fbpx

Hogyan építsünk bringapályát? – Elkészült a Tatanka BikePark Győrújbaráton

Október elején adták át Győrújbaráton a Tatanka BikeParkot, ahol hazai szinten egy igazi különlegesség található, aszfaltozott pumpapályán bringázhatnak a fiatalok. A bikepark nem mindennapi építésének történetét Török József Bálint, a park megálmodója mesélte el, alább az ő írását olvashatjátok.

 

Párom (de hívjuk Mókusnak, mert azt szereti.. :D) javasolta, hogy osszam meg a sztorit, hátha mások is kedvet kapnak hozzá, hiszen minden nagyobb városba elkelne egy ilyen!
Többen kérdezték, “de miért épp pump-track?”
Jó kérdés.. én alapvetően montis vagyok, nem is olyan régen kezdtem, kb. 12 éve. Igaz, bár egész kis koromtól bringázok – akkor még csak a Csepel BMX-hez lehetett hozzájutni – de nem csináltam versenyszerűen és amikor kinőttem, nem is folytattam a bringás pályafutásomat, helyette teniszeztem és karatéztam, ez utóbbit azóta is űzöm.

Még 2008 körül mentem el Tüske Gábor barátommal és néhány sráccal egy bakonyi túrára, asszem akkor fertőződtem meg..

Túristák a Bakonyban.. 😀

Sajnos Gabi azóta már nem teker, én meg nem akartam csak egyedül bringázni, így csatlakoztam Mészáros Ákos csapatához, a Tatanka Racing Team-hez. (Ákos kezei alatt a régió meghatározó mountain bike-os csapatává vált a klub, így nem volt kérdés a választás!)
Egyébként ezen a túrán volt az az azóta is sokat emlegetett sztori, hogy beértünk a fiúkkal – 30-as pasik – Bakonybélbe, és az egyik srác lazán odaköszönt a járdán sétáló csajokhoz:
-Hello Lányok! – Mire Ők megszeppenve:
– Ööööö csókolom! – :D:D:D Na itt azért elgondolkodtunk…
De egy kicsit eltértem a tárgytól.. szóval a Tatankával elkezdtem montis maratonversenyekre járni, de azt láttam, hogy míg 2010-ben majd 1500-an indultak egy-egy országos megmérettetésen, ez a szám évről-évre egyre csak fogyatkozott. Ma már 1000 alatti a részvétel, ráadásul a legerősebb korosztály a Master 2, tehát a 40+-os versenyzők!! Ez nem jó irány, valamit tenni kell, hogy a fiatalok újra elkezdjenek bringázni!

Beni első “versenye”, 1 és 3/4 évesen

Közben született egy fiunk, Benedek, aki már 1 éves korától imád bringázni. Sokat jártunk tekerni Győrújbarátról Csanakra a futópályára, de mindig nagyon figyelni kellett, mert kerékpárút hiányában a járdán tudtunk csak közlekedni.
Nagyjából ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy kellene csinálni egy olyan bringaparkot, ahol meg lehet tanítani a srácokat bringázni, biztonságos körülmények között, akár 2-3 éves kortól.

Készítettem egy kb. 20 oldalas tanulmányt, hogy Magyarországon milyen bringaparkok vannak, milyen infrastruktúrával rendelkeznek. Elég lehangoló lett az eredmény, kb. négy említésre érdemeset találtam, Kőbányán, Balatonkenesén, Pesten és Zánkán, sőt valamelyik csak terveken létezett..

Hazai pályák: Balatonkenese, Budakeszi, Hermina, Kőbánya

Azt is megvizsgáltam, hogy a bringasportban erős nemzeteknél mi a módszer, hol oktatják a gyerekeket. Így jött képbe a pumpapálya, a pump-track… Ausztriában egyre több ilyen aszfaltos pálya épül, aminek a főbb előnyei a hazai néhány murvás pályához képest, hogy nem erodálódik, rossz idő esetén is jobban használható, gyorsabban szárad, nagyobb rajta a tempó, jobban tapad a kanyarban, stb.

Velosolution pump-track pálya

Nos.. Lássuk, hány ilyen pálya van nálunk? Nulla! Egy sem! Zéró! :O
Na itt elkezdett érdekelni a dolog, szeretem a kihívásokat!
Miért nincs? Drága? Hááát.. eléggé! Van egy cég, aki a legkomolyabb pályákat építi, melynek neve: Velosolution. Kellene hozzájuk valami kontakt! Felhívtam four crossos barátom, Jakó (Jakesz) Andrást, hátha tud valakit aki már látott olyat aki ült egy ilyen Velosolutionös mellett a buszon. Ő egyből mondott egy nevet: Tarr Tamás, aki dolgozott velük, de már saját cége van (a másik tapasztalt bringás arc az Éles (Yeti) Gergő, de róla később..) Ők ketten építettek anno 4X pályát Győrújbaráton, amit azóta már sajnos elbontottak. Adott hozzá számot is, így felhívtam.

Tamás egyből le is lombozott, elmondta hogy ezek a pályák úgy kb. 200 EUR/m2 áron épülnek veloszolúsönéknál. Rövid fejszámolást követően, egy kb. 40x25m2 alapterületű pumpa pálya az 1000m2, azaz 200.000 EUR, több mint 60 M Ft!! :O Na ennyit biztos hogy nem tudunk összelapátolni… egy normális ember itt valószínű dobja is a projektet, de mint írtam az elején, szeretem a kihívásokat..! 🙂

Tamás azt is elmondta, hogy ki lehet ezt hozni olcsóbban is magyar munkásokkal, magyar óradíjakkal, csak nincs tapasztalata még senkinek, már ami az aszfaltozást illeti. Merthogy az egésznek a lelke az aszfalt, az a módszer, ahogyan az íveket, a döntött kanyarokat leaszfaltozzák!
Na mindegy, ugorjunk bele. Kinéztem Győrújbaráton egy területet a pályának, első körben ez a Gyermektábor előtti erdős rész volt. Ideális helyszín, van hely, közel a tábor infrastuktúrája is. Befotóztam és beírtam a tanulmányba.
Itt jött az első, egyben sorsdöntő lépés is: 2018 ősz, kértem időpontot a Polgármesteri hivatalba, Szalóki Géza Polgármester Úrhoz. (Nem, nem a Jenő Úrhoz.. :D) Prezentáltam a terveimet, és abszolút pozitív volt a fogadtatás: – Józsi, jó helyen kopogtatsz! Rácz Gyuri bácsival (a helyi általános iskola igazgatója) már régóta szeretnénk egy biciklis parkot a településre! Emlékszel azokra a srácokra, akik a COOP bolttal szemben az árokban ugratgattak?

Persze, Pápai Dani, Györgyfi Andris és még néhányan!

Győrújbaráti riderek

Igen! Amikor láttuk őket ott bringázni, már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy jó lenne egy bringapálya nekik!

Szóval nem sokat kellett győzködni a település első emberét, már csak a költségvetés és a helyszín volt a kérdés. A tábori placcot nem javasolta, mert ott sok a lakos, ekkor jött a Csordahajtó úti volt homokbánya ötlete. Beültünk a kocsiba és ki is mentünk a helyszínre! Hmmm.. nem rossz! Sőt, egész jó! Távol a lakosságtól a temető mellett, max. a szellemeket fogjuk felrázni. Átbeszéltük az ütemezést, ill. tartottam egy prezentációt a soron következő testületi ülésen, ahol szintén üdvözölték a projektötletet. Kaptunk keretet a kiviteli tervek elkészítésére, szóval sínen volt a dolog. Már csak azt kellett kitalálni, hogyan tudunk egy használható méretű aszfaltos pályát kivitelezni az osztrák ár kevesebb mint tizedéből… :O

A megvalósíthatósági tanulmányomban volt egy név: Mátyási Zoltán, Sy-Metric Kft. Őt találtam, mint aki már tervezett hasonlót Magyarországon, így felvettem vele a kapcsolatot.
Egy fiatal srác, eléggé elvont figura, bringás (triálos) múlttal, aki imádja a kütyüket, az informatikát, otthon van a 3D-s tervezésben, és nem a megélhetés miatt csinálja, hanem hobbiból. Bírom az ilyen arcokat, több ilyen nagyon jó barátom is van, akire részben vagy teljesen illik a leírás (pl. Arn, Koki, Karesz), meg asszem bennem is van ebből.. Szóval elmondtam neki mit szeretnék. Nem hiszem hogy normálisnak tartott, de belevágtunk. Pár hét múlva olyan látványtervet küldött egy youtube videón, hogy lehidaltam… A google maps-os területre rámodellezte a pump-track pályát, a dirt pályát, trial parkot, ill. egy épületet is.

Ezzel be is mentem a hivatalba hogy prezentáljam. Szép volt, jó volt, csak lett egy bibi.. Közben a településfejlesztésen kitalálták, hogy azt a területet, amire ráterveztük a parkot, kinevezték Rendezvénytérnek… ááááá!
De ne keseredj el Józsi, ott az út másik oldala, az a tietek lehet! – Nyugtatott meg Géza bá.
Ez egy jóval kisebb terület, ráadásul nagy lejtés is van benne, mint később kiderült, 40m-en 3m szint!
Félve hívtam fel Zolit, hogy bocs… át kellene tervezni a parkot a másik oldalra!
Itt szeretném megköszönni Zolinak a hozzáállását, el is küldhetett volna a francba, hiszen így dobnia kellett a teljes tervet és újra nulláról elkezdenie.
Most nem bízta a véletlenre. Eljött Pestről és egy drónnal felvette az egész terepet. Hamarosan küldte az új terveket, ez egy kisebb, kompaktabb pálya lett, a helyszíni adottságokhoz mérten. Mint utólag kiderült, jobb is így, mert a nagyobbik tuti nem fért volna bele a büdzsébe.

Már csak kivitelezőt kell találni!

A tenderen befutó cég – nevezzük XY Kft-nek- vezetője, sajnos több hónapi egyeztetést követően sem kezdte el a pályát, és a kivitelezési határidő vészesen fogyott.. a végén pedig ki is jelentette, hogy neki ez a projekt nem annyira fontos, keressünk új kivitelezőt… nem értettem a dolgot, hiszen korábban mindig számíthattunk rájuk. Valószínű túlvállalták magukat és csúsztak az egyéb projektjeikkel is… ezt egyébként képtelen vagyok megértetni, miért így működik az építőiparban.. ha tudja az illető hogy full le van terhelve a következő 3 hónapra, akkor miért nem közli?
Augusztus utolsó hetében így újra ki kellett írni a projektet. Ekkor már csak egy cég adott be ajánlatot a kivitelezésre, a Makadám Kft. Mint utólag kiderült, nagyon jó hogy így alakult, más nem biztos hogy ilyen minőségben tudta volna abszolválni a feladatot! Szuper, újra sínen a projekt, már csak el kell kezdeni!

Közben a nyáron kinn voltunk Tirolban, a Wilder Kaiser tövében, Ellmauban. Innét nem messze van a leogangi bringás paradicsom, így adott volt kilátogatni Benivel. Július végén adták át az új Velosolution pump-track pályát, ami nagyon komoly lett! A külső kör egy dirt-jump pálya, azon belül egy nagyobb pumpapályát, és azon belül pedig egy kisebb pumpapályát építettek ki. Amíg Beni tesztelte azt, én körbefotóztam az egészet, minden apró részletét.

Augusztus utolsó hétvégéjén, a pálya építése előtti hétvégén kivonultunk a Tatanka csapat leglelkesebb tagjaival (respect Nekik!) a területre és nekiestünk a dzsindzsás résznek. Volt mit csinálni… 🙂

2019.09.23, hétfő – Elérkezett a pálya építésének kezdő napja, legalábbis ezt a dátumot ígérte meg a Makadám Kft!

Kicsit félve mentem ki a korábbi tapasztalataim miatt a helyszínre, hogy vajon tényleg jön-e a kivitelező.. Meg is lepődtem, hogy már dolgozott is a munkagép!
A projektvezető – Komódi Attila – épp a terveket nézegette és csóválta a fejét… ajaj, ez nem túl jó!
– Hát, lehet hogy le kell mondanunk a projektet! Ezt így biztos hogy nem tudjuk kivitelezni! Ezeket a döntött kanyarokat felépíteni még hagyján, de leaszfaltozni biztos hogy nem tudjuk!
Eléggé leizzadtam, de sikerült megnyugtatni Attilát, hogy segítünk neki, nem is olyan magasak azok a kanyarok, stb.. ill. mutattam neki videókat, hogyan épít a Velosolution. A probléma tényleg adott volt, az osztrák cég munkatársai egy teljes negyedkört épít fel földből, murvából vagy bazaltból, és aszfaltvastagságot nem spórolva, tolják-húzzák fel kézzel a lapvibrátorokat az íveken.

Az első napon a munkát egyébként nem is a Makadám kezdte, a Lang-Szolg Kft. nagy munkagépe csinált egy sík terepet, támogatóként. Ez követően Attiláékkal kimértük és felrajzoltuk a pálya nyomvonalát, és kb. 10 cm vastagságban feltöltöttük földdel.

Másnap reggel az egyenes rész hullámaival, majd az alsó kanyarral folytattuk a munkát.

Megállt a pálya mellett egy bringás, Nagy Róbert / Pa-Ro Kerékpár. Érdeklődött, hogy mit csinálunk, mivel Ő és a fia is BMX-eznek, és nagyon boldog volt hogy hamarosan nem kell 100km-t autózniuk, ha szeretnének pályán edzeni. Felajánlotta a segítségét és felhívott egy nagy BMX múlttal rendelkező ridert – Vincze Gergelyt, aki Gencsapátin kb. 50 gyerek BMX edzésével foglalkozik, és a helyi pályát is Ő építette, hátha segít nekünk is. Végül rábeszélte Gerit, hogy jöjjön el hozzánk, pontosabban elment érte és délutánra már itt is voltak!

Sőt, a következő két napot is itt töltötte és együtt építettük a pályát!

Ha már a segítségeknél tartunk: A másik nagy és önzetlen segítséget Éles Gergelytől, alias Yetitől kaptam! Yeti részt vett a pálya teljes építésén, együtt lapátoltuk a földet, múrvát, aszfaltot! Velük hármasban jópár változtatást is tettünk kissé eltérve a tervtől, a pálya adottságaihoz mérten szükség volt néhol magasabbra vinni az íveket, vagy több dombot építeni. Közben Ők ketten folyamatosan teszteltek is és aszerint módosítottunk, hogy azt úgy adja ki, ahogy kell!

Több nehézséggel is szembe találtuk magunkat. Az egyik ilyen, hogy rengeteg plusz olyan földet kellett szerezni, ami jól tömöríthető. Győrújbaráton ilyet elég nehéz volt találni, mert itt alapvetően homokos a talaj.. Összesen kb. 300 m3 földet hozattunk.

Kollégáimmal gyártattam egy sablont OSB lapból, ami nagyban megkönnyítette a kanyarívek kirakását.

Elég jól haladtunk, három nap alatt már az indító kivételével felépítettük az összes kanyar és hullám 1.0-ás verzióját, sőt, le is murváztuk. A Makadám Kft. kollégái ekkorra már annyira belejöttek, hogy nekünk csak azt kellett megadni, hogy hova és mit szeretnénk. Sőt, volt olyan kolléga is, aki innét kezdve csak ilyen pályákat építene a legszívesebben.. 😀

A negyedik napon meglátogatott minket Gulyás Mihály, aki az egyik legnagyobb név a hazai pályaépítők körében. Sok hasznos tanáccsal látott el minket, sőt Ő is részt vett a munkában, finomította az íveket, kanyarokat lapáttal és gereblyével! 🙂 Mi több, le is tesztelte a pályát! 🙂

Yetivel és Gulyás Misivel

Közben, napról-napra egyre több gyerek jött és lesték, ahogy épül a pálya.. szeptember 26-án felengedtünk néhányat közülük. 🙂

Az ötödik napon elkészült a szikkasztó, ill. az alsó kanyar előtti utolsó hullámot szétszedtük…

Szegény Attila már oda sem mert nézni, amikor Yeti még egy plusz hullámot épített bele az indító melletti kanyarba, meg is kaptuk a magunkét… 😀 De végül a tervezett 100m pályahosszot egy méterrel sem léptük túl!

Szombaton a Tatanka Racing Team lelkes tagjaival terepet rendeztünk, főleg a pálya környezetét alakítottuk, ill. az oldalait töltöttük földdel. Óriási segítséget kaptunk Alexovics Ádámtól, aki a Bobcatjével a földek nagy részét szépen eldolgozta. Nélküle még mindig ott lapátolhatnánk.. Ádám azóta is többször segített a gépével! Felesége, Fanni pedig sajtos sütikkel lepett meg minket!

Egy ilyen projektben van, amiből sosem elég, ez pedig a jól tömöríthető föld! Kellett még néhány teherautónyi, szerencsére találtunk rá támogatókat Hartl József és Illés Krisztián – SIH System Kft. személyében.
Összesítve, egy hét alatt elkészült a pálya, már csak az aszfaltozás van hátra! Na itt ugrik a majom a vízbe! Ha nem sikerül az aszfaltot az ívekre rádolgozni, akkor adtunk a sz..nak egy pofont!
Először az úthengerrel próbálkoztunk oldalról a kanyarívet meghengerelni, de nem vált be, mert nagyon lelapította az aszfaltot az ív aljában. Jöhet a lapvibrátor!

Attila fő félelme az volt, hogy a lapvibrátor a meredek íven feltolva leáll, mivel van bennük egy érzékelő, ami figyeli az olajszintet. Szerencsére sikerült egy olyan gépet hoznia, ami bírta az igát. Egy ember tolta, egy pedig húzta felülről, így különösebb gond nélkül meg tudtuk tömöríteni az aszfaltot az íveken is! Persze nehezebb dolgunk lett volna, ha a Velosolutionos pálya negyedköríveit kellett volna elkészíteni… nekünk azért jóval lájtosabbak lettek a döntött kanyarjaink. Majd a következő pálya már olyan lesz! 😀

Az utolsó kanyar amit aszfaltoztunk, a felső volt, ahol az indító is van. Na ez lett a legprofibb, a legmagasabb. Ennél már volt olyan rutinjuk a srácoknak, hogy gond nélkül leaszfaltozták, pedig majd kétszer magasabb lett, mint az alsó kanyar. Aminél egyébként el is kell követnünk valamit, mert a pálya lejtése miatt ott a legnagyobb a tempó. Már meg is született a megoldás, építünk oda egy wall-rideot!

Amit a pálya negatívumához lehet írni, az a 0.8m szint, ami benne maradt. Sajnos nem volt tökéletes a pálya előkészítése, ill. nem sikerült kiszedni teljesen a 40m hosszon a 3m lejtést.. De minden rosszban van valami jó: a srácok így erősödni fognak, mert amíg nincs meg a technika és nem tudják végigpumpálni a pályát, az utolsó negyedben tekerniük kell.. 🙂
Az aszfaltozást két nap alatt végezte el a Makadám Kft, így az Ő feladatuk pipa lett!

A pálya vonala így 7 munkanap alatt készült el, persze ezen kívül még sok munkát kellett/kell majd beletenni. Főleg a környezet kialakítása fontos, az oldalak feltöltése, füvesítés-parkostás. A Török Gépipari Kft. kollégái elkészítették a pályát az úttól elválasztó biztonsági kerítést is, támogatásként.

A pálya nem hivatalos megnyitója 2019.10.02. Szerda, 15.30 volt, jópár srác eljött az eső ellenére is!
Az első szép napsütéses idő két nap múlva, pénteken volt, hirtelen több tucat gyerek jött ki és gurult önfeledten a pályán! Őket nézve, megérte az elmúlt két évnyi előkészítő munka, és az a két hét alvás nélkül, amíg az utolsó aszfaltdarab is a helyére nem került!

Összefoglaló videó a pálya építéséről:

A pályának hamar híre ment, Győrből, Veszprémből, Székesfehérvárról is voltak már itt riderek. Délutánonként, hétvégéken 50-60 gyerek van egyidejűleg a parkban, egy szombati napon akár száz feletti a pályára kilátogatók száma!

Nem csak bringával élvezetes a pálya, gördeszkával, görkorival és rollerrel is rendszeresen csapatnak rajta a fiúk/lányok.

Hamarosan gyerekcsapatokat szervezünk és edzéseket tartunk a pályán, Vincze Bálint BMX edző irányításával. Bízunk benne, hogy újra sikerül életet lehelni a hazai kerékpársportba, és sok tehetség fog kikerülni a srácaink közül is!

Köszönöm Mókusnak, hogy elviselte a hiányomat, de nem csak a két hét pályaépítés alatt, hiszen azóta is gyakran tűnök el otthonról a pálya miatt.. illetve, vele együtt közösen ötleteltük ki azokat a dolgokat, amiket most már valójában is meg tudjátok tekinteni/kipróbálni/használni a parkban!

Köszönjük a támogatóinknak, hogy hozzájárultak a projekt sikeréhez, és azoknak a magánszemélyeknek is, akik az önfeledten sportoló gyerekek látványa miatt váltak azóta a támogatóinkká!

Továbbra is kövessétek nyomon a Tatanka BikePark Győrújbarát oldalait, még sok tervünk van, ami megvalósításra vár!

Végszónak: 

Az elsőre lehetetlennek tűnő feladatot, hogy létrehozzuk az ország első aszfaltos pump-track pályáját a nyugati ár töredékéért, de mégis a kivitelező szempontjából is rentábilisan, meg lehet valósítani! Nem kell hozzá más, mint egy ügyes tervező, egy komfortzónából kilépni hajlandó kivitelező, egy partner Önkormányzat, támogató helyi vállalkozások/magánszemélyek és néhány lelkes szervező, aki hajlandó időt és energiát rászánni, hogy aztán fiatalok/idősek százai tudják kedvenc időtöltésüket, a bringázást nyugati színvonalon művelni!

További videók:

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo