fbpx

Hétvégén mountain bike XCO ob Sopronban, ma éjfélig lehet előnevezni

A hét végén Sopronban, a Focus Team Hungary szervezésében kerül megrendezésre a 2015. évi XCO Országos Bajnokság. Az előzetes beharangozók alapján egy nemzetközi szinten is technikásnak számító- és komoly erőnlétet igénylő pálya várja a bajnokaspiránsokat, de életkortól függően az utánpótlás korosztályoknak is három különféle élvezetes nyomvonalat jelöltek ki a szervezők.

Az előrejelzések alapján igazi nyári időben lesz része az indulóknak, akik még kedden éjfélig előnevezhetnek az Odin rendszerben. Az elmúlt napokban több hazai versenyző is tiszteletét tette Sopronban, a csömöriek pedig edzőtábort szerveztek a hűség városába.

Lássuk, miként vélekednek Ők a pályáról:

sopron2Buruczki Szilárd – Cube Csömör:
A Duna Maraton után nem sok időm volt pihenni, ugyanis már hétfőn utaztunk Sopronba edzőtáborozni a csapatommal, a Cube Csömör MTB Teammel! Gyakoroltuk az XCO Magyar Bajnokság pályáján a technikás szekciókat és intenzív résztávokkal hangolódtunk a versenytempóhoz.

A pálya hosszú 7-8 perces kemény, meredek emelkedővel kezdődik, amelyben vannak rövid lankás hullámos részek. Az emelkedő talaja változó állapotú, köves, gyökeres részek váltják egymást, inkább az erő dominál, nem a technikai tudás. Viszont ahogy felérkezünk a pálya legmagasabb pontjára a kilátóhoz, onnan egy komoly épített DH pálya száguldásban volt részünk. Kettő közepes léptetővel kezdődik a lejtőzés és egy gyors döntött kanyarból egy nagyobb ugratóból egy másik döntött kanyarba repülünk bele. Utána pár kanyar kis rövid pumpa pályán lehet kicsit szusszanni. Majd a nagy döntött kanyar után következik egy élvezetes gyökeres sziklakertes rész, ahol több nyomvonal közül lehet választani.

A sziklakert aljából visszakanyarodik a pálya és egy rövid izmos meredek mászással becsatlakozik egy lankás emelkedőbe. Ezután gyors lejtő következik lassítókkal, hogy megtörje a nagy sebességet, ami a cél fele veszi az irányt. Eddig ez a pálya a legtechnikásabb a magyar XCO pályák között, a lejtő része a csömöri pályán is túltesz! Eső után is nagyon jól járható volt a gumi tapadása szempontjából. Mindenkinek ajánlom a többszöri gyakorlást, mielőtt elindul a Limit Change Point Olimpiai Cross Country Magyar Bajnokságon!

Dobai Zoltán – Trek SE:
2013-ban, szinte három teljesen kihagyott szezon után, a soproni OB-n versenyeztem először magyar kupafutamon. Emiatt kicsit elfogult vagyok a pályával kapcsolatban, mert akkor a körülményekhez képest nagyon jól sikerült mennem. Akkor is és most is igyekeztem minél többet edzeni rajta, mert a hosszú mászást is szokni kellett és a soproni DH pályát sem ártott gyakorolni. A rengeteg Sopronban töltött idő után úgy gondolom, hogy ez a kör tökéletes OB-nak, mert pontosan ugyan olyan fontos az erőnlét is a jó köridőkhöz, mint a technikai tudás.

sopron5A két évvel ezelőtti kört idén egy kicsit módosították a szervezők, aminek köszönhetően hosszabb, keményebb és technikásabb lett. Nem klasszikus XCO pálya, így sok kisebb mászás helyett egy nagyon hosszú és egy rövidebb felfeléből áll, illetve a soproni DH pálya egy darabjából.

Ami a 2015-ös változást illeti: a DH szakasz elején rögtön három nagyobb és egy kisebb ugrató várja az indulókat (amiket majd chicken way-en lehet kerülni). Ezek közül csak egy új van 2013-hoz képest, de a másik három két éve még nem volt ekkora és simán át lehetett gurulni rajtuk repkedés nélkül is.

A két évvel korábbi nyomvonalhoz képest most hosszabb rész került a DH pályából a körbe, így két sziklakertet is teljesíteni kell (a fun kategóriának nem), amiket kis gyakorlással meg lehet tanulni, de azért nem árt óvatosan menni rajtuk. A sziklakertek után következik egy kellemetlenül meredek emelkedő, amin visszaérkezünk ahhoz a szintúthoz, ami az utolsó lejtő tetejéhez visz. Innen a 2013-as nyommal megegyezően érkezünk egy patakátkelés után a raj-cél területre.

Egy kör 4,9 km, 290m szinttel – de ez verseny közben garantáltan dupla ennyinek fog tűnni! Mindenkinek jó edzést és gyakorlást a pályán.

A hivatalos versenykiírás az alábbi oldalon található:

http://www.mtbsopron.hu/2015-limit-change-point-olimpiai-cross-country-magyar-bajnoksag-versenykiiras/

És egy kis adalék azoknak, akik úgy gondolják, hogy ez a pálya már túl sok 100 mm rugóúthoz:

Minden indulónak balesetmentes és eredményes versenyzést kíván a Focus Team Hungary csapata!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo