fbpx

Giro d’Italia 17. szakasz: kétéves sorozat szakadt meg ma

Bár az összetett esélyesek ma nem csaptak össze, mégis izgalmas végjáték alakult ki a Giro d’Italia 17. szakaszán. A hegyekben ezúttal a szökevények játszották a főszerepet.

nibali giro_2017_17

Tirano és Canazei között ma 219 kilométert kellett teljesíteni, a nagyobb hegyek a szakasz első felében voltak. A favoritok között így elmaradt az adok-kapok, de a terep természetesen kedvezett a szökéseknek. Volt is több próbálkozás, végül a táv utolsó harmadára kialakult egy 20 fős élboly, melyben legnagyobb létszámmal, négy fővel az UAE Team Emirates volt jelen, Rui Costa-val.

Az arab csapatból 20-30 kilométerrel a cél előtt Valerio Conti próbálkozott többször, de nem sikerült elszakadnia, ahogy sokáig másnak sem. Az alapvetően emelkedő úton és sok akció után körülbelül 10 kilométerrel a vége előtt Pierre Rolland (Cannondale-Drapac) érezte meg jól, hogy mikor kell támadni, a francia versenyző el is tudott szakadni egyedül.

Rolland megnyerte a szakaszt, ezzel hosszú nyeretlenségi sorozat tört meg, ugyanis csapata, a Cannondale két éve nem nyert szakaszt háromhetesen, utoljára a 2015-ös Girón könyvelhettek el győzelmet Davide Formolo jóvoltából. Az összetettben nem történt változás, Tom Dumoulin (Sunweb) 31 másodperccel vezet Nairo Quintana (Movistar) és 1:12 perccel a címvédő Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) előtt.

Giro d’Italia 17. szakasz eredménye:

1 Pierre Rolland (Fra) Cannondale-Drapac 5:42:56
2 Rui Costa (Por) Team UAE Emirates 0:00:24
3 Gorka Izagirre (Spa) Movistar Team
4 Rory Sutherland (Aus) Movistar Team
5 Matteo Busato (Ita) Wilier Triestina
6 Dries Devenyns (Bel) Quick-Step Floors
7 Felix Gro§schartner (Aut) CCC Sprandi Polkowice
8 Omar Fraile (Spa) Dimension Data
9 Michael Woods (Can) Cannondale-Drapac
10 Julien Bernard (Fra) Trek-Segafredo

Összetett állás:

1 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 76:05:38
2 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:00:31
3 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:01:12
4 Thibaut Pinot (Fra) FDJ 0:02:38
5 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin 0:02:48
6 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:03:05
7 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:03:49
8 Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors 0:04:35
9 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNl-Jumbo 0:06:20
10 Jan Polanc (Slo) Team UAE Emirates 0:06:33

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo