fbpx

Giro d’Italia: Fabio Aru napja egy újabb “királyetapon” (videó)

Sokszor nehéz eldönteni, hogy melyik nap érdemli ki egy háromhetes körversenyen a “királyetap” címet, nos a Giro d’Italia 19. szakasza a keddihez hasonlóan pályázhat a megtisztelő címre…

Fabio Aru (Fotó: Stefano Sirotti)

Fabio Aru (Fotó: Stefano Sirotti)

Gravellona Toce és Cervinia között 236 kilométert kellett teljesíteni, tehát már a táv is nagy volt, ehhez jött az 5000 méter leküzdendő szint felfelé, aminek döntő részét három nagy hegyen kellett abszolválni a szakasz második felében. A mezőny azonban nem ijedt meg a kihívástól, hatalmas tempót mentek már a síkon is, közel 50-es átlaggal. A nap szökevénycsoportja végül nem tudott olyan előnyt gyűjteni, ami kitarthatott a végéig, pedig komoly húzónevek tekertek elöl: Giovanni Visconti, Carlos Betancur, Vaszil Kirijenka, Diego Ulissi…

Videón az utolsó 10 kilométer:

A fárasztás után az utolsó hegyen, 10 kilométeren belül az Astana kezdeményezett, Mikel Landa és Fabio Aru is akciózott, amire hamar szétszakadt a maradék főmezőny is, csak Alberto Contador, Leopold König, Steven Kruijswijk, és Ryder Hesjedal tartottak ki. Utóbbinak sikerült elszakadni kicsit, de hamarosan újra támadott Aru, aki felért Hesjedalra, s kisvártatva le is szakította a kanadait. Innentől csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e saját csapattársát egy percnél többel megvernie, helyet cserél-e Landával az összetettben. Ez megtörtént, az olaszok fiatal kedvence nyerte a szakaszt, s feljött Contador mögé a második helyre.

Giro d’Italia 19. szakasz Top 10:

1 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 6:24:13
2 Ryder Hesjedal (Can) Cannondale-Garmin Pro Cycling Team 0:00:28
3 Rigoberto Uran (Col) Etixx – Quick-Step 0:01:10
4 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team 0:01:18
5 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNL-Jumbo
6 Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo
7 Mikel Landa Meana (Spa) Astana Pro Team
8 Leopold Konig (Cze) Team Sky 0:01:21
9 Mikel Nieve (Spa) Team Sky 0:01:24
10 Alexandre Geniez (Fra) FDJ.fr 0:02:24

Az összetett élmezőny:

1 Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo 78:48:40
2 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:04:37
3 Mikel Landa Meana (Spa) Astana Pro Team 0:05:15
4 Andrey Amador (CRc) Movistar Team 0:08:10
5 Leopold Konig (Cze) Team Sky 0:10:47
6 Yury Trofimov (Rus) Team Katusha 0:11:11
7 Ryder Hesjedal (Can) Cannondale-Garmin Pro Cycling Team 0:12:05
8 Damiano Caruso (Ita) BMC Racing Team 0:12:14
9 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNL-Jumbo 0:12:53
10 Alexandre Geniez (Fra) FDJ.fr 0:15:07

Giro d’Italia 18 szakasz

Giro d’Italia 17. szakasz

Giro d’Italia 16. szakasz

Giro d’Italia 15. szakasz

Giro d’Italia 14. szakasz

Giro d’Italia 13. szakasz

Giro d’Italia 12. szakasz

Giro d’Italia 11. szakasz

Giro d’Italia 10. szakasz

Giro d’Italia 9. szakasz

Giro d’Italia 8. szakasz

Giro d’Italia 7. szakasz

Giro d’Italia 6. szakasz

Giro d’Italia 5. szakasz

Giro d’Italia 4. szakasz

Giro d’Italia 3. szakasz

Giro d’Italia 2. szakasz

Giro d’Italia 1. szakasz

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo