fbpx

Hollandia lemészárolta a cyclo-cross világot a VB első napján

A dübendorfi Cyclo-cross Világbajnokságot a hollandok nagyon jól kezdték, mindhárom (WU19, U23, WElit) futamban győztek, és a megszerezhető kilenc éremből hetet elhoztak.

A VB első napja az U19-es lányok futamával kezdődött, ami túl sok izgalmat nem tartogatott, már az első körben otthagyta a többieket a holland Shirin Van Anrooij és Puck Pieterse duója, és szép lassan távolodtak az üldözőktől. Habár egy nemzetből való volt a két lány nem úgy tűnt, hogy össze fognak dolgozni, különösképpen azért, mert Van Anrooij méterről méterre növelte az előnyét honfitársával szemben, lényegében egy egyéni időfutamot láthattunk a versenyzők között. Végül az első helyet magabiztos előnnyel szerezte meg Shirin Van Anrooij, mögötte a szintén holland Puck Pieterse ért a célba, a dobogó harmadik helyére pedig az amerikai Madigan Munro fért fel.

Az U19-es női futam itt nézhető meg:

Az U23-as férfiak futama már több izgalmat tartogatott, itt az első pár körben kialakult egy 4-6 fős élboly, ahol a hazaiak versenyzője Kevin Kuhn versenyzett aktívan, de nem sikerült elszakadnia tartósan a többiektől. A verseny fele után fordult a kocka, a holland Ryan Kamp indított támadást a gyors pályán és sikerült egy kisebb előnyt kiharcolnia. Őt a svájci Kuhn és a francia Antoine Benoist vette üldözőbe, de nem sikerült közeledniük, sőt végül a francia leszakadt Kuhnról, aki így egyedül üldözte tovább a hollandot. Benoist-t közben a holland Mees Hendrikx is utolérte, sőt idővel le is hagyta, így már csak a negyedik helyen bringázott a francia. Végül az eredmény nem változott, az U23-as kategóriát Ryan Kamp nyerte, a második helyen Kevin Kuhn ért célba, a harmadik helyet pedig Mees Hendrikx szerezte meg.

Vas Balázs is az U23-as férfiak futamában állt rajthoz, de a verseny elején hátulról belementek és tönkrement a hátsó kereke, emiatt kénytelen volt feladni versenyt.

Az U23-as férfi futam itt nézhető meg:

Az elit nők futama érdekes és egyben demoralizáló versenyt hozott. Már az első körben elszakadt a többiektől négy holland, név szerint Ceylin del Carmen Alvarado, Annemarie Worst, Lucinda Brand és Yara Kastelijn, és nagyon úgy tűnt, hogy senki nem tudja felvenni velük a versenyt, egyedül az amerikai Katie Compton tartotta magát valamennyire. Kastelijn pár kör után már nem bírta a honfitársaival a tempót és visszaszakadt Comptonhoz, majd tőle is leszakadt. Az élen álló trió pontosan tudta, hogy köztük dől el a világbajnoki cím sorsa, ezért már a verseny felétől “nézegették” egymást. Lucinda Brandnak nem estek jól a meredek felfutások, rendre lemaradt, majd mindig felért a többiekre, de látszott, hogy ez sokat kivesz belőle. Az utolsó körre még mindig együtt volt a trió, egyikük sem tudott előnyt kiharcolni a többiekkel szemben. Végül az utolsó híd, majd a célegyenes döntött, a hídon felfelé lemaradt Brand, majd a célegyenesben Ceylin del Carmen Alvarado bizonyult a gyorsabbnak a sprintben és ezzel megszerezte a világbajnoki címet, Worstnek maradt a második hely, míg Brandnak a bronz jutott. Viszont ez nem kis eredmény Hollandiának, három holland nő foglalta el a dobogó három fokát, sőt ezen a napon csak két kiosztott érmet nem az ő versenyzőjük nyert meg.

Folytatás vasárnap az U19, WU23 és az elit férfiak futamával.

Képgaléria a VB első napjáról:

Fotók: Farkas Milán – (www.milanphoto.hu)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo