fbpx

Hétfőn indul a Határon Túra: 7 nap kerékpáron, a Vereckei-hágótól Budapestig

Sajtótájékoztatón mutatta be a Vuelta Sportiroda az idei Határon Túrát, mely során 7 nap alatt közel 600 kilométert tekernek a bringások.

A tavalyi túrától eltérően idén nem Erdélyből, hanem Ukrajnából, a Vereckei-hágótól indul a karaván, és a magyarság Nemzeti Ünnepén, augusztus 20-án érkezik a Budapestre. Az esemény célja, hogy segítse a közvetlen kapcsolatteremetést a határok más-más oldalán élő nemzetek között, és hogy emlékeztessen közös történelmi múltunkra – mindezt egy emberközeli, természetbarát közlekedési eszköz, a kerékpár segítségével. A Határon Túra ezzel az Európai Bizottság 4. Európai Közúti Biztonsági Napjának egyik kiemelt fontosságú kísérő eseménye lesz, mivel résztvevői az ország számos településére eljuttatják a „Fiatalok Közlekedésbiztonsági Nyilatkozatát” – amely felhíváshoz bárki csatlakozhat.

A határ átlépése után a kerékpárosok a Vásárosnamény – Sárospatak – Miskolc – Eger – Gyöngyös – Budapest útvonalon meghódítják Észak-Magyarország legmagasabb hegyeit is.  A túrához Magyarországon – egy-egy szakasz erejéig – bárki csatlakozhat, hogy gyönyörű és izgalmas tájakon, remek társaságban tekerjen. A népes karaván augusztus 20-án érkezik az Újpesti Rakpartra.

A túra üzenetét és programját ismertető sajtóeseményen a főtámogató Zwack Unicum Nyrt. nevében Márfi Márta marketing-igazgató kiemelte: „Hagyomány, magyarság, sport, jótékonykodás – ezek mind olyan értékek, amelyeket a Zwack Unicum, mint piacvezető alkoholgyártó és forgalmazó szintén magáénak vall, és lehetőségeihez mérten szívesen szponzorál, ugyanakkor részesei lehetünk egy különleges, egyedi közösségépítő kalandnak.”

A túrázók biztonságára az Útvonalbiztosítás Egyesület tagjai vigyáznak. Támogatói a Mapi Zrt. és a Kedvenc JM Kft.

További információk: www.hatarontura.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo