fbpx

Generációváltás a cyclocross-világkupa élmezőnyében?

 

Lars van der Haar első fordulóban aratott sikere után tegnap Wout Van Aert győzelemmel debütált a cyclocross világkupa elit korosztályában, megnyerve a második versenyt a Koksijdei homokban.

A „nagy öregek” talán nem vették elég komolyan a fiatalokat, a 20 éves belga Van Aert és a junior korosztályban országúton is világbajnoki címet szerző Mathieu van der Poel már a táv első felében elköszöntek, a verseny második felében pedig az üldözőboly nem tudott érdemben közeledni Van Aertre.

Van Aert és Van der Poel Koksijde homoktengerében (Fotó: Hamvas Bálint - cyclephotos.co.uk)

Van Aert és Van der Poel Koksijde homoktengerében (Fotó: Hamvas Bálint – cyclephotos.co.uk)

A fiatal belga már három héttel korábban, a Superprestige-sorozatban, a Koppenbergcross versenyen is felhívta magára a figyelmet a felnőttek között, nem mást vert meg sprinten, mint a szakág élő legendáját, Sven Nys-t.

Van der Poel pedig rendre ott van a legjobbak között, és ő is betalált már ez Superprestige futamon, méghozzá a nyitófordulón, október 5-én, Gieten-ben. Éppen honfitársát, a szintén fiatal, még csak 23 éves Van der Haar-t győzte le, utóbbi a tavalyi világkupa sorozat elején is ellenállhatatlan volt.

A tegnapi verseny videó-összefoglalója:

Érdekesség, hogy Nys korosztálya mögött tulajdonképpen eltűnt egy generáció a cyclocrossból, hiszen a holland Lars Boom, majd a cseh Zdenek Stybar egyértelműen az országút alá rendelte a téli szakágat, a belga Niels Albert karrierjét pedig szívprobléma törte derékba.

Szerencsére itt vannak azonban a pimaszul jó húszévesek, Nysnek, Pauwelsnek és a többieknek igencsak fel kell kötni a gatyát, ha meg akarják mutatni ki az úr a háznál. Ma egy Superprestige-fordulóra kerül sor a belgiumi Spa városában.

Cyclocross-világkupa 1. forduló (Valkenburg, Hollandia, október 19.):

1 Lars Van Der Haar (Ned) Development Team Giant-Shimano 1:05:42
2 Kevin Pauwels (Bel) Sunweb – Napoleon Games Cycling Team 0:00:26
3 Corne Van Kessel (Ned) Telenet – Fidea 0:00:34
4 Klaas Vantornout (Bel) Sunweb – Napoleon Games Cycling Team 0:00:38
5 Tom Meeusen (Bel) Telenet – Fidea
6 Thijs Van Amerongen (Ned) Telenet – Fidea 0:00:41
7 Philipp Walsleben (Ger) Bkcp – Powerplus 0:00:48
8 Jens Adams (Bel) Vastgoedservice – Golden Palace Continental Team 0:00:59
9 Jeremy Powers (USA) 0:01:10
10 Gianni Vermeersch (Bel) Sunweb – Napoleon Games Cycling Team 0:01:24

Cyclocross-világkupa 2. forduló (Koksijde, Belgium, november 22.):

1 Wout Van Aert (Bel) Vastgoedservice – Golden Palace Ct 1:02:34
2 Kevin Pauwels (Bel) Sunweb – Napoleon Games Cycling Team 0:00:41
3 Mathieu Van Der Poel (Ned) Bkcp – Powerplus 0:00:53
4 Tom Meeusen (Bel) Telenet – Fidea 0:00:55
5 Klaas Vantornout (Bel) Sunweb – Napoleon Games Cycling Team 0:00:57
6 Jens Adams (Bel) Vastgoedservice – Golden Palace Ct 0:00:58
7 Corne Van Kessel (Ned) Telenet – Fidea 0:01:05
8 Philipp Walsleben (Ger) Bkcp – Powerplus 0:01:08
9 Rob Peeters (Bel) Vastgoedservice – Golden Palace Ct 0:01:11
10 Bart Wellens (Bel) Telenet – Fidea 0:01:15

.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo