fbpx

Francia fölény Albstadtban – Absalon történelmet írt!

Ferrand-Prevot lemásolta múlt heti teljesítményét. Honfitársa, Julien Absalon több szempontból mérföldkőnek számító győzelmet aratott. Beszámoló magyar eredményekkel!

A múlt heti csehországi verseny után Albstadtba látogatott a cross country világkupa mezőnye. A 4,18 km hosszú pályát két hosszú, meredek mászás és két közepesen technikás lejtő határozta meg.

Szombaton, a junior lányok mezőnyében Megyaszai Lilla (Cube-Csömör) jó szereplésében bízhattunk, aki végül 34. helyen zárt, tíz és fél perc hátrányban az első – dán versenyző – Malene Degn mögött. EredmenylistaJUN A junior fiúknál ezúttal Dina Márton (Kross-PCCC) és Erdélyi Attila (Cube-Csömör) is be tudták fejezni a versenyt, előbbi 80., míg utóbbi 96. helyen zárt. A győzelemnek ismét Simon Andreassen örülhetett. EredmenylistaJUNF

Jenny Rissveds újra az összetettet elsőnek járó trikóban

Jenny Rissveds újra az összetettet elsőnek járó trikóban

Az U23-as hölgyeknél Margo Moschetti (Scott-La Clusaz) úgy tűnik, bombaformában van, hiszen magabiztosan nyert, múlt héthez hasonlóan. A világkupa összetettben elsőnek járó trikót viszont visszaszerezte az ötödikként záró Jenny Rissveds (SCOTT-ODLO MTB Racing) a hazai közönség előtt versenyző, végül kilencedikként befutó Helen Groberttől (Focus XC Team).

Vasárnap, U23 férfi kategóriában már megkezdődött a franciák dominanciája, Jordan Sarrou (BH Suntour) sikerével mondhatni előkészítette a terepet honfitársainak.

Az elit nők futamának rajtja előtt adott volt a kérdés. Vajon lesz-e bárki, aki fel tudja venni a versenyt Pauline Ferrand-Prevot (LIV Giant) szédületes tempójával? A válasz már az első körben nyilvánvalóvá vált, a francia lány ismét más dimenzióban haladt, a többieknek esélyük sem volt ellene.

Pauline Ferrand-Prevot megmutatta, hogy a múlt heti siker nem volt véletlen

Pauline Ferrand-Prevot megmutatta, hogy a múlt heti siker nem volt véletlen

Egy darabig csapattársa, Jolanda Neff (LIV Giant) próbálta meg tartani a távolságot, de a gyors rajt kifogott rajta, átmenetileg kicsit visszacsúszott. A második helyet aztán a norvég édesanya, Gunn-Rita Dahle (Multivan Merdia) vette át és őrizte meg kiemelkedően érett versenyzéssel a célig, bár ő is közel 3 percet hátránnyal ért célba a még U23-as korú Pauline mögött. Lehetett volna több is, de Ferrand-Prévot az utolsó lejtmenet elején hibázott, addig hibátlan versenyét egy eséssel tette izgalmasabbá.

Kicsit nyomasztó volt a verseny előtti hangulat, de próbáltam nyugodt maradni. Gyors rajtot vettem és jól éreztem magam. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megszereznem második győzelmem. A cél előtt nem sokkal volt egy kisebb esésem, de semmi komoly. Nem voltam már túl friss, és egy pillanatra elkalandozott a figyelmem – összegzett a boldog győztes.

A legnagyobb csata a harmadik helyért zajlott, Adelheid Morath (Sabine Spitz Haibike) otthonában szerette volna elérni eddigi legjobb világkupa helyezését. Felfelé sok fájdalmas pillanatot okozott vetélytársainak, Jolanda Neff és Cathrine Pendrel (Luna Pro Team) is nagyokat küzdött mögötte.

Pendrel vezeti az üldözőbolyt

Pendrel vezeti az üldözőbolyt

Lefelé viszont az egész verseny alatt látszott bizonytalansága, ami az utolsó körben a vesztét is jelentette. Bukott, így vetélytársai könnyedén kikerülték, végül hatodikként zárt. Harmadik a bíztató feltámadást mutató Jolanda Neff, míg negyedik Tanja Zakelj (Unior Tools) lett.

Női dobogó: 4. Zakelj; 2. Gunn-Rita Dahle; 1. Pauline Ferrand-Prévot; 3. Jolanda Neff; 5. Cathrine Pendrel

Női dobogó:
4. Zakelj; 2. Gunn-Rita Dahle; 1. Pauline Ferrand-Prévot; 3. Jolanda Neff; 5. Cathrine Pendrel

Benkó Barbara (Focus XC Team) szám szerint javított múlt heti teljesítményéhez képest, két kör hátránnyal 40. lett.

Az elit férfiak tavalyi versenye emlékezetes pillanatokat hozott, hiszen Julien Absalon (BMC) másfél perc előny birtokában volt kénytelen feladni a versenyt, technikai hiba miatt. Idén viszont semmi sem állíthatta meg, történelmet írt 29. világkupa győzelmével, ő minden idők legeredményesebb cross country versenyzője a világkupákon. Győzelme egy percig nem volt kérdéses, végig uralta az albstadi viadalt.

Absalon, a boldog győztes

Absalon, a boldog győztes

Egyik legfőbb célom volt a szezonban, hogy itt győzzek. Nagyon szeretem ezt a pályát, kedvelem a hosszú meredek mászásokat. Erre a versenyre koncentráltam, így nem örültem, hogy múlt héten estem Nove Mestóban. A lábaim nagyon jók voltak ma, remek formában vagyok. Saját tempóban mentem, de közel sem volt egyszerű. Nino mindig gyorsan rajtol, én néha nem. Tartom a saját ritmusom, nem erőltetem a vörös zónát, mert az nehézzé tudja tenni a verseny végét. Bár egyedül voltam elöl, azért komoly tempót mentem, hogy kellő különbséget alakítsak ki a mögöttem haladókhoz képest. Végig a tavalyi technikai problémámra gondoltam, ami motivált, hogy gyorsabban menjek – nyilatkozta Absalon.

A rajtot követően Nino Schurter (SCOTT-ODLO MTB Racing) kezdeményezett, a már-már védjegyévé váló gyors első kört próbálta felhasználni ellenfelei elrettentésére. Ezúttal nem jött be, utolérték. Sőt amikor Fabian Giger (Giant Pro XC Team) és Absalon megindultak, a világbajnok nem volt képes követni a tempójukat. Sokáig Giger sem élvezhette a francia ikon társaságát, hamarosan ő is a második és harmadik helyért küzdő üldözőbolyban találta magát.

Schurter, nyomában Stéphane Tempier

Schurter, nyomában Stéphane Tempier

Schurter és a múlt héten is remeklő Stéphane Tempier (BH Suntour) a lejtmenetekben rendre leszakították a Giant svájci menőjét, aki irdatlan sprintek árán, de valahogy mindig felzárkózott. Az utolsó körben aztán Schurter nem bízta a véletlenre a második hely sorsát, a tőle megszokott módon hagyta ott vetélytársait. Tempier harmadik, Giger végül negyedik lett. Ötödikként a hazai közönség bíztatását élvező Moritz Milatz (BMC) zárt.

A magyarok közül Parti András (Waberer’s Areus Cube MTB Team) nem tudta megismételni csehországi fantasztikus szereplését, 54. lett. Csapattársa Juhász Zsolt (Waberer’s Areus Cube MTB Team) 69. helyen zárt.

Mivel Németország az egyik legnagyobb kerékpárvásárlói piac Európában, nem véletlen, hogy több gyártó is az albstadti világkupára időzítette új csúcsmodelljeinek a bemutatását. A legnagyobb felhajtás az elektronikus XTR szettet övezte, a pénteki sajtóbemutatón több neves versenyző is elmondta a fejlesztés során szerzett tapasztalatokat. Julien Absalon győztes kerékpárja is az új XTR Di2 rendszert használta, így a debütálás egyből világkupa sikert hozott.

Absalon kerékpárja, Di2 XTR szettel

Absalon kerékpárja, Di2 XTR szettel

A Cannondale kisebb sajtóvisszhanggal ugyan, de új, csúcs merevvázas bringát mutatott be szintén pénteken. Az F-Si Marco Fontana és Manuel Fumic közreműködésével készült, speciálisan világkupa pályákra. Rövid láncvillák, rövidebb fejcső, laposabb fejcsőszög és új Lefty.

Peter Sagan is kipróbálta az új gépet és odavolt érte:

Eredmények

Férfiak:

1. Julien Absalon (BMC Mountainbike Racing Team) 1:29:24
2. Nino Schurter (Scott-Odlo MTB Racing Team) +0:01:19
3. Stéphane Tempier (Bh-Suntour-Kmc) +0:01:24
4. Fabian Giger (Giant Pro XC Team) +0:01:40
5. Moritz Milatz (BMC Mountainbike Racing Team) +0:02:02
6. Daniel McConnell (Trek Factory Racing) +0:02:21
7. Manuel Fumic (Cannondale Factory Racing) +0:02:25
8. Marco Aurelio Fontana (Cannondale Factory Racing) +0:03:10
9. Maxime Marotte (Bh-Suntour-Kmc) +0:03:17
10.Lukas Flückiger (BMC Mountainbike Racing Team) +0:03:29

54.Parti András (Waberer’s Areus Cube MTB Team) +1kör
69.Juhász Zsolt (Waberer’s Areus Cube MTB Team) +1kör

EredmenylistaELITF

Nők:

1. Pauline Ferrand Prevot (Liv Pro XC Team) 1:30:59
2. Gunn-Rita Dahle Flesjaa (Multivan Merida Biking Team) +0:02:59
3. Jolanda Neff (Liv Pro XC Team) +0:03:19
4. Tanja Zakelj (Unior Tools Team) +0:03:39
5. Catharine Pendrel (Luna Pro Team) +0:03:53
6. Adelheid Morath (Sabine Spitz Haibike Pro Team) +0:04:05
7. Maja Wloszczowska (Liv Pro XC Team) +0:04:14
8. Annika Langvad (Specialized Racing XC) +0:05:07
9. Blaza Klemencic (Feenstra Felt Pb Kenda Bike Team) +0:06:23
10.Katrin Leumann (Ghost Factory Racing) +0:06:44

40. Benkó Barbara (Focus XC Team) +2kör

EredmenylistaELITN

Képek: Redbull; UCI ; Shimano MTB

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo