fbpx

Hegedűs László: „Életem kalandja lesz a kínai televíziós élő show”

Az idei triál versenyeken aratott egyre nagyobb sikerei egészen Ázsiáig repítik a magyar triálos világklasszist, Hegedűs Lászlót. Hege jelenleg a legjobb tízben – hatodik – található a 125 nevet tartalmazó világranglistán. A 23 éves ceglédi fiatalember idén egyre nagyobb sikereket ér el a hazai és nemzetközi versenyeken, és a híre Ázsiáig is eljutott. A kínai állami televízió ugyanis egy élő show-ra hívta meg Hegét, aki a helyszínen több ezer, míg a képernyő előtt, majd százmillió nézőnek bizonyíthatja klasszisát.

Hegedűs László

Hegedűs László

Hegedűs László egyre jobb formában van, hiszen az eddigi két Világkupa futamon a 13. és az 5. helyet szerezte meg, nyert már három versenyt – két hazait és egy német bajnokit –, míg a szlovákiai Európa Kupán, valamint a svájci Európa-bajnokságon is a hatodik lett. Hege egyre népszerűbb határainkon kívül, tehetségének és eredményeinek híre már Ázsiáig jutott, ugyanis a kínai állami televízió egy nem mindennapi szereplésre hívta meg a 23 éves ceglédi sportolót. Nem titok, az egyre eredményesebb magyar világklasszis továbbra is főtámogatók nélkül éri el kiváló eredményeit, holott például ez a kínai szereplés is remek lehetőség lenne a megjelenésre az ázsiai országban érdekelt cégek részére.

„Egészen fantasztikus, még igazából el sem merem hinni, hogy július 14-én repülőre szállok, és meg sem állok Kínáig. A világ legnépesebb országának állami televíziója vendégeként egy show-ban mutathatom be a tudásomat, egy négyfős, bemutató jellegű versenyen, amelyet élőben közvetít a televízió. Már láttam a pálya terveit, garantáltan izgalmas lesz mind a négyünk számára, hiszen amelyikünk ront, és leesik az akadályokról, az a vízben találja magát, és csak mentőcsónak segítségével érheti el a partot. A kínai, a japán és a kanadai triálos mellett a szervezők választása rám esett Európából, ami nagyon megtisztelő a számomra. Ráadásul a biketrial.hu jóvoltából egy vadonatúj bringával utazom ki, így dupla premier előtt állok. Őszintén remélem, hogy a vélhetően minimum százmilliós nézettségű műsorban méltóképpen képviselem majd Magyarországot” – fogalmazott Hegedűs László, akinek a következő Világkupa versenye július végén Franciaországban lesz.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo