fbpx

Frissítőpontok erődtemplomokban – Transylvania Bike Trails Race

Részt vennél jövőre egy igazán különleges maratonon? Vagy csak kipróbálnál 50-100 km épített montis ösvényt? Akkor irány Erdély!

Sokfelé jártam már maratonokon, szép tájakon, de a romániai Viscri-ben (Szászfehéregyháza) július végén rendezett TBT Race maraton verseny világszinten egyedülálló. Nem hallottam még olyan helyről vagy versenyről ahol a frissítőpontokat 7-800 éves középkori erődtemplomok udvarán rendeznék be. Rögtön egymás után három erődtemplomban, melyek mindegyike olyan, mintha a mesében lenne. És nemcsak olyan mintha, hanem az első tényleg Mesében van, ugyanis Mesendorf falu „lánykori” magyar neve Mese. De ne szaladjunk ennyire előre, a mesének mindig van eleje.

Nem kell a hol volt, hol nem volttal kezdenem, ugyanis 2010-ben már voltam ott, ahol kezdődik, Szászfehéregyházán. Élménybeszámolót is olvashattatok róla. Az akkori kedvcsinálóban foglaltak – a kultúráról, szállásról, finom kajákról és a népek barátságáról – most is állnak, így nyugodtan folytathatjuk a mesét ott, ahol abbamaradt. Vagy kezdd a cikkel, ha nem olvastad.

TBT_Race_11

Szászfehéregyháza erődtemploma továbbra is gyönyörű…

Vendéglátóink, az ADEPT Alapítványtól, az elmúlt 4 évben ugyanis nem tétlenkedtek, hanem megvalósították az álmot: mountain bike turizmust teremtettek ezen a vidéken. Építenek például egy 100 km-es mtb ösvényt (angolosan trail), amely össze fogja kötni Segesvárt – mint központot – ezekkel a szász falvakkal. A terv 2015 végére valósul majd meg teljesen, de az első 50 km-es szakaszát már „átadták”. A TBT Race maraton verseny jórésze már ezt az utat használta. Hogy milyen? Igazi „örömtrail”, egynyomos ösvény 80 cm körüli szélességben, melyet fehér aprókaviccsal borítottak, így sáros időben is járható, melyet a versenyen gyakorlatban is kipróbáltunk. Élvezetes kanyargós nyomvonalat visznek patakparton, domboldalon és hegytetőn, enyhén döntött fordítókkal, kellemes kisebb ugratókkal gyönyörű erdőkben. Ehhez hozzátéve meglevő földutakat, kocsiutakat – az alap már adott néhány nap kellemes montizáshoz.

Hogyan lehetséges Natura 2000 védettségű területen, az erdő közepén ösvényt kijelölni, dózerolni, annak időjárásfüggetlen borítást adni? Kell hozzá komoly elhatározás, kitartás, jó kapcsolatok, engedélyek, 3 pályázat – amiből 2 összejön -, na meg 1-2 év munka. És egy kiskapu: ugyanis a helyi törvények értelmében 1 méternél szűkebb ösvény nem számít útnak, a trail pedig csak 80 cm széles mindenhol… Így nem „utat” kellett engedélyeztetni, ezért bevallásuk szerint a hozzájárulások megvoltak 4 hét alatt. Természetesen itt alap az, hogy a helyi polgármesterek, prefektus, hatósági bácsi és mindenki úgy áll a dologhoz, hogy végre történik valami jó, hasznos, ami előre viheti őket. Így a megoldást keresték, nem a problémát gyártották…

Mivel lehetne stílusosabban felavatni egy mtb ösvényt, mint egy kis létszámú maraton versennyel? A helyi szervező ADEPT Alapítvány összefogott a Nomad Multisport Egyesülettel, akik az elmúlt 4 évben felfejlődtek Románia egyik legkomolyabb kerékpáros rendezvényszervezőjévé és összehozták az első TBT Race (Transylvania Bike Trails Race) monti versenyt.

Kezdetnek egyetlen távot jelöltek ki 47 km hosszan, közel 800 méter szinttel, limitált 300 fő körüli létszámmal, hogy ne lehessen semmi gikszer. Nem is volt. Ilyen parádés szervezést itthon nagyjából sehol sem láttam még. A Szászfehéregyháza (Viscri) – Mese (Mesendorf) – Szászkeresztúr (Crit) – Szászbuda (Bunesti) – Szászfehéregyháza útvonalat az újonnan épített frankó trailen és erdei utakon valamint földutakon vitték, amelyet kb. 2 méterenként (!!!) jelölték ki reggel, frissen, neon lila felfestésekkel (természetes lebomló festékkel). Ahol komolyabb elágazás volt (8-10 helyen) oda állítottak 3-4 szervezőt, akik a graffiti sűrűségű felfestést, szalagokat integetéssel egészítették ki, amellett, hogy drukkoltak és távol tartották a legelésző állatokat, ha kellett.

A kevesebb, mint 50 km távon 4 frissítőpontot (!) létesítettek – ebből a helyi erődtemplomok udvarán volt három. A frissítőnél banán, narancs, citrom, alma, energiaszelet, csoki, nápolyi, víz, High5 és csinos lányok. Minden frissítőnél műszaki segítségnyújtás, CST belső gumik minden méretben, pumpa és foltkészlet, ha valami gondod lenne… A rajtszámba épített chipes időmérés természetesen alap, beérkezés után a rajtszám sarkát levágva adják a minőségi pólót, helyi kovácsolású szerencsepatkót emlékbe, finom főtt kaját (külön vega is…). Az esti bulin pedig koncertek, ökörsütés – amiből mindenki ingyen kap – sörök és jó hangulat, amit tiszta biciklivel élvezhetsz a saras verseny után, mivel 4 Kärcher mosó jut 280 emberre…

A rajt-cél területet a falu főutcáján állították fel, ami kicsit feldobta, de nem zavarta meg alapjaiban a falu életét. Délután átvonult egy lakodalmas menet a rajtkapu alatt cigányzenekarral, este pedig a legelőről hazatérő állatok meglepődve kerülgették a sátrakat és a bicikliseket. Az esti nyugovóra téréshez egyenlőre még limitált a szálláshelyek száma, ezért is korlátozták főként a résztvevők számát a szervezők, de az elmúlt években ebben is volt komoly változás. A falu főutcáján, az egyik legszebb házból alakítottak ki panziót, megőrizve az arculatot és a hangulatot. A szálláshelyhez egy pajtából átalakított hangulatos étterem tartozik a helyi konyha specialitásaival, ahol a helyi szakács nénik bomba jól főznek…

Kirándulásra és kulturális feltöltődésre nagyon gazdag a környék, a szász erődtemplomok mellett ajánlom a közeli városokat, Segesvárt és Meggyest, amelyek komoly felújításokon estek át az elmúlt években és igazán európai városokká alakultak.

Ha kedvet kaptatok kipróbálni az új ösvényeket, vagy jövőre a maratont az alábbi elérhetőségeken tudtok kapcsolatot teremteni:

ADEPT Alapítvány: http://www.fundatia-adept.org/?content=contact

TBT Race: http://tbtrace.ro

Szállás: http://www.viscri125.ro
http://www.booking.com/city/ro/viscri.hu.html

Verseny video: https://www.youtube.com/watch?v=d7N0B5ksQMM

Képek:
Laczkó András, Kakuk András, Ciprian Muntele, Cristian Bîscă, Adrian Parkinson

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo