Hegedűs László: „Képes vagyok arra, amire eddig még senki”

Hegedűs László, a világ egyik legjobb triálosa egyszerre két hivatalos rekord megdöntésére készül, a ceglédi sportoló egy világ- és egy magyar rekordot is megdöntene…

Tavaly fantasztikus szezont zárt Magyarország legjobb triálosa, Hegedűs László, aki a 2012-es évet a 7. helyen zárta a 125 nevet tartalmazó világranglistán. A 22 éves világklasszis az idén szeretne bekerülni a TOP 5 közé, ennek megfelelően megnyerte a hazai és a német bajnoki nyitóversenyeket, valamint bekerült a legjobb 16 közé az 2013-as szezon első Világkupa-versenyén. Ám Hege idén nemcsak az ellenfelek, hanem a csúcsok felett is diadalmaskodni akar. A ceglédi sportoló úgy döntött, a közeljövőben egyszerre, egy eseményen egymás után két hivatalos csúcsot – egy világ-, és egy magyar rekordot – is megdönt.

2013-Hege-rekordkisérletek1

Az idei versenyszezonra való felkészülése alatt a világ egyik legjobb triál-versenyzője, Hegedűs László egyszer már sikerrel ostromolta a rekordokat. A Cegléd Városi Sportcsarnokban rengeteg szurkoló előtt előbb egymástól fél méterre fekvő 32 embert ugrott át egymás után kerékpárja hátsó kerekén pattogva – ez nem hivatalos világrekord –, majd az oldalugrás 117 centiméteres magyar rekordját szárnyalta túl egy 130 centis ugrással, ám sajnos utóbbi sem fogadható el egyelőre hivatalos rekordnak. Most úgy döntött, rövidesen hivatalosan is ő lesz a csúcstartó.

„Egyre jobb formában érzem magam, és úgy érzem, képes leszek arra, amire eddig még egy triálos sem volt, azaz egy nap, egy rendezvény keretén belül két rekordot is felállítsak. A múltkor Cegléden már sikerült 32 ember felett átugrálnom, most az azóta hivatalossá vált, 48 ember feletti ugrást szeretném megdönteni. A másik csúcsot az egy méter magasságban sorba állított lécek oldalt átugrásával szeretném elérni, ahol egy perc alatt szeretnék minél több akadályt leküzdeni. Tény, nem lesz egyszerű a feladat, és hogy erre nagyon sokat kell edzenem, de úgy érzem, kellő felkészüléssel képes leszek végrehajtani a tervemet. Már körvonalazódik az időpont és a helyszín, ám addig, amíg ebben az ügyben nincsenek konkrétumok, nem szeretnék többet mondani” – fogalmazott Hege.

Hegedűs Lászlónak most meglehetősen sűrű lesz a versenyprogramja is, ugyanis a közeljövőben a szlovákiai Európa Kupa után jön a 2. Világkupa-viadal, június 1-2-án a lengyelországi Walbrzychban.

Hozzászólások