között normálisan edzeni, ami komoly formahanyatlást eredményezne.

Együtt dolgozik a csapat, edzéstervezés szempontjából csak Parti Andris magánzó, neki Szőlőssy István segíti még a felkészülését, egyébként Bogár Gábor felelős az edzésmunkáért, a versenyprogram tervezéséért.

Bogár Gábor

TT (Bikemag): Sikeresnek látod a történeteteket? Miben mérhető a fejlődés?

Valter Tibor: 2010-ben nem volt viszonyítási alap, nem volt példa előttünk, nekünk kellett megálmodni, hogyan lehet felépíteni egy szezont. Az első évben nem volt elvárás, csak hogy hozzuk ki magunkból a lehető legjobbat. 2011-ben azt mondtuk, hogy szorozzuk meg a teljesítményünket – itt most elsősorban a ranglista-pontszerzésre gondolok – 1,2-1,3-mal. Tehát már volt elvárás, volt, aki túlteljesítette ezt.

Jelenleg ott tartunk, hogy Parti és Juhász a világon bárhol pontszerző, C1 besorolású versenyeken meg tudnak jönni top6-ban, C2-eseken dobogósok. Juhász a szeptemberi világbajnokságon szenzációsan kezdett a 23 év alattiak futamában, az első 10-ben hajtott, majd esés miatt visszacsúszott, nyerget kellett állítani és a végére elkészült az erejével, így lett 22. Parti 2011-ben négy C1 kategóriás versenyt nyert, ami önmagáért beszél.

Juhász Zsolt

Fontosnak tartom azt is, hogy Bogár Gábor még együtt versenyez a fiatalokkal, így át tudja élni a versenyeket, jobban tud így dolgozni, jobban meg tudja ítélni a srácok teljesítményét a program tervezése szempontjából is. Lényeges, hogy egy teljes világkupa-szezont végigcsináltunk, ebből lehet építkezni, valós tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.

TT (Bikemag): Például min fogtok változtatni ezek alapján?

Valter Tibor: Például nehéz megszervezni a sok utazást. Szerte Európában az autózás iszonyú fárasztó, ebben például mindenképpen változást tervezünk, a versenyzők utazását repülővel oldanánk meg, de legalábbis máshogy, mint eddig.

Londont vette célba az EuroOne-Waberer's Pro MTB Team

TT (Bikemag): Hogy álltok legfontosabb célotok, az olimpiai kijutás szempontjából?

Valter Tibor: Az első kvótafutó év 2010 májusától 2011 májusáig tartott, a következő 2012 májusáig tart. Mint már említettem a kvótáért küzdő három elit férfiversenyző közül, ketten – Parti András 2010. szeptemberétől – Juhász Zsolt a megalakulás óta az EuroOne-Waberer’s tagjai. Az UCI-világranglista alapján jelen pillanatban stabil kijutó helyen állunk, sőt, még a két versenyző indítását jelentő helyezéstől sem vagyunk messze.

Ezen kívül – bár 2012 olimpiai év- nagyon fontos nekünk az is, hogy Juhász utolsó U23-évébe lép és a világkupában akár top10 környékére várható. Ennek szellemében kicsit előrébb hozzuk a szezont, 2012. február végén már versenyezni kell, március 14-én lesz az első világkupa forduló.

Szöveg: Takács Tamás; Fotók: EuroOne Waberer’s Pro MTB Team

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo