fbpx

Gepida Sirmium Pro kerékpárteszt: itt kezdődik a hegyibringa

Ez alkalommal egy magyar bringát tettek alám, egész pontosan egy Gepida Sirmiumot. Mivel nagyon rég ültem már ilyenen, így nagyon kíváncsian fogtam bele a tesztelésébe, főleg mivel egy rendkívül XC-s megjelenésű gépről van szó, egyben egy nagyon kompromisszumos árkategóriában. Lássuk mit főztek ki ebből a Gepida boszorkánykonyhájában!

Gepida Sirmium Pro kerékpárteszt – Egyedi az összkép

Mint ahogy már bele is csaptam, a megjelenése nagyon sportos XC-s. A teszt során megbizonyosodtam benne, hogy a vázgeometria XC-re, maratonra tökéletes. A váz ránézésre is masszív, alighanem direkt törekedtek is rá, hogy ilyen benyomást is keltsen a szemlélőben. De lássuk a részleteket, mert említésre méltók akadnak bőven a vázon, amelyre ebben a kategóriában ritkaságnak számító élettartam garanciát kapunk, ha a vásárló regisztrálja kerékpárját a www.gepida.hu oldalon, a vásárlást követően!

Gepida Sirmium Pro kerékpárteszt

A fő vázháromszögben láthatjuk leginkább a hydrofoming nyomát: a főcsövek keresztmetszete folyamatosan változik. A felsőcső például csaknem négyzet keresztmetszetű az ülőcsőnél, majd ez átmegy lefelé fordított háromszögbe, mire a fejcsőhöz ér. Az alsócső oldalról lapított hatszögként indul a fejcsőtől, és folyamatosan lapul el vízszintesen a középcsapágyház felé haladva a terhelésnek megfelelő formát felvéve, de közben a fejcsőnél még egy hajlítást is kapott. A fejcső maga is tisztességes átmérőjű darab, süllyesztett csapágyakat fogad, de azért az átmérőt tekintve még egy lapáttal rátettek a tervezők, hogy még drabálisabb legyen. Ez így már elég nagy felületet ad a tisztességes átmérőjű csövek csatlakozásához, ezért plusz erősítő felülhegesztés már nem volt szükséges.

Gepida Sirmium Pro kerékpárteszt

A hátsó háromszög is kellően robosztus benyomást kelt: a lánc- és támvillák kicsit szögletesített ovális keresztmetszetűek, hátrafelé szögletesednek, a láncvilla például szinte szabályos téglalapként csatlakozik a papucsba. A papucs önmaga is igen drabális darab, ilyen oldalirányú kiterjedéssel rendelkező papucsot is régen láttam, az oldalirányú merevséggel aligha lesz baj. Viszont ésszel álltak hozzá a tervezéshez, mert a láncvillák egyenesek a hajtáshatékonyság érdekében, míg a támvillákba határozott S-bend került a kényelem érdekében. További technikai érdekesség az ebben a kategóriában még nem jellemző rejtett bowdenvezetés. A két váltóbowdent vezetik a felsőcsövön belül, ami inkább díszletjellegű megoldásnak tűnik, ugyanis a fékvezeték is ugyanott fut a felsőcső alatt, így nem lehet így sem jobban vállra venni a gépet. A váz a kor szellemének megfelelően csak tárcsaféket fogad. Ez a váz egyébként megegyezik a két nagytesó (az Asgard és Asgard Pro) vázával.

Gepida Sirmium Pro kerékpárteszt – A folyamatosan váltózó csőkeresztmetszetek

A váz festése is nagyon karakteres lett, erős kontrasztos színkombinációval. És igen a szín! A szín, hát… „érdekes”, messziről a ráeső fény dönti el, hogy barna, vagy zöld, de közelről láthatjuk, hogy kékes-zöldes csillámok vegyülnek a barnába, bizonyos szögből zöldesen fénylik. Ezt kombinálták fehérrel, ami a nagyon karakteres megjelenést adja a gépnek. Megítélése ízlés dolga.

Gepida Sirmium Pro kerékpárteszt – A kategóriában szokványosnak mondható RST villa

A villa szokványos RST Capa lock-out-tal, melynek karja a vállon kapott helyet. Ebben az árkategóriában ez tipikus villatípusnak mondható, a minősége tapasztalataink szerint sajnos ingadozó, viszont most mozgott rendesen, a teszti deje alatt nem volt vele semmi probléma, nagyobb tárcsával nagyobb súlyú bringás alatt azonban már zavarba jöhet a visszafogott méretű becsúszók miatt, de úgy általában véve is elég filigrán a mai villákhoz képest. A lock-out-ja is gond nélkül, határozottan működött.

Gepida Sirmium Pro kerékpárteszt

Az alkatrészek a Gepida házon belüli alkatrészei. Tetszett a kormány tisztességes (600 mm) szélessége, mely a durvább részeken is biztos kormányzást tesz lehetővé (természetesen mindenki saját maga ízlésére szabhatja a kormányt, hiszen méretre vágható), nem tetszett viszont a bringához képest egy kategóriával egyszerűbb nyeregcső részben acél fejjel, amit ráadásul tisztességesen meg kellett tépni, hogy a nyereg ne lazuljon ki. A többi kiegészítő hozza a kerékpár kategóriában elvárható minőséget. A markolat egy sokadszorra visszaköszönő típus, de személy szerint nagyon szeretem, jó barátja zsibbadós tenyeremnek, és nagyon jó fogás esik rajta. Megizzadva ugyan kicsit csúszhat, de kesztyűben markolászva ez nem lehet gond.

Gepida Sirmium Pro kerékpárteszt – A robosztus és merev hátsó papucskialakítás

Avid Elixir 1 fékek kerültek a gépre, melyek hiába a széria legegyszerűbb darabja, ugyanúgy fognak, mind a drágább Avidok, csak nehezebb és kevesebb az állítási lehetőség. Ez plusz pont a nehezebb vagy agresszívabb bringásoknál is, a megállással biztosan nem lesz gondja a leendő tulajdonosnak.

Gepida Sirmium Pro kerékpárteszt – Az a bizonyos kriminális láncvonal

Alapvetően minden rendben működött a gépen, kivéve a váltást. Ennek oka szembeötlő: az „ultramód” elrontott láncvonal. Hogy minek kellett a gigaszéles középcsapágy-tengely, fogalmam sincs. Szerencsére a baj ennek cseréjével orvosolható is, és véleményem szerint a vásárláskor a boltban egyből orvosolandó is! Annyira kívülre került a hajtómű, hogy szinte mindig keresztben áll a lánc, talán csak kistányér-sor alsó fele, középtányér-kónusz kombinációknál nem! Ez igencsak érződik a váltáson is: a nagyon keresztben álló lánc esetén hallhatóan gyötrődik a hátsó váltó, nem kapja el rendesen a fog a láncot, képtelenség jól beállítani. Plusz terpeszben tekerhetünk…

Gepida Sirmium Pro kerékpárteszt – Hajlított tám- és egyenes láncvillák és a négyszöges keresztmetszet…

A kerekek: középkategóriás darabok kerültek a gépre, meglehetősen erősre építették őket. 36 küllő tartja a duplafalú, szegecselt Rodi felniket. Strapabíróak, és a kiszemelt vásárlói körnek ez talán fontosabb szempont, mint hogy mennyire lehet vele hatékonyan sprintelni. A Gepida Sirmium összsúlya ebben a kategóriában nem számít rossznak (nem kevés, de nem is vészesen sok), és látszik, hogy koncepciózusan építették kicsit túl a gépet, hogy mindenkit, és mindenki stílusát tutira elviselje, ezért kerültek föl az erős fékek és kerekek is a gépre.

Gepida Sirmium Pro kerékpárteszt

Végül megpróbálom röviden összefoglalni a teszt tapasztalatait:

Gepida Sirmium Pro

A bringa fő erőssége egyértelműen az erős és eltalált geometriájú váz. Ez van felszerelve részben szuper, részben elfogadható alkatrészekkel, mindent egybevetve nagyon kedvező áron. Kezdő vagy középhaladó montisoknak, akár komolyabb hegyi túrákra, magashegyi csapatásokra is megbízható társ lehet a Sirmium Pro baromi erős fékkel, hogy az agresszívabb hajlamú, és a nagyobb testű ridereknek is jó legyen. Tuninglehetőségek? Mivel ahogy mondtam, a váz elég jó, így megéri azt a későbbiekben fejleszteni. Egy jobb villa, valamint egy könnyebb kerékszett dobhat sokat a gépen.

Pozitívumok:

+ vázgeometria

+ hajtáshatékonyság

+ fékerő

Negatívumok:

– össztömeg

– rossz láncvonal

 

InfoBox:

Forgalmazó: Gepida Kerékpár KFT. www.gepida.hu

A kerékpár a gyártó honlapján ide kattintva érhető el

Származási hely: Magyarország/Tajvan

Vázgarancia: élettartamgarancia – a kerékpárt regisztrálni kell a www.gepida.hu oldalon a kerékpár regisztráció fül alatt!

Vázméretek: 17″ (tesztelt), 19″, 21″

Alkatrész-garancia: 1 év

Ajánlott fogyasztói ár: 164.900 Ft

 

Specifikáció:

Váz: 6061 hydroforming alumínium

Villa: RST Capa (rugóút: 100mm, lock-out)

Első váltó: Shimano Alivio

Hátsó váltó: Shimano Deore

Váltókar: Shimano Acera, 9 sebesség

Fékek: Avid Elixir 1 (hidraulikus)

Fékkar: Avid Elixir 1

Féktárcsák: Avid 160/160 mm

Hajtómű: Shimano Alivio FC-M430 44/32/22T

Középcsapágy: Kinex Bleps monoblock négyszögtengely

Lánc: Shimano CN-HG53

Lánckeréksor: Shimano CS-HG20-9 11-32T

Agyak: Gepida alloy disc 36 lyukas IS-6-os tárcsarögzítés

Felnik: Rodi Excalibur Disc 559x17mm 6063 alu duplafalú disc

Küllők: 2 mm fekete

Külsők: Schwalbe Jimmy 26×2,1

Kormány: Gepida alu, egyenes, 600mm széles, 31,8 mm

Kormányszár: Gepida alu, 31,8 mm-es kormánybefogó

Kormánycsapágy: Gepida félintegrált

Nyeregcső: Gepida alloy, 20 mm hátranyúlással, 1 csavaros fej, 31,6 mm, 400 mm hossz

Nyereg: Selle Royal Mach

Pedál: alu platform, nem cserélhető tüskés

 

Geometriai adatok:

Fejcsőszög: 71,5 fok

Nyeregvázcső-szög: 73,5 fok

Nyeregvázcső-hossz: 425 mm

Felsőcsőhossz: 560 mm (csőközéptől csőközépig)

Vízszintes felsőcsőhossz: 584 mm

Tengelytáv: 1064 mm

Láncvillahossz: 423 mm

Kormányszár-hossz: 90 mm

Fejcsőhossz: 140 mm

Középcsapágy-magasság: 304 mm

Összsúly: 13,36 kg pedál nélkül

 

Szöveg: gg

Fotó: Árva Péter

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo