fbpx

“Ha nem esek el, ott leszek a Touron” – interjú Alberto Contadorral

A jelen állás szerint jövőre a Tour de France sárga trikójáért küzdő kétszeres győztes Alberto Contador a spanyol Cope által készített interjúban beszélt terveiről és az aktualitásokról, ebből készítettünk kivonatot.

Alberto Contador

Elsőként a kerékpársportot megrázó tragédiáról emlékeztek meg, Inaki Lejarreta balesete Contadort is nagyon megrázta, pont edzésből hazaérve értesült róla. „100%-osan csak a használható kerékpárutak garantálnák, hogy ne történjenek hasonló esetek. Tudom, hogy nagyon nehéz lenne minden spanyol országút mellé kerékpársávot építeni, de ahol lehet, ott az illetékeseknek gondoskodni kellene róla. És nagyon fontos lenne egymás tisztelete, hogy a gépjárművezetők tudják, ami ott megy, az egy ember. Nem egy vizesflakon, amit ki kell kerülni, hanem ember, akit h elsodor, megváltoztathatja az egész életét vagy az egész családja életét.”- fejtette ki Contador.

Természetesen adta magát a kérdés, hogyan fogadta napjaink legsikeresebb GT-menője, hogy csapata, a Saxo Bank megkapta a WorldTour-licencet, és így biztosan indulhat a nagy versenyeken: „Mindenképpen megnyugtató. Alapfeltétel, ha csinálsz egy versenynaptárat, hogy biztos lehess benne, indulhatsz a nagy versenyeken. A szponzorok felé is megnyugtató, és minden sokkal könnyebb így. Amiről mindig is beszéltem, hogy sportszakmai szempontból a felkészülés a Tourra sok időt igényel. Nekem már most a jövő évi Tour határozza meg a munkámat, ha nyerni akarok, az tökéletes felkészülést kíván.

Idén ésszel sikerült igazolni új versenyzőket is, aminek köszönhetően olyan erős csapatom lesz, amilyen sosem volt még. A Tourra gondolva ezt a csapatot nem is lehetne überelni, és a hangulat is felülmúlhatatlan volt a Kanári-szigeteken az edzőtáborban. Egy dolog, hogy mit tervezel, és egy másik, hogy mire vagy képes. Millió dolog közbejöhet. Ha nem esek el, versenyezni fogok a Touron, ha minden normálisan alakul, ott leszek a Touron. A Vuelta-részvételről még nem döntöttem, nem a Tourtól függ. Nézzük meg először, hogyan alakul a szezon, milyen formában lesznek a csapattársaim. Azonban 100%-ban a GT-kre koncentrálok, talán valamelyik tavaszi klasszikuson fogok próbálkozni csak az egynaposak közül.”

Contadort Wigginsről is kérdezték, aki a minap úgy nyilatkozott a Guardiannak, hogy elképzelhető, megpróbálkozik a Giro-Tour duplázással: „Nagy kihívás, végig kell elemezni mindent, de megnyerni a Tourt egy Giro után sokkal nehezebb. Ha meg kellene neveznem a legnagyobb ellenfelem, akkor Froome-ot mondanám, azok után, ahogy idén teljesített. És ne feledkezzünk meg Andy Schleckről sem, aki extraklasszis.”

Azt is megtudhattuk, hogy a Saxo-Tinkoff versenyzője jelenleg gőzerővel készül, de nem ez a kedvenc időszaka az évben: „Az alapozásnál nagy hangsúlyt fektettem az erőfejlesztésre. Ez nehéz időszak egyébként, sok kompromisszummal, semmit sem szeretek kevésbé, mint nézni az órát, kiszámolni mindent. Nem unalmas, de a legnehezebb, sok utazás, változik mindig a napirend, az étkezés… Sok különböző dolgot csinálsz és néha ez nehéz.”
Kiderült az is, hogy továbbra sem sajnálja, a költségek ellenére sem, hogy doppingügyében a végsőkig elment a saját igaza bizonyítása érdekében: „Lehetetlen volt nem fellebbezni. Amikor 100%-osan biztos vagy benne, hogy nem tetted meg, amiért meg akarnak büntetni, akkor küzdeni fogsz. Ezt tettem, és most is ezt tenném.”

Természetesen Armstrong ügyéről és a doppingról is kérdezték, amire így válaszolt Contador: „Megpróbáltam nem sokat foglalkozni a hírekkel, mert elkeserítő volt látnom, amikor egy versenyző, aki példakép volt, ilyen módon végzi.
Különbséget kell tenni a jelen, a múlt és a jövő között. Jelenleg a kerékpársport nem is lehetne szigorúbban ellenőrizve. Most nyilvánosságra került, ami egy évtizede történt, nem fér a fejembe, hogyan hágták át versenyzők a szabályokat. A kerékpársport filozófiája szép dolog, de egyik napról a másikra nem fognak a dolgok teljesen megváltozni.”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo