fbpx

Hétvégén bemutatkozik a Bölcske Maraton!

Újabb debütáló eseményt köszönthetünk TakarékPont Mountainbike Challenge sorozatban, hiszen szeptember 22-én, szombaton első alkalommal kerül megrendezésre a Bölcske Maraton, amely a bringás sorozat 2012-es évének záró versenye lesz.

Ami az egyik oldalról a befejezés az a másik szemszögből a kezdet. A Bölcske Maraton szervezői megtalálták a módot, hogy a lecsengő hegyikerékpáros szezont összekössék a lassan éledező cyclocross évaddal, ugyanis a verseny hosszabb távján cyclocross futamot is indítanak, így segítve az őszi-téli versenyekre való hangolódást.

A Duna partján fekvő Tolna megyei település, amely Budapestről autópályán egy óra alatt megközelíthető, 380 pincéből és présházból álló területe egy sajátos, egyedi pincefalut alkot. Ezen a területen kerül kialakításra a versenyközpont, amely impozáns díszlete lesz a rendezvénynek.

A verseny két távon kerül lebonyolításra, így 29 és 50 km-en mérhetik össze erejüket a résztvevők, és mint említettük, a hosszabbik távon külön értékelt cyclocross futamra is van lehetőség nevezni. A hosszabbik távon kettő, míg a 29 km-es távon egy frissítőpont kerül felállításra. A futamok indítása után a gyerekek is rajthoz állnak, ők koruk alapján két eltérő távon versenghetnek, majd ezt követően játszósátorban, felügyelet mellett pihenhetik ki fáradalmaikat.

A helyszínen nevezni a verseny napján 8.00 és 9.30 között van lehetőség. A CX futam 10 órakor, a hosszú távú maraton 10.15-kor, míg a rövidtáv 10.30-kor rajtol.

A Bölcske Maratonon kiderül az is, hogy kik voltak idén a legelszántabbak, azaz kik álltak rajthoz a legtöbb TakarékPont Mountainbike Challenge versenyen. A legkitartóbb bringások között kerül kisorsolásra a TakarékPont felajánlásából egy CATEYE V2C Double Wireless pulzusmérős sebességmérő, és a MyActionCam jóvoltából egy Drift 720 sisakkamera. Továbbá, ahogy az év során megszokhattuk, a TakarékPont ezúttal is különdíjjal jutalmazza a leggyorsabb 14 és 18 év közötti versenyzőt.

A versenyre előnevezni a hegyibringa.hu oldalának nevezési felületén lehet szerda éjfélig (szept. 19.), bármilyen kérdéssel a főszervező Pásztor László kereshető a 06 30 526-9734-es telefonszámon.

A hosszútáv nyomvonala: http://www.gpsies.com/map.do?fileId=hlhagrqdmkqooebp

A rövidtáv nyomvonala: http://www.gpsies.com/map.do?fileId=oexthkqprvsrxgdw

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo