fbpx

Giant TCR Advanced Pro Disc kerékpárteszt: időtálló kiegyensúlyozottság

Már nemcsak a komfort országútik privilégiuma a tárcsafék. A világszerte jól ismert Giant TCR 2017-es változatát vetettük alapos próba alá!

A kilencvenes évek közepén a Giant forradalmasította az országúti kerékpár fogalmát. A világ középpontjában az a TCR modell állt amit, a korábban Chris Boardman ikonikus Lotus 108-as pályabringáját is megálmodó, Mike Burrows tervezett. Az ős TCR azaz Total Compact Road modell volt, ami letette a manapság mindenki által használt sloping geometria alapjait. Akkoriban a nem vízszintes felsőcső igencsak különös dolognak számított és a hitetlenkedők, köztük az UCI is, komoly kritikával illették a gépeket és a betiltásukat követelték. A dizájn végül zöld utat kapott, majd a spanyol ONCE csapat és Laurent Jalabert révén a sikerek sem maradtak el.

Azóta a TCR rengeteg inkarnáción ment keresztül, míg 2017-re elérkezett az idő, hogy a korunkban nagy vitákat szító tárcsafékes változat is megjelenjen. A felnifékes típussal tavaly Tufi egy komplett edzőtábort tudott le és meglehetősen pozitívak voltak a tapasztalatai. A TCR modell egyébként a Sunweb (korábban Giant-Alpecin) csapat által legtöbbet használt gép a Giant palettából, mellette sík szakaszokon sprinterek által az aero Propel, míg a tavaszi klasszikusokon a komfort országúti Defy is bevetésre kerül. Időfutamokon a nem csak nevében okos aerodinamikai szakember, Simon Smart egyik első kerékpáros fejlesztéseként közismert Trinity modell teljesít többek között Tom Dumoulin alatt is.

A tárcsafékes TCR paletta négy modellből áll. A legkedvezőbb árú Advanced 1 és 2 változatok is karbon vázzal készülnek, viszont a villa nyakcsöve alumínium, továbbá a hidraulikus fékrendszer mellé mechanikus Ultegra vagy 105 szett jár egyszerűbb alumínium felnis kerékszettel. Az általunk is próbált Advanced Pro már teljes egészében karbon konstrukció, Di2 Ultegra szettel és karbon felnis kerekekkel. A legtöbb gyártónak (és valljuk be felhasználónak) már ez is megfelelne csúcsmodellnek, viszont a Giant egy igazi poszterre való zászlóshajóval is előállt Advanced SL néven, ami integrált nyeregcsővel, valamint HydroR SRAM Red eTap alkatrészcsaláddal csalogatja a tehetős vásárlókat.

Giant TCR Advanced Pro Disc

Giant TCR Advanced Pro Disc

Vázszett

Bevált recepten ne változtass, tartja a mondás, amit a tajvaniak be is tartottak a TCR Pro tárcsafékes típusai esetében. A geometria egy az egyben a versenyzésre termett felnifékes változattal azonos, még a 405 mm hosszú láncvillák is. Viszont nyilván nem olyan egyszerű a fejlesztés folyamata, hogy akkor egy hét alatt rábiggyesztünk egy flat mount konzolt a vázra meg egyet a villára. Át kellett tervezni a papucsokat és a hátsó háromszöget is, ugyanis elöl 12×100-as, míg hátul 12×142-es átmenő tengelyek rögzítik a kerekeket a vázban.

Giant TCR Advanced Pro Disc - tárcsafékes hátsó háromszög

Giant TCR Advanced Pro Disc – tárcsafékes hátsó háromszög

A fejcső Overdrive 2 névre hallgat, ami a hagyományos kúpos kialakítás tovább erősített változata, így alul 1,5”-es, míg felül 1,25”-ös kónikus nyakcsővel rendelkező villával kompatibilis. A középrész PressFit 86 rendszerű, ami 24 mm-es átmérőjű tengelyekkel működik igazán jól, így a hagyományos Shimano Hollowtech II vagy SRAM GXP hajtóművek közül érdemes válogatni. A merev Powercore középcsapágy-házat és a homlokcsövet a terheléseknek megfelelően optimalizált alsócső köti össze, a keresztmetszet tulajdonképpen téglalapból egy négyzetté változik.

Giant TCR Advanced Pro Disc - az alsócső formája

Giant TCR Advanced Pro Disc – az alsócső formája

Bár a váz tervezésekor az aerodinamika nem szerepelt a fő szempontok között, manapság már szinte lehetetlen ezt a faktort figyelmen kívül hagyni, ha valamelyik gyártó versenyképes modellel szeretne harcba szállni a piaci részesedésért. Ennek köszönhetően a kábelek a vázon belül futnak, sőt a nyeregcső is egyedi kialakítású, amit a vázba rejtett ékmechanizmus tart a helyén, ezt egy igényes gumiborítás védi a szennyeződésektől.

Giant TCR Advanced Pro Disc - igényes megoldás nyeregcső rögzítésére

Giant TCR Advanced Pro Disc – igényes megoldás nyeregcső rögzítésére

A TCR Pro változata Toray T700 karbon szövetből készül, amihez a gyantát a felhasználás függvényében a Giant fejleszti, így a prepreg rétegek előállítása is házon belül történik, a minőség-ellenőrzés minden lépése garantált. A váz formáinak tervezésekor láthatóan a gyártási technológiát is figyelembe vették, nincsenek kis rádiuszú élek vagy túlságosan konkáv felületek. Természetesen a layup is a tárcsafék okozta terhelésnek megfelelően lett kialakítva.

Giant TCR Advanced Pro Disc - pedálfordulat és sebesség szenzor

Giant TCR Advanced Pro Disc – pedálfordulat-és sebesség szenzor

Extraként említhető a fék oldali láncvillába ágyazott Giant Ride Sense szenzor, ami pedálfordulat és sebesség mérésére is alkalmas, ANT+ kommunikációs protokollt használó készülékekkel párosítható de a bluetooth kapcsolatot is ismeri.

Giant TCR Advanced Pro Disc - flat mount fék és thru axle

Giant TCR Advanced Pro Disc – flat mount fék és thru axle

A villa monocoque karbon konstrukció, flat mount fékkonzollal és a vázhoz illó nyakcsővel. Aszimmetrikus kialakításán kívül érdekessége, hogy a fékkábelt a láb hátsó részére, kívül lehet rögzíteni szimplán gyorskötözőkkel.

Felszereltség

Mivel komplett hidraulikus tárcsafékes országúti szett csak a 9100-as szériájú Dura Ace kapható a Shimano kínálatában, így a TCR Pro Shimano ST-R785-ös fékváltókarokat kapott. Amit tudni illik, hogy ezek voltak az első hidraulikus tárcsafékeket kezelő fékváltókarok, amiket a Shimano bemutatott, és bár szérián kívüli modellek, nagyjából Ultegra Di2 szintnek felelnek meg. Felső fogásban, a mechanikus rendszerekhez képest kicsit nagyobb „búb” nekem egyáltalán nem zavaró, sőt aero pozícióba húzódva, rámarkolva sokkal biztosabb fogást lehet találni rajtuk.

Giant TCR Advanced Pro Disc - BR-RS805 fék és az első agy

Giant TCR Advanced Pro Disc – BR-RS805 fék és az első agy

A féktestek BR-RS805 típusúak, flat mount felfogatással készülnek. A kerámia dugattyús kialakítás, továbbá a hűtőbordás fékpofák kiválóan adagolható, konzisztens fékezést tesznek lehetővé bármilyen körülmények között. A 140 mm-es Ice Tech tárcsák nekem még az Alpokban is elegendőnek bizonyultak. Érdekesség viszont, hogy a WorldTour csapatok 160-as tárcsákat fognak használni, legalábbis a neutrál kocsikban 160 mm-es átmérőjű tárcsákkal szerelt kerekek lesznek.

Giant TCR Advanced Pro Disc - hátsó agy

Giant TCR Advanced Pro Disc – hátsó agy

Ha már a kerekeknél tartunk, a tengelyek tekintetében is konszenzusra jutottak az alakulatok, elöl 100×12-es, míg hátul 142×12-es kerekek lesznek elérhetőek, ennek a TCR Pro is tökéletesen megfelel. A Giant agyak egyenes fejű húzott küllőket fogadnak. Elöl 20 került befűzésre fék oldalon keresztezve, míg hajtás oldalon radiálisan, hátul pedig 24 két kereszt mintára fűzve. A karbon felni saját márkajelzéssel ellátott, 23 mm külső és 17 mm belső szélességű, tubeless kompatibilis. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy a tárcsafék mekkora lehetőség ilyen szempontból, hiszen nincs szükség speciális nagy olvadáspontú (ezért drága) gyantára, mint a felnifékes kerekeknél, így sokkal kedvezőbb áron és jobb profilokat lehet kifejleszteni. Nyilván ennek is vannak határai, ugyanis a tárcsafék rendszer nehezebb, de személy szerint inkább elviselek plusz fél kilót a szetten, ha emiatt 300 grammot spórolok a keréken. A belső nélküli profil miatt hagyományos külső küllőanyák tartják a küllőket.

Giant TCR Advanced Pro Disc - karbon felnik tubeless gumikkal

Giant TCR Advanced Pro Disc – karbon felnik tubeless gumikkal

A gumik is tubeless változatok, sőt országúti kategóriában világelsőként a komplett bringa ilyen rendszerrel kerül a boltokba is. A Gavia SLR gumik azért nem csúcskategóriásak, sőt viszonylag keskenyek is a nominális 25 mm-es szélességük ellenére, de kezdetnek megteszik és a későbbiekben egyszerű fejlesztési lehetőséget jelentenek.

Giant TCR Advanced Pro Disc - Di2 Ultegra váltás

Giant TCR Advanced Pro Disc – Di2 Ultegra váltás

Másra bizony tényleg nem érdemes költeni. A 6870-es (2×11 sebességes) Ultegra Di2 váltórendszerről már sokszor sokan lelkendeztünk, tényleg a tökéletes működés mintapéldánya. Az 52-36-os tányérokkal szerelt mid-compact hajtómű remekül használható tartományt ad a 11-28-as sorral.

Giant TCR Advanced Pro Disc - az 52-36 kifejezetten illik a géphez

Giant TCR Advanced Pro Disc – az 52-36 kifejezetten illik a géphez

A nyereg, kormány és kormányszár Giant logós termékek, de minőségükre nem lehet panasz. Mivel ezek meglehetősen egyénfüggő alkatrészek cseréjükkel jobban személyre szabható a gép. Egyedül a kormányszár okozhat némi fejtörést, ugyanis az Overdrive 2 rendszer miatt, a villanyak oldali befogó átmérője 1,25”, így viszonylag kevés lehetőség közül lehet válogatni.

Giant TCR Advanced Pro Disc - Giant cockpit

Giant TCR Advanced Pro Disc – Giant cockpit

Menet közben

Nem olyan kerékpárról beszélünk, ami előtt nyálcsorgatva bámultak a kollégák a standon, de jobban megismerve lelepleződnek értékei. Már a dizájn is visszafogottan ízléses, a matt fekete abszolút trendi, amit a narancssárga betétek tesznek figyelemfelkeltőbbé, viszont nem gondolom, hogy pár év múlva elavultnak hat majd.

Giant TCR Advanced Pro Disc

Giant TCR Advanced Pro Disc

A beállítást követően rövid idő után bebizonyosodott, hogy kifejezetten jól átgondolt és összerakott gépről beszélünk. A középrész meglehetősen merev, ami a rövid láncvillákkal párosítva jó gyorsíthatóságot tesz lehetővé, de ez abszolút nem megy a komfort rovására. Bár túlságosan rossz úton nem volt alkalmam próbálni, de érezhető, hogy a hátsó háromszög nem rideg és bizonyos mértékig képes elnyelni az út egyenetlenségeit. A karbon kerekek tubeless gumikkal valószínűleg szintén hozzátesznek ahhoz, hogy a teljesítmény centrikus kerékpározás élményét teljesen természetesnek érezzük és éljük át.

Giant TCR Advanced Pro Disc - felfelé hatékony fegyver

Giant TCR Advanced Pro Disc – felfelé hatékony fegyver

A váltást csukott szemmel, akár terhelés alatt is erőltethetjük, az Ultegra Di2 rendszer nem hibázik. A mászás élmény a TCR nyergében, ülve tempót hajtva is lelepleződik, hogy hatékony eszközzel támadjuk a csúcsot, de fotózás miatt az álló helyzetből való kigyorsítások során is bizonyított.

Giant TCR Advanced Pro Disc - lefelé is élmény

Giant TCR Advanced Pro Disc – lefelé is élmény

Eddig tehát minden a megszokott rendben, de vajon érezhető bármi fejlődés a lejtőkön? A hidraulikus rendszer nyújtotta moduláció a TCR merev fejcsövével és villájával kombinálva tényleg olyan kapukat nyit meg az ember előtt, amivel milliméterre pontos féktávok és ívek válnak kivitelezhetővé. Sőt egy hosszú alpesi szerpentinen se zsibbad el a kéz, egyszerűen jelentősen megnöveli a magabiztosságot. Az esős időben konzisztens fékhatás pedig szintén nem elhanyagolható tulajdonság. Negatívumként persze megemlíthető, hogy a féktárcsák bizony túl tudnak hevülni nehezebb bringások alatt vagy olyanoknál, akik szünetek nélkül folyamatosan hosszan fékeznek, de jó minőségű 160 mm-es tárcsákkal ennek vajmi kevés az esélye, és ha mégis megtörténik, még mindig jobban jár az ember, ha 2 féktárcsát kukáz, mintha 2 karbon felnit.

A TCR Pro tárcsafékes változata egy nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó gép, ami időtálló befektetés lehet hosszabb távon, akár külföldi edzőtáborokba vagy Gran Fondo versenyekre is. Karbon vázszett abszolút versenyzésre alkalmas geometriával, elektronikus váltórendszer, hidraulikus tárcsafékek, karbon felnis kerékszett. Mi kellhet még? Ha mégis kompromisszumot kell kötni, takarékosabb megoldások is léteznek, mivel a a TCR két jóval olcsóbb tárcsafékes verzióban is elérhető Shimano hidraulikus fékkel, az egyik mechanikus Ultegrával a másik 105-tel szerelve.

Infobox:

Bővebb információ a forgalmazó oldalán:
Giant Magyarország
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 5 év
Villa-garancia: 10 év
Alkatrész-garancia: 2 év
Vázméretek: XS,S(tesztelt),M,ML,L,XL
Ajánlott fogyasztói ár: 1 399 900 Ft

Specifikáció:

Váz: Giant TCR Advanced Disc Composite
– Overdrive 2 fejcső (1,25-1,5″)
– flat mount fék
– Powercore PF86 középcsapágy
– integrált kábel elvezetés
– integrált nyeregcsőbilincs
– 142×12 átmenő tengely
Villa: Giant Advanced Composite
– Overdrive 2 karbon nyakcső (1,25-1,5″)
– flat mount fék
– külső kábel elvezetés
– 100×12 átmenő tengely
Kormány: Giant Contact SL
Kormányszár: Giant Contact SL
Nyeregcső: Giant Variant karbon
Nyereg: Giant Contact SL Forward
Fékváltókar: Shimano ST-RS785 (Di2 váltás, hidraulikus fék)
Fékek: Shimano BR-RS805 flat mount, Ice Tech
Féktárcsák: Shimano SM-RT81 Ice Tech 140 mm/140 mm
Első átdobó: Shimano Ultegra Di2 FD-6870, 2s
Hátsó váltó: Shimano Ultegra Di2 RD-6870, 11s
Lánckeréksor: Shimano Ultegra CS-6800 11-28T, 11s
Lánc: KMC X11-SL
Hajtómű: Shimano Ultegra FC-6800 52-36T
Középcsapágy: Shimano SM-BB71 Press Fit
Kerekek: Giant SLR 1 Disc
– tubeless karbon felnik 17x622c
– X12 straightpull agyak
– húzott fekete küllők 20e/24h, fekete küllőanyák
Gumik: Giant Gavia SLR Tubeless 700×25
Extrák: Giant RideSense integrált pedálfordulat-és sebességmérő

Geometria

giant_tcr_advanced_pro_disc_geo

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo