fbpx

Giro 2016: trikócsere egy klasszikusnak beillő szakasz után! (videó)

Rendkívül izgalmas versenyt hozott a Giro d’Italia 4. szakasza, ami vonalvezetése alapján is egy klasszikus egynaposra hajazott, kőkemény emelkedővel 10 kilométerrel a cél előtt…

ulissi

Catanzaro és Praia Mare között 200 kilométer várt a mezőnyre, a szokásosnál jobb minőségű, helyenként felújított dél-olasz utakon, sok emelkedővel tarkítva. A rózsaszínű trikósra, Marcel Kittelre (Etixx-Quick Step) már 50 kilométerrel a cél előtt, egy harmadik kategóriás hegyen “rászámoltak”. Bár innen még felért a mezőnyre, nem volt kérdés, hogy túlélheti-e a cél előtt 10 kilométerre magasodó, alig 2 kilométeres, de az elején és a vége felé 18%-os részeket tartalmazó mászást.

Az utolsó 50 kilométeren már egymást érték a támadások, próbálkozások, Diego Ulissi (Lampre-Merida) tucatnyi szökevénytárssal szakadt el még az emelkedő megkezdése előtt, majd egyértelműen ő bizonyult a legerősebbnek a döntő mászás közben. A főmezőny is komoly tempót diktált, voltak nagyobb nevek is a leszakadók között, a tetőn 15 másodpercre csökkent a Lampre-Merida olasz kerekesének előnye.

ulissi3

Az utolsó 10 kilométeren enyhe hátszélben Ulissinek sikerült tartani 10-15 másodperces előnyét, csak a cél előtt változott kicsit a szélirány, de meg tudta őrizni a vezetést. Mögötte a holland Tom Dumoulin (Giant-Alpecin) jól tette a kereket honfitársára, Steven Kruijswijk-re, és a célvonal előtt meg is előzte, újabb bónuszmásodpercekkel növelve szerezte meg ismét a rózsaszínű trikót! Dumoulin 20 másodperccel vezet Jungels és Ulissi előtt.

Videó összefoglaló:

Giro d’Italia 4. szakasz eredménye:

1 Diego Ulissi (Ita) Lampre – Merida 4:46:51
2 Tom Dumoulin (Ned) Team Giant-Alpecin 0:00:05
3 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNl-Jumbo
4 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:06
5 Gianluca Brambilla (Ita) Etixx – Quick-Step
6 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team
7 Ilnur Zakarin (Rus) Team Katusha
8 Matteo Busato (Ita) Southeast – Venezuela
9 Esteban Chaves (Col) Orica-GreenEdge
10 Nicolas Roche (Irl) Team Sky

Összetett állás:

1 Tom Dumoulin (Ned) Team Giant-Alpecin 14:00:09
2 Bob Jungels (Lux) Etixx – Quick-Step 0:00:20
3 Diego Ulissi (Ita) Lampre – Merida
4 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNl-Jumbo 0:00:24
5 Georg Preidler (Aut) Team Giant-Alpecin
6 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:26
7 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:31
8 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:00:35
9 Nicolas Roche (Irl) Team Sky 0:00:37
10 Esteban Chaves (Col) Orica-GreenEdge

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo