fbpx

Idén is Kazincbarcikán indul a SuperCross

Immáron harmadszorra adódik lehetősége a cyclo-cross szakág művelőinek, a formula iránt érdeklődőknek, hobbi kerékpárosoknak, hogy összemérjék erejüket a SuperCross Sorozat futamain. A 2012/2013-as szezonban hét futammal várják a sorozatba tömörült szervezők a versenyzőket, elsőként Kazincbarcikára, az EthicSport – Decathlon Kupára, október 21-én!

Nem titkoltam rekord részvételt várnak a szervezők – az idei évben is

A kazincbarcikai esemény ezen alkalommal is a megszokott helyen, a Jubileum Parkban kerül megrendezésre. A szabályok között is a legtöbb dolog már megszokottnak mondható, azonban egy-két változtatás megelőzte az előttünk álló szezont. A szervezők által már korábban közzétett szabályrendszerből kiolvasható, hogy az eddigi hobbi férfi felnőtt kategória életkor megkötés nélküli, és rövidebb távú hobbi futammá alakult át. Így lényegében egy korosztályos felnőtt kategória maradt, újdonságként azonban az idei esztendőtől az U23-asok már külön kategóriát képeznek majd. Az étnevezési lehetőségek is szigorodtak, jelenleg a versenyzők csak az életkoruknak megfelelő korosztály és a férfi felnőtt (Elit) között választhatnak, átnevezés pedig csak egyszer és csak az erősebb kategória felé lehetséges. A futamok számának növekedésével változott az összetett eredmények számítása is, a megrendezendő hét futamból az adott versenyző hat legjobb eredménye képezi az összpontszámot.

Fejes Gábor pedig nem titkoltan az összetett győzelemért száll majd harcba – az előttünk álló szezonban is

Nincsen azonban változás abban, hogy az idei esztendőben is a SuperCross futamokon megszokott „szolgáltatásokkal” várják a versenyzőket – így Kazincbarcikán is. Természetesen többek között öltöző, zuhanyzó és elektronikus időmérés javítja a komfortérzetet majd Borsodban, valamint EthicSport frissítő is jár majd a nevezőknek. A verseny pályája 3 kilométer hosszúságú, a nyomvonalban egy lépcsősor és egy akadály került elhelyezésre. A futamra előnevezési lehetőség is adott, melyet október 19-ig lehet igénybe venni a www.hegyibringa.hu honlapon keresztül.


– Ha hinni lehet az időjósoknak, újra egy mediterrán versennyel kezdődik a SuperCross sorozat. A helyszín már ismert, a pálya vonalvezetése is hasonló a korábbiakhoz. Némi ráncfelvarráson azért átesett: idén kisebb területre koncentrálódik a verseny, több füves, és kevesebb köves részt tartalmaz, így a versenyzők és a nézők számára is előnyére változott. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy minden apró pont számít az összetettben, ezért már az első futamtól kezdve óriási tempóra számíthatunk. Kérünk mindenkit, hogy a balesetek elkerülése érdekében tartsák be a rendezői utasításokat, és használják a kijelölt áthaladási pontokat! – egészítette ki az eseménnyel kapcsolatos tudnivalókat Szabolcsik János főszervező.

Kazincbarcikai pályarajz

A futamokat egységes szabályrendszer, időrend, nevezési díj, elektronikus időmérés és további szolgáltatások jellemzik majd ebben a szezonban is, melyekről részletesen a www.supercross.hu honlapon, vagy a sorozat facebook-profilján (www.facebook.com/supercrosssorozat) keresztül lehet tájékozódni.

Minden érdeklődőt, visszatérő versenyzőt és a cyclo-cross versenyzéssel ismerkedni szándékozót várnak a rendezők a SuperCross Sorozat nyitó futamára!

 

Szöveg: Kéri István, Fotók: Babka Szabolcs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo