fbpx

Horror bukás a Lengyel Körversenyen első szakaszán!

Szörnyű véget ért a Lengyel Körverseny első szakaszának befutója, Dylan Groenewegen a kordonnak szorította Fabio Jakobsent a hajrán, melynek következtében óriási bukás történt és több versenyző a kórházba került, legrosszabbul Jakobsen járt, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Lengyel Körverseny a 2019-es év legszomorúbb versenye volt, ugyanis a tavalyi évben egy versenybalesetben elhunyt a mindössze 22 éves Bjorg Lambrecht. A verseny 2020-as kiadása is úgy kezdődött, hogy megemlékeztek a tragikusan elhunyt, fiatal bringásra. Ekkor a mezőny még nem sejtette, hogy idén is szörnyű élményben lesz részük.

A sprintre érkezve Dylan Groenewegen (Jumbo-Visma) indított elsőként, honfitársa, a holland bajnok Fabio Jakobsen (Deceuninck-Quickstep) könnyedén tette rá a kerekét, majd a célhoz közeledve megpróbálta jobbról kikerülni Groenewegent, aki viszont folyamatosan jobbra húzott és végül teljesen a kordonnak szorította Jakobsent, aki óriásit esett lerombolva a kordonokat is. Pont az egyik felboruló kordon ütötte ki a célvonalon elsőként áthaladó Groenewegen hátsó kerekét is, aki szintén hatalmas sebességnél (75 km/h) került a földre, de még jó páran elestek a sprintelők közül. Jakobsen járt a legrosszabbul, a holland bajnok életveszélyes sérüléseket szenvedett, sok vért vesztett, intubálni kellett és mesterséges kómába helyezték. Bízunk benne, hogy csütörtökön már jó hírekkel tudunk szolgálni a Jakobsen állapotával kapcsolatban.

A szakaszt eredetileg Groenewegen nyerte, de a zsűri utólag elvette tőle a győzelmet, így a második helyezett Jakobsen lett az első és az összetettet is ő vezeti a Lengyel Körversenyen. Természetesen nulla az esélye annak, hogy a második szakaszon rajthoz tud állni.

Óriási a felháborodás a Deceuninck-Quickstep részéről, a csapatvezető börtönbe akarja küldeni Groenewegent, míg Evenepoel örökös eltiltásról beszél. A Jumbo-Visma vezetése elnézést kért, és megjegyezték, hogy ilyen esetnek nem szabad előfordulnia egy kerékpárversenyen.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo