fbpx

Game Over: Blazsóékat kizárták a Portugal Tour-on

Az írásos indoklás az volt, hogy a “csapattársak segíthetnek egymásnak, de bicajt nem cserélhetnek egymással” – üzente Blazsó Márton, aki a Portugal Tour Mountain Bike versenyen már eddig is eleget “szívott” párjával, annak ellenére, hogy a 3. napon sikerült megszerezniük a győzelmet és az összetett éllovasnak járó sárga trikót.

portugal_tour_mtb

A Mesterbike ILB Factory versenyzője így foglalta össze az 5. nap eseményeit – még a kizárás kimondása előtt, illetve utána:

A mai pálya ismét tartalmazott nagyon sziklás és technikás részeket, ahogy a csapat tájékoztatón elmondták. Szerintem titokban mindketten bíztunk abban, hogy le tudjuk dolgozni a tegnapi hátrányunkat. A vezető páros keményen ment már az első kilométertől, de mi is tapadtunk rájuk, hogy a nehezebb részeken el tudjunk menni. A lábaim ugyan ismét nem voltak tökéletesek, lévén az előző etap nagyon hosszú volt és reggel kiderült, hogy le is csúszott 3 cm-t a nyeregcsövem. Éreztem is kicsit, de nem volt lehetőség megállni a nagy meccselés miatt. Ma ismét lecsúszott, de sokkal hamarabb, most megálltam visszaállítani, de körbeforgott a csavar a nyeregcső-bilincsben.
 

Mentem kiállva vagy 5-10 km-t, de túlzás lenne azt állítani, hogy jól haladtunk. Majd cseréltünk bicajt Miltonnal, hogy ő is szenvedjen kicsit. 🙂 Túlzás lenne azt állítani, hogy erre az időre visszakerültem a komfort zónámba, hiszen az ő bringája stabilan 1 mérettel kisebb és teljesen máshogy van beállítva. A következő itatóig így mentünk, de láttuk nem lesz lehetőség megoldani. Ezután egy kis szerviz következett. Leszedtük mindkét bringáról a pótbelsőket, mert a “duct tape”-et használtuk fel a nyeregcső rögzítésére. Biztonsági okokból, Milton maradt az “én” kölcsönbicajomon, mert könnyebb és alacsonyabb, így talán nem törünk el még egy karbon vázat. Egész jól tartotta a kb. 60 kilós srácot! Ebben a pillanatban csak arra gondoltam, hogy nehogy lecsússzunk az összetett dobogós helyről. Ugye mondanom se kell, hogy épp nem a szakaszgyőzelemért csatáztunk.

Hátra volt még 30-35 km szenvedés. Én voltam a majom a köszörű kövön, Miltont és a kölcsön bringát meg a ragasztószalag tartotta össze. Érdekes módon kezdtük leszedni a többi csapatot, szépen lassan, keményen megküzdve minden pozícióért. A végére annyira belejöttünk, hogy beértük az összetettben vezető portugálokat, de már leelőzni nem tudtuk őket, így harmadikok lettünk. Nem emlékszem örültem-e ennyire még harmadik helynek! Ráadásul az a csapat nyert, amely egyik tagja adta oda a pótbringáját! Nekik is örültem. Aztán, jött a hír, hogy a portugálok, (akik összetettben az élen) ki akarnak záratni a versenyből, mert bicajt cseréltünk (egymással). Hmmmm… Nyilvánosság előtt nem fogok csúnyán beszélni. Inkább bóknak veszem! Biztos nem elég nekik a másfél perc előny az utolsó szakaszra!
Remélem holnap még versenyzünk!

Breaking news:

Végül csak kizártak bennünket! Az írásos indoklás az volt, hogy a “csapattársak segíthetnek egymásnak, de bicajt nem cserélhetnek egymással.” Az UCI bíró sem értett ezzel egyet, felhívta az UCI központját és ott csak ennyit mondtak, hogy ez a szabály, ráadásul nem is mérlegelhet, csak a kizárás lehet a következménye.

“Szép” győzelem néz ki a portugáloknak, akik megóvták, nem fogok gratulálni hozzá!
Nagyon sportszerű volt a sok szívás mellé! Köszi!

*

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo