fbpx

Hivatalos: az USADA elvette Armstrong hét Tour de France győzelmét!

A hétszeres Tour-győztes számára tegnap éjfélkor járt le a határidő, hogy feljebbviteli bírósághoz folyamodjon, különben életbe lép az amerikai doppingellenes ügynökség (USADA) örökös eltiltása, valamint 1998 augusztus 1-jétől szerzett eredményeinek – köztük a hét Tour de France győzelem – törlése, pontot téve így a texasi sztárbringás és korábbi csapata, a U.S. Postal ellen folytatott hároméves nyomozás végére.

Armstrong közleményt adott ki, amiben leírja, hogy lezárja ezt a fejezetet az életében, vagyis nem fog jogi lépéseket tenni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elfogadná az USADA döntését. Továbbá arra is utal, hogy az USADA-ra még vár egy csörte a Nemzetközi Kerékpáros Szövetséggel (UCI) az eredményei eltörlésével kapcsolatban. (Ez most csak szerkesztői okoskodás, de előállhat akár olyan helyzet, hogy csak az USA-ban tekintik majd érvényesnek Armstrong címfosztását, ha az UCI nem akceptálja ezt a döntést. – a szerk.)

Minden ember életében jön olyan pillanat, amikor kénytelen azt mondani, „ez már több a soknál”. Nálam most jött el az ideje. – így kezdi Armstrong hivatalos közleményét az elmúlt három évben zajló nyomozással kapcsolatban, aminek célja az volt, hogy bizonyítsák, csalással szerezte hét Tour de France-győzelmét.

Nem fogok részt venni egy egyoldalú és igazságtalan folyamatban, aminek során semmilyen kézzel fogható bizonyítékot nem tudnak felmutatni. – vagyis Armstrong továbbra is azzal védi álláspontját, hogy nem tudnak bemutatni olyan doppingtesztet, melyen megbukott volna, pedig sok száz vér és vizeletvizsgálaton esett át. Az USADA vádjai elsősorban – többek között korábbi csapattársai, valamint doppinglaborban dolgozó szakemberek – tanúvallomásaira épülnek.

Az USADA nem erőltetheti rá az akaratát a nemzetközi sportra, nem foszthat meg hét Tour de France-győzelmemtől. Én tudom, ki nyerte azt a hét Tourt, a csapattársaim tudják, ki nyerte azt a hét Tourt, és minden vetélytársam tudja, ki nyerte azt a hét Tourt. Mindnyájan együtt versenyeztünk. Három hétig, ugyanazokon az utakon, ugyanazokon a hegyeken, dacolva ugyanazzal az időjárással és körülményekkel. Egyenlők voltak a feltételek, ugyanaz a pálya, ugyanazok a szabályok. A világ legnehezebb versenye, ahol a legerősebb nyer. Soha senki nem változtathat ezen. Különösen nem Travis Tygart. – utal az amerikai bringás az USADA fejének munkásságára.

Ma tiszta lapot kezdek. Lezárom ezt a fejezetet, nem érdekelnek a következmények. A munkámnak szentelem az időmet, amit már elkezdtem azelőtt, hogy egy Tour de France-t is nyertem volna: segíteni akarom azokat az embereket és családokat, akik a rák ellen harcolnak.

Armstrong és volt csapata ellen még volt csapattársa, a bukott Tour-győztes (2006), Floyd Landis kijelentései alapján indult először szövetségi nyomozás, ami elegendő bizonyíték hiányában lezárult. Majd idén júniusban az USADA újra elővette az ügyet, ezúttal már „hitelesebb” tanúkra alapozva, s vádat is emeltek a 40 éves bringás ellen, nem csak doppingolás, de doppingszerek terjesztésében való részvétel miatt is.

Már ekkor felfüggesztették versenyengedélyét, de Armstrong élhetett volna további hivatalos jogi lépésekkel, melyeket azonban – tegnapi közleménye szerint – nem tesz meg. Az USADA elnöke, Travis Tygard így kész tényként nyilatkozott a címfosztásról, a sport szomorú napjának titulálva a tegnapit. Úgy tűnik a WADA is akceptálja az USADA döntését, az elnök, John Fahey úgy nyilatkozott, hogy Armstrong elismeri a doppingolás tényét azzal, hogy nem tesz további jogi ellenlépéseket, és a WADA kódex által előírt büntetéseknek kell életbe lépni.

Az ügynek természetesen nemzetközi vonatkozásai miatt – hogyan viszonyul az UCI a címfosztáshoz, és hogyan alakul a Tour-győzelmek sorsa – még koránt sincs vége, folytatjuk…

Korábbi cikkeink:

Öt „nagy hal” vallott Armstrong ellen? – újabb fejlemények

Nagy a baj a Radio Shack-Nissan csapatában

Lance Armstrongot eltiltották, elvehetik hét Tour de France győzelmét

Ejtették a vádat Armstrong szövetségi doppingügyében

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo