fbpx

Hazai karbon downhill bringa készül(t)

Ha azt halljuk, hogy valaki nem egy nagy gyár által sorozatgyártott biciklivel készül menni, mindenki kétkedve fogadja a hírt, talán még meg is mosolyogjuk. A downhill versenysportjában főleg.

Ennek okai nyilván a gyártók jelentős technikai fölényében, tapasztalataiban és hátterében rejlenek, de az is benne van, hogy az úgymond „házi” bicajok jelentős többsége az engedjük el kategória.

Itt azonban más a helyzet, nyilván nem is igazából házi a gyártás, hiszen a témához nagyon közeli fejlesztő és előállító üzemről beszélünk.

Hazai fejlesztésű karbon downhill gép

A bringa elől-hátul karbon, ami még mindig ritkaság számba megy, ugyanis a legtöbb ennek nevezett váznak vagy a hátulja vagy csak legalább a himba alumíniumból készül.

Látszódnak még ugyan jelek arra, hogy ez egy prototípus, de már túl van jó pár teszten, amiből mindössze a legelsőn lépett csak fel probléma. Az kijavításra került, azóta pedig hibátlanul működik. A készítő, és egyúttal a tesztember elmondása szerint pedig igenis jól, aki nem más Szabó NF Endre. A továbbiakban ő ismerteti a vázat, annak tervezését és gyártását:

A versenyzés és a sportolás mellett számomra mindig ugyanakkora kihívást jelentett a technika maximális kihasználása. Mindig szerettem új dolgokat kipróbálni, a gyári futómű geometriákat megváltoztatni és továbbfejleszteni. Régi álmom volt, hogy egyszer egy teljesen saját építésű DH vázzal versenyezhessek.

Sokat tanulmányoztam a különféle gyártók műszaki megoldásait és geometriai adatait, ezeket összevetettem saját tapasztalataimmal,így születtek meg a váz szögei és méretei. Igazi különlegessége azonban a felhasznált alapanyagokban rejlik.

Hazai fejlesztésű karbon downhill gép

Úgy gondolom, hogy napjainkban még sokan kétkedve fogadnak egy Carbon-Composite alvázat ebben az extrém MTB szakágban. Én évek óta composite versenyautó alkatrészek fejlesztésével és gyártásával foglalkozom. A közelmúltban elkészítettük Magyarország első és egyetlen Carbon-Monocoque versenyautó alvázát, amely sikeresen megállja helyét nemzetközi versenyeken. Az itt használt technológiákat alkalmaztam a downhill váz tervezésekor és gyártásakor is. Mind a felhasznált anyagok, mind a gyártási technológia a legmodernebb csúcstechnológiát képviselik, de még így is több száz munkaórámat emésztette fel a prototipus elkészítése. Az idei versenyszezont a váz tesztelésének és fejlesztésének szeretném szentelni és mivel korábban még sosem vágtam ekkora fába a fejszémet, kisebb csoda lenne, ha minden elsőre tökéletes lenne..

A legnagyobb fejtörést a váz statikai méretezése okozta, vagyis hogy hol milyen irányú erők ébrednek a vázban.

Endre tovább ismerteti majd a kerékpárt a következő cikkben, amikor már mégtöbb tapasztalattal fog rendelkezni, reméljük csak pozitívakkal.

Hazai fejlesztésű karbon downhill gép

Műszaki adatok:

Rugóút: 8″

Tengelytáv: 122cm

Súly: 3.78kg (rugóstag nélkül)

Gyártási technológia: Carbon-Cevlar compsite monocoque, -0,85bar vákuumban hőkezelve

Gyártó: Srofautó Racing Team

A kerékpár a hétvégén már éles bevetésen is látható lesz, ugyanis Endre ezzel indul az idei Downhill Országos Bajnokságon, tehát aki személyesen is meg akarja nézni, az a hétvége folyamán jöjjön Eplénybe!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo