fbpx

Haibike Xduro Trekking RC Pedelec kerékpárteszt

A közlekedési szokások gyökeres változása várható az elkövetkező néhány évben. Ennek előszelét már ma érezni a Lajtától nyugatra, ugrásszerűen nő a pedelec, azaz az elektromos rásegítéssel működő kerékpárok értékesítések száma. Különösen a mindennapi mobilitás terén terjednek az ilyen rendszerű „hibridek”, a változó igényekre a kerékpárgyártók már előre készülnek, új típusokat vezetnek be, illetve számos technikai újítást várhatunk az elkövetkező években. Az elérhető árú, minőségi kínálatáról híres német Haibike már 2013-ban is teljes mellszélességgel kiállt a pedelec-ek népszerűsítése mellett, 2014-re pedig már egy teljes katalógust tölt meg a kínálat. Többek közt kapható lesz országúti és enduro pedelec modell is, bizonyítva, hogy látszólag még a sportcélú vagy szabadidős kerékpározás esetében is van létjogosultsága az elektromos rásegítésnek. A most tesztelt Haibike Xduro Trekking RC típus 30-fokozatú SRAM X.9+Dual Drive-val, Bosch motoregységgel, 400 Wh akkuval szerelt 2013-as példány, de már az új Bosch vezérlő és kijelző egységet kapta, amely ízelítő a jövő évi újdonságokból!

A Haibike-ok döntő részét Tószegen gyártják, a Bosch pedelec motoregységet pedig Miskolcon készítik...

A Haibike-ok döntő részét Tószegen gyártják, a Bosch pedelec motoregységet pedig Miskolcon készítik…

Az idei Eurobike-on a Haibike büszkén mutatta be Maximilian Semsch eQ Xduro pedelec trekkingmasináját, amellyel idén 16.000 km-es kerékpártúrát teljesített. Egyáltalán nem tűnik ésszerűtlennek elektromos rásegítéssel túrázni: ha a Bosch nagyobbik akkuját választjuk, akkor a jelen teszt is megerősíti, hogy bő 200 km hatótávval számolhatunk. Így talán még arra sincs szükség, hogy naponta töltsük fel a gépet, ha pedig nem hagyjuk el nagyon a civilizációt, minden benzinkútnál, szálláson, büfében rendelkezésre áll egy-egy konnektor. Semsch vállalkozása bizonyítja, hogy egy Haibike eQ Xduro megbízható útitárs, semmi technikai probléma nem merült fel a közel fél „földkör” során. (További info: http://www.youtube.com/watch?v=MjcQml75hK4)

A trekkingkerékpár kategória tálcán kínálja magát a pedelec meghajtásrendszer számára...

A trekkingkerékpár kategória tálcán kínálja magát a pedelec meghajtásrendszer számára…

Talán nem mindenki tudja, hogy a Haibike-ok döntő részét Tószegen, az Accel Group-ba tartozó Winora és Hercules márkákkal együtt gyártják, a Bosch pedelec motoregységet pedig Miskolcon készítik. A Haibike tehát bizonyos tekintetben „magyarabb”, mint számos magyar márka! A Haibike Xduro Trekking RC 250 wattos Bosch motorrásegítést kapott, amely a kisebbik változat a 2013-as kínálatban, ennek ellenére teljesítménye számomra meggyőző. Vezérlése nyomatékkövető, azaz a kerékpáros erőkifejtésének függvényében, igen pontosan és kiszámíthatóan adagolja a rásegítést, a rendszer „agya” pedig már az új 2014-es változat. Sajnos az Xduro Trekking RC nem S-Pedelec, azaz 25 km/óra sebességig tart az izmos elektromos támogatás, utána már „saját zsíron” kell tovább gyorsulni vagy az elért tempót tartani. Így Németországban erre a gépre nem kell rendszámot szerelni, ellenben szerényebb tempóra vagyunk szorítkozva. Ez a korlátozás számomra sajnos nem vált be, de erről majd később írok.

Ez a Pedelec már az új Bosch vezérlő és kijelző egységet kapta...

Ez a Pedelec már az új Bosch vezérlő és kijelző egységet kapta…

A trekkingkerékpár kategória tálcán kínálja magát a pedelec meghajtásrendszer számára. Mindennapos közlekedésre, túrázgatásra alkalmas típusokat takar, lehet velük munkába járni, bevásárolni, ügyeket intézni, hétvégén pedig a környék csendes útvonalain – akár aszfalton, akár murván – egy kellemeset kirándulni. Az elektromos rásegítés bármelyik felhasználás során előnyös: munkába menet meleg időjárásban sem izzadunk meg, a túra pedig hosszabbra is nyúlhat, illetve a nem egyforma erőnlétű kerékpárosok eltérő rásegítés-fokozatot választhatnak, így együtt haladhatnak. És ha nem sietős, a 25 km/órás tempó akár elegendő is lehet.

Hátul csomagtartóba integrált Hermans I-Valo világításrendszer...

Hátul csomagtartóba integrált Hermans I-Valo világításrendszer…

Nyugat-Európában látszólag a „trekking” nemcsak egy kerékpártípust jelent, hanem felszereltséget is. Ezeket a gépeket minden elképzelhető kiegészítővel ellátják: valójában nem tudnék olyat mondani, ami a Haibike Xduro Trekking RC-ről hiányozna. Így a csengő, a kitámasztó, a sárvédő, az intelligens világításrendszer vagy a csomagtartó nem is „kiegészítő”, hanem szériatartozék, és ha még sem lenne rá szükség, bármelyik leszerelhető. Ennek a szemléletnek persze ára van: ez részben pénzben mérhető, részben tömegben és komplexitásban. Kezdjük az utóbbival, azaz a túlzott bonyolultsággal!

A váltás terén sem spóroltak a német fejlesztők: ráadásul az X9 "lánccsapkodásmentes" megoldását kapjuk...

A váltás terén sem spóroltak a német fejlesztők: ráadásul az X9 “lánccsapkodásmentes” megoldását kapjuk…

Mi gond lehet azzal, hogy kerékpárunkat a gyártó minden földi jóval ellátta? Mondjuk az, hogy képtelenség ennyi mindent egyszerre kezelni. Adott egy kormány, az Xduro Trekking RC esetében nem is éppen keskeny típus (640 mm), illetve 8 db vezérelni való egység. 2 fék, 2 váltó (külön a SRAM Dual Drive agyváltónak, külön az X9 láncváltónak), a Bosch vezérlő írányítója, a központi vezérlő, a teló blokkolója, a csengő… Ezek egy része a markolatról már szabályosan nem elérhető távolságban vagy helyzetben van. Ha a Bosch irányítóját normális helyre szerelem fel, akkor a Dual Drive „pöckölője” van túl közel a markolathoz, a hüvelykujj folyamatosan hozzáér. A csengő egyik oldalon sem lesz elérhető, a fékkarok helye pedig távolról sem ideális. Ha fékkarok jó helyen vannak, akkor a Bosch vezérlőhöz kell a markolatot elengedni, a csengő pedig már a kormányhajlítás alatt lesz… Ráadásul kezem az átlagosnál nagyobb, ujjaim langaléta termetemnek megfelelő hosszúságúak!

haibike_xduro_4

A jobb kormányoldal még elmegy, de a bal lehetetlenül sűrű…

Második észrevétel a kerékpár tömege. 24 kg. Lépcsőn cipelés? Halkan megjegyzem, hogy a korábban tesztelt Kalkhoff pedelec trekking lényegesen könnyebb volt 350 wattos Bosch erőforrással és közel ilyen szintű felszereltséggel. A harmadik hátulütő a költség, főleg jelen esetben, ahol a kiegészítők a lehető legfejlettebb, legigényesebb darabok. És ezzel a nyavalygást be is fejezem, látszólag savanyú számomra a német szőlő, talán inkább élvezni kellene a luxusszolgáltatások kényelmét, mint itt rinyálni a BikeMag olvasóknak! És tényleg van mit élvezni!

Magura hidraulikus tárcsafék tökéletes modulációval, megfelelő hatásfokkal, blokkolásmentesen

Magura hidraulikus tárcsafék tökéletes modulációval, megfelelő hatásfokkal, blokkolásmentesen

haibike_xduro_16A SRAM agydinamós B&M Lyt-T Senso Plus, LED-es, szenzoros, álló- és menetfénnyel rendelkező, plusz hátul csomagtartóba integrált Hermans I-Valo világításrendszert szívesen használnám szerény városi kerékpáromon. Praktikus, takarékos, megbízható, intelligens, kezelésmentes… azaz telitalálat! Ha van csomagtartóból vagy kitámasztóból tökéletes darab, akkor íme! Az SKS Chromoplastik a sárvédők királya, a SRAM Dual Drive rendszer pedig a városi kerékpárok ideális meghajtásrendszere. (Bár hogy szükség van-e 30 fokozatra, és 600%-os áttételskálára, már vitatható…) A Magura hidraulikus tárcsafék tökéletes modulációval, megfelelő hatásfokkal, blokkolásmentesen (!) végzi a dolgát. Megdöbbentő élmény, amikor minden ilyen jól működik, jómagam kétségtelenül „fapadosabb” városi közlekedési megoldásokon szocializálódtam. Suzukiból átszálltam egy Mercibe, hajtottam városban, rövidebb túrán, élveztem az elektromos rásegítés élményét, de nekem mégsem vált be. Miért is?

Az a fránya leszabályzás! Mivel teszteltem már több 45 km/órás limittel rendelkező, a német utakon rendszámköteles modellt, hiányoltam a zöld jelzésre sprintelés közbeni asszisztenciát, pontosabban szenvedtem annak hiányát, mivel pont akkor kezd lassítani a kerékpár, amikor épp egy hajszálon múlik a cél. És lassít, mert 24 kg, mert agydinamós, mert agyváltós, mert telós, mert erős, ballonos és defektmentes külsőkkel rendelkezik, mert magasan és szélesen van a kormány… Persze ha keskeny lenne a fogás, akkor az extrák egy részét eleve le kellene szerelni. Tudtok erre megoldást?

Igen, már hallom is az egyik hozzászólót: nem kell folyamatosan sietni, ez a pesti ember átka, a folyamatos rohanás. Ha piros lesz, akkor piros. Fékez, megáll, majd ha zöld, akkor a Bosch erőforrás pillanatokon belül újra 25-re gyorsítja az Xduro Trekking RC-t. Mi az a másfél perc kiesés? A rossz beidegződéseim visznek a sírba! Biztos rengeteg olyan kerékpáros van, aki számára a korlátozás egyáltalán nem jelent hátrányt, pont ilyen tempóban szeret kerékpározni, közlekedni. Valójában a hatályos KRESZ szabályok értelmében kerékpárúton itthon sem szabad(na) 25 km/óránál gyorsabban haladni!

SRAM agydinamó nem rossz ötlet: az intelligens világításrendszer független az akkutöltöttségtől!

SRAM agydinamó nem rossz ötlet: az intelligens világításrendszer független az akkutöltöttségtől!

 Tehát részemről mea culpa, a megcélzott közönség számára a Haibike Xduro Trekking RC maga tökéletes Pedelec masina. Élvezni kell a bringát, az élményt, a lehetőséget, amely ma még sajnos itthon keveseknek adatik meg, a Lajtától nyugatra viszont már egyre többen adják el az autót, helyette konnektorból tankolnak, „cuzammen” 13 Ft/100 km alapon!

 A tesztkerékpárt a Bikestore24.hu bocsájtotta rendelkezésünkre, ahol Magyarországon kedvező áron lehet hozzájutni a teljes Haibike kerékpárkínálathoz, beleértve az Xduro Pedelec sorozatot. A bolt tervei közt szerepel, hogy itthon az új elektromos rásegítéses technikai zászlóvivője legyen, széles kínálattal. Ha már az anyagiaknál tartunk, a tesztelt modell például a 3000 eurós listaár helyett 2500-ért megvásárolható.
[divider scroll_text=”Haibike Xduro Trekking RC Pedelec”]

A meghajtásraa nem lehetett panaszom, legfeljebb a vezérlésre...

A meghajtásraa nem lehetett panaszom, legfeljebb a vezérlésre…

Felszereltség:

  • Szín:fehér/”cool” szürke/kék
  • Váz: alumínium 6061 hidroforming csőszett, fordított Bosch fogadókonzol
  • Motor: Bosch középmotor 36 Volt, 250 Watt
  • Akku: Lithium-Ion 36 Volt, 400 Wh
  • Display: Multifunkciós Bosch kijelző (2014-es modell!), LCD, kormányról vezérelhető
  • Villa: Suntour NCX-D RL távirányítós blokkolás, acélrugó/elastomer, 63 mm rugóút
  • Váltó: Sram Dual Drive/X9 T2, 30-fokozat (!)
  • Váltókar: Sram Dual Drive Trigger mindkét oldalon
  • Hajtómű: eQ alu, 38 fog
  • Középcsapágy: Bosch középmotorba integrált
  • Fogaskoszorú: Sram PG 1030, 11-36 fog, 10-fokozat
  • Lánc: Sram PC 1031
  • Fékkar: Magura MT 2, állítható kartávolság
  • Fék (első): Magura MT 2, hidraulikus tárcsafék, 180 mm tárcsa
  • Fék (hátsó): Magura MT 2, hidraulikus tárcsafék, 160 mm tárcsa
  • Külső gumi: Schwalbe Energizer Tour, 40-622 Reflex, szingószelepes
  • Felni: Rodi T 622, alu duplafalú, szegecselt
  • Kerékagy (első): Sram Via GT agydinamó
  • Kerékagy (hátsó): Sram Dual Drive
  • Küllő: DT Swiss Champion, 2,0 mm, fekete galvanizált (nem festett!)
  • Kormány: eQ Lowriser Alu
  • Markolat: XLC Sport habosított bilincses rögzítésű markolat
  • Kormányszár: eQ Alu, A-Head
  • Kormánycsapágy: FSA DX, A-Head, félintegrált, 1 1/8″
  • Nyereg: Selle San Marco Milano
  • Nyeregcső: eQ Alu 31,6mm, Alu Patent, gyorszáras bilincs
  • Pedál: XLC alu
  • Első lámpa: B&M Lyt-T Senso Plus, LED-lámpa szenzorral, álló és menetfénnyel, villaintegrált (!)
  • Hátsó lámpa: Hermans I-Valo, csomagtartó-hátsó lámpa állófénnyel
  • Dinamó: Sram Via GT agydinamó
  • Csomagtartó: Racktime I-Valo, System-csomagtartó feszítő rugóval, 25 kg terhelhetőség
  • Sárvédő: SKS Chromoplastik, Spoiler integrált „leffentyű”
  • Kitámasztó: Pletscher Comp vázintegrált (!)

Geometriai adatok:

  • Fejcsőszög: 69 fok
  • Nyeregvázcső-szög: 72,5 fok
  • Nyeregvázcső-hossz: 560 mm
  • Vízszintes felsőcsőhossz: 615 mm
  • Homlokcső-hossz: 145 mm
  • Tengelytáv: 1170 m
  • Láncvillahossz: 482 mm
  • Kormányszárhossz: 100 mm
  • Középcsapágy-magasság: 310 mm
  • Összsúly: 23,9 kg (pedállal)

További információ: www.bikestore24.hu

Az akku - mint a Boschnál már megszokhattuk - slusszkulccsal szedhető le a vázról, majd a mellékelt töltőbe illesztendő...

Az akku – mint a Boschnál már megszokhattuk – slusszkulccsal szedhető le a vázról, majd a mellékelt töltőbe illesztendő…

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo