fbpx

Interjú: Blazsó Márton a Nyugat Maraton Kupa “arca”

Blazsó Márton (VKE Nelson) aki tavaly 15 abszolút győzelmet szerzett mountain bike versenyeken, elvállalta, hogy a Nyugat Maraton Kupa “arca” legyen. Ez azt jelenti, hogy részt vesz a pályabejáráson, szakmai tanácsokat ad nekünk a szervezőknek a pályával kapcsolatban és bringás tanácsokat az indulóknak. Marcival ennek apropóján készítettünk egy interjút.

Fontos! Már csak március 31-ig lehet kedvezményesen nevezni a Nyugat Maraton Kupára illetve a Zirci futamra itt: http://www.x-trame.hu/entry .

Blazso Marton

– Első kérdés, hogy haladsz a felkészüléssel? Lesz olyan sikeres a 2013-as éved mint amilyen a 2012-es volt?

– Jól haladok a felkészüléssel, de a tavaszi havazások nehéz feladat elé állítanak. Persze én nem vagyok az a típus, akit elrettentenek az ilyen körülmények. Nem hiszem, hogy valaha is meg tudom ismételni a 2012-es szezonomat. Szerintem nem volt normális, hogy 15 abszolút győzelmet gyűjtöttem be, amiből csak 2 volt “kis” verseny, de azok meg szombat, vasárnap voltak egymás után. Szerencsém volt! Ha jól emlékszem csak két defektem volt a huszon-akárhány versenyen. Ennyi volt az összes technikai zűr.

– Milyen kötődésed van a Nyugati országrészhez ahol a Nyugat Maraton kupa futamai lesznek?

– Veszprémben (is) jártam pár évet egyetemre. A környéken sokat bringáztam. A helyszínek karakterét nagyjából ismerem. Pár barátom is lakik arra. Jelenleg is a veszprémi VKE Nelson színeiben versenyzek.

– Emlékszel, hogy amikor Veszprémbe tanultál, melyik volt a kedvenc montis edzőköröd?

– Volt sok kedvenc. “Kőrishegy kör” Veszprém-Hárskút-Bakonybél-Körishegy csúcs-Bakonybél-Pénzesgyőr-Veszprém.  Délre a Tamás kilátó-Tihanyi félsziget Piros jelzés és vissza, és még sokan mások. (Ezek közül szinte mindent érintenek a Nyugat Marataon Kupa fordulói.)

– Mi az, ami a nyugati országrészre és különösen Zirc, Herend és Balatonfűzfő környékére jellemző montis szemmel és ami megkülönbözteti a többi országrésztől?

– Valószínűleg ezek gyors, jól belátható pályák lesznek. Szerintem tipikusan nagy kerekű montiknak való terepek. Esős idő esetén hatalmas pocsolya kerülgetés. Fűzfőn biztos lesz pár gyönyörű kilátás a Balatonra.

– Te nem csak mint versenyző, hanem már mint edző is foglalkozol a bringázással. Szerinted miért jó egy kezdő és egy profi versenyzőnek egy egy maratonon elindulnia? Illetve kinek melyik távot javaslod a Nyugat Maraton Kupán.

– Nekem és alföldi testvéreimnek azért, mert még több lehetőség a hegyekben terepen bringázni. Profiknak jó edzés lehet! Kezdőknek egy kellemes társadalmi esemény, hasonló gondolkodású emberek közt. Ezen a területen kevés verseny volt az elmúlt pár évben, így jó lehetőség a közelben lakóknak is kipróbálni magukat egy ilyen eseményen. A különböző távok nehézségét még nem ismerem, de aki most kezdi a maratonozást, az kezdje a legrövidebb távval.

– Ahhoz, hogy valaki teljesítse a rövid vagy középtávokat, milyen felkészülésre van szüksége nagy vonalakban (tudom ezzel több oldalt is meg lehet tölteni de most csak egy rövid választ kérnék)?

– Nem árt, ha tudunk 2 kerekűn tekerni! 🙂 Érdemes olyan távot választani, aminek legalább a 2/3-át rendszeresen teljesítjük az edzéseken, hogy képben legyünk, mit is jelent nagyjából az adott mennyiség. Ha sokkal nagyobb távot kísérelünk meg teljesíteni, mint amit edzéseken megtapasztaltunk, akkor Kovács Józsi barátom pszihotréningje kötelező! 🙂

– A nyugat Maraton Kupa helyszínei közül (Zirc, Herend, Balatonfűzfő) melyik számodra a legkedvesebb?

– Ezt nehéz lenne, így előre megmondani, de biztos érdekes lesz Herendre vissza térni, ahol a szállásunk volt 94-ben az első montiversenyem idején.

Blazsó Márton biztos ott lesz a Nyugat Maraton Kupa futamain. Te is ott lehetsz, sőtt március 31-ig kedvezménnyel nevezhetsz a kupa összes fordulójára illetve a Zirci futamra itt: http://www.x-trame.hu/entry

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo