fbpx

Giro d’Italia 2018: Simon Yates tovább szárnyal

Harmadik szakaszgyőzelmét aratta az idei Giro d’Italián a rózsaszín trikós Simon Yates (Mitchelton-Scott). A 176 kilométer hosszú 15. szakaszon az utolsó 17-18 kilométeren gyakorlatilag senki és semmi nem veszélyeztette az elsőségét.  

 

A becenevek adásában mindig oly lelkes olasz sajtó az “Il Sanguinaccio Volante”, azaz “A Szárnyaló Fekete Puding” néven kezdte nemrég emlegetni Simon Yatest. A fekete puding Yates szülővárosa, Bury miatt van, amely részben e tipikus angol ételnek egy speciális fajtájáról is ismert, a szárnyalást pedig az elmúlt két hétben látottak alapján valószínűleg nem nagyon kell magyarázni. A 15. szakasz előtt két győzelme és két második helye is volt már, magabiztos előnnyel vezeti az összetettet, s megroggyanni, holtpontra jutni se nagyon láthattuk még eddig a verseny során.

A Giro d’Italia második teljes hetét záró 15. szakasz (Tolmezzo-Sappada) 176 kilométer hosszú volt, és egy 3. és három 2. kategóriás emelkedő várta a versenyzőket, valamint egy szintén emelkedő befutó, amely azonban nem kapott kategóriabesorolást. Ez volt az idei Giro egyetlen igazi Dolomitok-szakasza, kevésbé ismert hegyszínekkel.

Nagyjából 70 kilométer után állt végleg össze a nap szökevénycsapata, egy 24 fős csoport, melyből a 2. kategóriás Tre Croci emelkedőjét már csak öten élték túl: Dayer Quintana (Movistar), Giulio Ciccone (Bardiani-CSF), Giovanni Visconti  (Bahrain -Merida), Niko Denz és Mikael Cherel (Ag2R). A következő emelkedő a Passo di Sant’Antonio volt, nagyjából 30 kilométerrel a szakasz vége előtt, s itt a legfontosabb eseményt kétségkívül Fabio Aru (UAE Team Emirates) leszakadása jelentette. Aru végül 19 és fél perc hátránnyal ért célba.

Simon Yates a Costalissoio emelkedőjén, 18 kilométerrel a cél előtt támadott először. Ekkora a nagyjából két tucatnyi versenyzőből álló főmezőny kettészakadt, elöl tekert az összetett első hét versenyzője közül hat, azaz Yatesen kívül Tom Dumoulin (Team Sunweb), Domenico Pozzovivo (Bahrain-Merida),  Thibaut Pinot (Groupana-FDJ), az aktuális fehér trikós Miguel Angel Lopez (Astana) és a korábbi fehér trikós Richard Carapaz (Movistar), s csupán a szakasz előtt 5. helyen álló Chris Froome (Team Sky) hiányzott innen. Ő a második csoportban tartózkodott további top20-as versenyzőkkel egyetemben. A szökevények közül ekkor már csak Niko Denz bírta, de ő sem sokáig, nagyjából akkor fogták be a többiek, amikor Yates másodszorra is megindult.

A rózsaszín trikós első kísérlete tehát még nem járt sikerrel, Tom Dumoulin vezetésével felértek hozzá a többiek, másodjára azonban már eredményesnek bizonyult a támadás. Nem volt ez olyan látványos, mint a korábbi esetekben, ám eredményes mindenképp, végül újabb 41 másodpercet vert (+időjóváírások) közvetlen riválisaira. Érdekesebb volt a verseny szempontjából, hogy az öt együtt tekerő kerékpáros mit kezd egymással. Volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, Dumoulin és Thibaut Pinot (Groupama-FDJ) otthagyja a többieket, később Dumoulin diszkréten jelezte, hogy másoknak is ki kellene vennie a vezetésből a részüket. Végül Dumoulin volt az, aki (átmenetileg) leszakadt a többiektől, de aki azt hitte, hogy itt vége a címvédő napjának, az nem ismeri őt eléggé. Természetesen, az utolsó pár száz méterre visszaküzdötte magát a másik négy versenyzőhöz, végül harmadik helyen ért be. Abban, hogy az  összetettben 3-6. helyen álló versenyzők is stabilizálni tudták a helyüket a hátrébb helyezkedőkkel szemben, nem kevés érdeme volt a hollandnak.

Az összetettben tehát annyi változás, hogy Chris Froome, aki végül 1 perc 32 másodperccel később ért célba a szakaszgyőzteshez képest, visszacsúszott a 7. helyre. Simon Yates 2 perc 11 másodperc előnnyel megy a a pihenőnapra, hogy aztán egy 34,2 kilométeres egyéni időfutammal folytatódjon kedden a verseny.

Összefoglaló videó a szakaszról:

Top 10 a szakaszon:

1 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 4:37:56
2 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:00:41
3 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb
4 Domenico Pozzovivo (Ita) Bahrain-Merida
5 Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team
6 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ
7 Alexandre Geniez (Fra) AG2R La Mondiale 0:01:20
8 Davide Formolo (Ita) Bora-Hansgrohe
9 Pello Bilbao (Spa) Astana Pro Team
10 Sam Oomen (Ned) Team Sunweb

Összetett top 10:

1 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 65:57:37
2 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 0:02:11
3 Domenico Pozzovivo (Ita) Bahrain-Merida 0:02:28
4 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ 0:02:37
5 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:04:27
6 Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team 0:04:47
7 Chris Froome (GBr) Team Sky 0:04:52
8 George Bennett (NZl) LottoNL-Jumbo 0:05:34
9 Pello Bilbao (Spa) Astana Pro Team 0:05:59
10 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 0:06:13

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo