fbpx

Giro 2018: Dennis nyerte az időfutamot, Yates marad rózsaszínben

34,2 kilométeres egyéni időfutammal kezdődött a Giro d’Italia harmadik hete. A 16. szakaszon Trento és Rovereto között kevésbé a szakaszgyőztes kiléte volt a nagy kérdés, sokkal inkább az, hogy mennyiben változik majd a nap végén az összetett élmezőny versenyzői között a helyzet. 

Mennyit ver Tom Dumoulin (Team Sunweb) Simon Yatesre (Mitchelton-Scott) foglalkoztatott a szakasz előtt mindenkit a kérdés, olyannyira, hogy még a csapatok szakvezetőinek is feltették, akik aztán  többségében 1:20 és 1:45 közötti időt saccoltak. Vagyis  – lévén 2:11 a két versenyző közt a különbség – a mezőny úgy számolt, hogy nem változik az időfutam után sem a rózsaszín trikós kiléte.

A szakaszt végül Rohan Dennis (BMC) nyerte, aki nagyon jól tartja magát az idei Giro d’Italián, s ha végigmegy a versenyen, messze a legjobb egyéni eredményét hozhatja a háromhetesek tekintetében. Bár viselte már a sárga, a piros és a rózsaszín trikót is  – értelemszerűen jó időmenői képességének köszönhetően a versenyek kezdeti fázisában – eddig mindössze kétszer tudott befejezni egy Grand Tourt: 2014-ben a Vuelta a Espanát 84. helyen, míg 2015-ben a Tour de France-t a 101. helyen.

A sokáig az élen álló Tony Martin (Katusha-Alpecin) lett a második, Tom Dumoulin pedig a harmadik. Simon  Yates a 22. helyen ért célba, 1 perc 37 másodperccel rosszabb idővel, mint Dennis, azaz 1 perc 15-öt kapott csak Dumoulintől. Jól ment még a nap során Fabio Aru (UAE Team Emirates) is, bár összetettben már sokat nem osztott-szorzott ez a mai 6. helye.

Chris Froome (Team Sky) nagyjából hozta a kötelezőt, s feljött az összetettbeli negyedik helyre. A szakasz nagy vesztese  közben Thibaut Pinot (Groupama-FDJ) volt, aki a győzteshez képest  3 perc 19 másodperc hátránnyal a 66. helyen ért célba, bár az ő szemszögéből sokkal fontosabb, hogy ezzel a teljesítményével még Simon Yatestől is több mint két percet kapott.

Szerdán a szakasz elején lesz némi dimbes-dombos kaland, de alapvetően mezőnyhajrá várható, majd következik három komoly hegyi szakasz, hogy végül vasárnap ismét a sprinterek kerülhessen kicsit reflektorfénybe.

Összefoglaló videó a szakaszról:


Top 10 a szakaszon:

1 Rohan Dennis (Aus) BMC Racing Team 0:40:00
2 Tony Martin (Ger) Katusha-Alpecin 0:00:14
3 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 0:00:22
4 Jos van Emden (Ned) LottoNL-Jumbo 0:00:27
5 Chris Froome (GBr) Team Sky 0:00:35
6 Fabio Aru (Ita) UAE Team Emirates 0:00:37
7 Alex Dowsett (GBr) Katusha-Alpecin 0:00:40
8 Diego Ulissi (Ita) UAE Team Emirates
9 Chad Haga (USA) Team Sunweb 0:00:47
10 David De La Cruz (Spa) Team Sky 0:01:01

Összetett top 10 a szakasz után:

1 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 66:39:14
2 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 0:00:56
3 Domenico Pozzovivo (Ita) Bahrain-Merida 0:03:11
4 Chris Froome (GBr) Team Sky 0:03:50
5 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ 0:04:19
6 Rohan Dennis (Aus) BMC Racing Team 0:05:04
7 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:05:37
8 Pello Bilbao (Spa) Astana Pro Team 0:06:02
9 Richard Carapaz (Ecu) Movistar Team 0:06:07
10 George Bennett (NZl) LottoNL-Jumbo 0:07:01

(kép forrása)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo