fbpx

Giro d’Italia: utoljára cserélt gazdát a Maglia Rosa a havasok szakaszán?

A havas hegyóriások szakaszán szokás szerint kerékpározáshoz extrém időjárás fogadta a Giro d’Italia mezőnyét, ami finoman fogalmazva beleszólt forgatókönyvbe. Egyvalaki nagyon jól járt ezzel, de hiába volt a legerősebb, lesznek, akik neheztelnek majd rá…

Quintana az első (Fotó: Movistar-twitter)

Quintana az első

Csapadékos időjárásban rajtoltak el a bringások Ponte di Legno-ból, és ez a 2600 méter fölötti Gavia-hágón és a 2700 méter fölötti Stelvio-hágón havazást jelentett… A Stelvio tetejéhez közeledve a twitteren érdekes bejegyzések kezdtek megjelenni, hogy “neutralizálják” a veszélyes lejtmenetet, de hivatalos információ nem jött a Giro szervezőitől (a twitter nem tekinthető annak). Érdekesség, hogy pont a Movistar csapata még közvetlenül a lejtő megkezdése előtt kiírta: “nincs neutralizáció”, ugyanakkor rebesgetik azt is, hogy ők kezdték a neutralizáció terjesztését, csak levették…

BopSaUjIAAIusOu

A szökésben tekerő Dario Cataldo (Sky) és a Movistar bringásai – köztük Nairo Quintana-val – nem is vették lassúra a figurát. Quintanáék (egy kisebb csoportban a segítőkkel, valamint a nagyobb nevek közül Ryder Hesjedallal (Garmin) és Pierre Roland-nal (Europcar) két percet adtak a lejtmenet végére a rózsaszínű trikós Uran csoportjának, ahol Aru, Pozzovivo, Majka, Evans és a többiek tekertek.

BoppubxIAAAp0mQ

A Val Martello hosszú emelkedőjét megkezdve már barátságosabbra váltott az időjárás, hamar megfogták a “da solo” próbálkozó Cataldót, majd Quintana, Hesjedal és Rolland maradt az élen. A kolumbiai egy meredekebb rámpán megmutatta, hogy ő a legerősebb, majd leszakította Rolland-t, s a végén Hesjedalt is. Az üldözőkkel szemben végül a két perces lejtmenetben szerzett előnyhöz még ugyanennyit hozzátett a hegyen, így mindent vitt, a szakaszgyőzelmet és a rózsaszínű trikót is, és mögötte is átrendeződött az összetett.

quintana2

Az utolsó hegymenetben a twitteren már sorra jelentek meg a csapatvezetők méltatlankodásai a “neutralizációval” és Quintanáék elgurulásával kapcsolatban (vannak, akik a versenyrádióra hivatkoznak, hogy elhangzott a neutralizáció). Ebben nem szeretnénk egyelőre állást foglalni, talán majd holnap “reggelire”. Amit azért meg kell jegyezni, hogy Quintana a hegyen is agyonvert mindenkit, másrészt viszont ha ezen a Girón rózsaszínű trikóban egy defektet is kap nehéz pillanatban, fix, hogy nem fogják megvárni…

(Fotók: Movistar-twitter)

Giro d’Italia 16. szakasz eredménye:

1 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 4:42:35
2 Ryder Hesjedal (Can) Garmin Sharp 0:00:08
3 Pierre Rolland (Fra) Team Europcar 0:01:13
4 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:03:32
5 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:03:37
6 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:03:40
7 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:04:08
8 Sebastian Henao Gomez (Col) Team Sky 0:04:11
9 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
10 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:04:48

Összetett állás:

1 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 68:11:44
2 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:01:41
3 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:03:21
4 Pierre Rolland (Fra) Team Europcar 0:03:26
5 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:03:28
6 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:03:34
7 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:03:49
8 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:04:06
9 Ryder Hesjedal (Can) Garmin Sharp 0:04:16
10 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:08:02

Giro d’Italia 15. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 14. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 13. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 12. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 11. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 10. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 9. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 8. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 7. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 6. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 5. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 4. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 3. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 2. szakasz összefoglaló

Giro d’Italia 1. szakasz összefoglaló

Giro-jegyzet 1. – esélylatolgatás a rajt előtt

Giro d’Italia 2014: rajtlista, kik lehetnek a főszereplők?

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo