fbpx

Hétvégén bajnokavatás a downhill szakágban!

Láttunk már végletekig kiélezett küzdelmet, óriási drámákat és nem várt sikereket, de vajon mit tartogat idén számunkra a Downhill Országos Bajnokság? Az eplényi Síaréna völgyét a hétvégén downhillesek népesítik be a 2018-as OB alkalmával, ahol továbbra sem adják ám csak úgy oda azt a trikolór mezt, évek óta óriási csatározás zajlik a lejtősök között és gyakran egészen elképesztő események határozzák meg a verseny végkimenetelét.

Fotó: Csizmadia Bálint

Gondoljunk csak a 2016-os gigászi harcra a Zámbó-Liszi-Palotai-Keresztes kvartettől, amikor mind a négy hazai nagyágyú éles körrel vívott az áhított elsőségért és csak hajszálnyi különbségek döntöttek vagy éppen a tavalyi utolsó kanyaros bukásra Keresztes Pétertől, akinek egészen addig bajnoki címet érő futama volt, de a pálya akkor is csak a célban ért véget, tíz méterrel a kiadós talajminta vétele után.

Az augusztusi hosszúhétvégén összesen hat kategória, azaz a fentebb említett Elite Férfin túl a Női, Junior, Masters, Open és Merev várja a kerékpárosokat, hogy összemérjék tudásukat, feszegessék saját határaikat vagy akár „csak” bringázzanak egy jót. Az utóbbi kettőben bárki elindulhat és kipróbálhatja magát, hiszen ezekben nem szükséges UCI licence, csak egy műszakilag megbízható kerékpár és néhány alapvető védőfelszerelés.

Fotó: Vanik Zoltán

A pálya némi átalakuláson esett át, azaz több új ívre, szakaszra és pályaelemre is lehet számítani. A kerülőnyomok segítségével bárki számára teljesíthető rajttól-célig, de igazán gyorsat menni komoly kihívás lesz! Minden célba érkező között értékes nyereményeket sorsolnak ki az eredményhirdetés után, köztük egy DJI Spark drónt és egy Shimano Saint hajtókart is, de ne szaladjunk ennyire előre.

Augusztus 17-én, pénteken a gyalogos pályajárással kezdődik a két szalag között a program, majd délután már kerékpáron lehet begyúrni a nyomvonalat. A tavalyi évhez hasonlóan a szombati egész napos edzések végén megrendezésre kerül az érvényes versenyzői engedéllyel rendelkezők részére a Pro Run, ami az első mért futam lesz a hétvégén. Vasárnap pedig tetőfokára hág a küzdelem a reggeli edzések és az időmérő után.

Kik várhatóak a dobogó tetejére? Merevben és a legnagyobb létszámmal bíró Open kategóriában konkrétan megjósolhatatlan. Juniorban a szép nemzetközi sikereket elérő Muszula Balázs környékén több feltörekvő fiatal is éhesnek látszik, a Nőknél pedig az utóbbi évek indulói mellett pár ismerősen csengő név is feltűnik, és úgy néz ki soha nem látott népes lesz a szebbik nem mezőnye.

Fotó: Csizmadia Bálint

A harminc pluszos Mastereknél földöntúli képességekkel kell rendelkezni a dobogó helyes megtippeléséhez, hiszen a meglehetősen aktív és jelentősen begyorsult Lenthár Gábor fellép az Elite Férfiakhoz, ahol még a végső győzelemre is esélyes lehet a válogatott két tagjával, Palotai Gáborral és Keresztes Péterrel egyetemben. Ne feledjük a pár évvel ezelőtti bajnokokat sem, akik ha beállnak a rajtba, akkor még a bármi is megtörténhet és itt a Downhill Országos Bajnokságon az a legkülönbözőbb módokon meg is szokott! Ez már kezdetét is vette, mivel mindkét felnőtt válogatott tag jelenleg sajnos sérüléssel küszködik, Gábor lábfeje nem jött még teljesen rendbe, Petinek pedig a kézfejében van eltörve egy csont, amitől a gyűrűs ujját nem tudja behajlítani. Kíváncsian várjuk, mire lesznek így képesek, az biztos, hogy ami belefér azt meg fogják tenni és még egy kicsit többet!

Több külföldi név is feltűnik a nevezési listán, köztük világkupán szereplő versenyzők is. Az Európa Kupa győztes Rastislav Baranek-et már tavaly is az indulók közt üdvözölhettük volna, de akkor a csapat autója makacsolta meg magát az utolsó pillanatban. Idén már ténylegesen is ott fog körözni a pályán Eplényben, és érdemes lesz figyelni rá már az edzéseken is, a tempó és látvány lehengerlő lesz!

Összegezve a fentieket, ismét óriási megmozdulás várható a Downhill OB-n Eplényben, ahol az egészséges versenyszellem találkozik a bajnoki cím lázával és mindez párosul a fergeteges hangulattal. Na de hogy mi lesz ebből? El kell jönni és meg kell tapasztalni!

Előzetes videó:

Versenykiírás: http://dhracing.hu/versenykiiras
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1814509115260453/

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo