Amióta követem az országúti kerékpársportot, számomra talán a legrosszabb Giro d’Italia az idei, legalábbis abból a szempontból, hogy kerékpárversenyzést nem sokat láttam. Persze harc van, remek fotók, videók készülnek, továbbra is bővelkedünk az extrémitásokban…
Hozzáállás kérdése, kinek, mi tetszik, mit képes befogadni, mit néz szívesen a képernyők előtt. Van, aki jobban élvezi, hogy látja a hóesésben szenvedni a profi kerékpárosokat, az esős átvezető szakaszokon is szétszakadó mezőnyt, fetrengő favoritokat, mintha taktikailag is magas színvonalú, kiszámíthatóbb kerékpárversenyt látna, amit sokkal inkább jó stratégiával és egy jó felkészülésnek köszönhetően lehet megnyerni, mint egy nagyobb adag szerencsével.
Őszinte leszek, ha nem kellene napról napra beszámolót írni és követni az eseményeket, talán már nem is nézném. Nem okoz örömet, hogy csak szenvedni látom azokat a versenyzőket, akik egyébként sportszakmai szempontok szerint is nagyon izgalmas versenyt tudnának vívni.
Elég csak a tegnapi szakaszra gondolni, amikor kicsit jobb időjárásban rögtön az akciók miatt láthattunk izgalmas végjátékot, nem pedig az volt a kérdés, hogy ki marad állva a csúszós lejtőn.
Nem bántásképpen, de a környezetemben találkozom családtagokkal, barátokkal, akiknek lövésük nincs a kerékpársportról, de nagyon élvezik ezt a Girót, sőt, kimondottan az extrémitások miatt szeretik nézni.
Sajnos mint az élet megannyi területén, itt is a felületesség kerül előtérbe, egyre kevesebben szeretnek elmélyedni annyira egy-egy témában, hogy az okozzon örömöt, ha értve élvezik a történéseket. Úgy tűnik, egy ilyen Giróval több nézőt lehet megfogni, kommentátor sem kell hozzá, aki legalább minimális szinten látja, mi történik a mezőnyben.
Nyilván érdekes, ha ötpercenként elesik a szerencsétlen kerékpáros. Nyilván izgalmas, ha többször kerülnek krízisbe a favoritok. De nem azért, mert az egyikük taktikailag a másik fölé kerekedik, esetleg napról napra tervszerű stratégiával megtöri az ellenfelet.
Nem. Azért mert a fél mezőny beteg, a nyilatkozatok ellenére legfőképpen azzal vannak elfoglalva, hogyan titkolják, ha éppen lázasan versenyeznek, hátha túlélik a következő nehéz szakaszt, s hátha regenerálódnak.
Ha nincs szerencséjük, akkor megbolondult immunrendszerük működése miatt szó szerint bef…nak az emelkedőn (Gesink), kapnak pár percet, másnap pedig drukkolnak, hogy dobogóra esélyes társaik ugyanígy kerüljenek krízisbe. Ja, meg drukkolnak, hogy amikor esnek, ússzák meg enyhébb sérüléssel. Mert bukás nélkül nem lehet megúszni a Girót.
Mindezek semmit nem vonnak le a rózsaszínűs trikós Nibali érdemeiből, hiszen az is óriási versenyzői erény, hogy ő alkalmazkodni tudott ehhez a helyzethez. Egyébként az sem meglepő, hogy a verseny előtt topfavoritok közé nem is sorolt Cadel Evans foglalja el a második helyet. Az ausztrálnak majdnem egész pályafutása az alkalmazkodásról szólt, általában csapat nélkül…
Vagyis lehet úgy is nézni, hogy ez is egy kőkemény verseny, a “férfiasságról”, az elemekkel való küzdelemről, az alkalmazkodásról és hasonlókról szól. Lehet, hogy ha ez nekem nem tetszik, és klasszikus kerékpárversenyt szeretnék inkább látni, az én bajom.
De nem tudok mit tenni, mégis inkább színvonalas GT-t néznék, “túlélési sportfoglalkozással” kapcsolatban olvasok elég hírt mostanában a hegymászókról, itt a Girón jobban érdekelne egy klasszikus háromhetes.
A szervezőknek óriási felelősségük van ebben, hiszen az utóbbi években, ahogy tolódik a tavasz és a nyár, májusban rendre rossz idő van ilyenkor, több eséllyel kell számítani hófalakra, mint korábban, pláne, ha a korábbinál is több 2500-as hegyet teszünk az itinerbe. Abban mi a jó, ha utólag csonkítani kell a szakaszokat? Csak a bizonytalanság növekszik, nem lehet három hétre tervezni briliáns taktikát.
Arról ne is beszéljünk, hogy az esőben a világon a legcsúszósabb, taknyos dél-olasz utakra miért kellett kerékpárversenyt vinni? Ugyanúgy örültek volna a déliek, és imádták volna a mezőnyt, ha hagyományos sprintszakaszokat szerveznek arrafelé, főleg főutakon…
Nyilván a profi versenyzőket óriási tisztelet illeti, hogy részt vesznek ebben, bár már láthattunk kollektív ellenállást, poroszkálást a hegyekben. Nyilván nekik csinálniuk kell, köti őket a szerződés, sőt, sokak előtt megnyílik a lehetőség, hogy hősökké váljanak népük előtt. Mások számára pedig megnő a kockázat, hogy akár az egész szezonjukat kénytelenek legyenek feladni baleset vagy betegség miatt.
Ez a cirkuszról szól, és a cirkusz eladhatóbb, mint a szakmailag magas színvonalú versenysport. Gondolkoztam kicsit, odaírjam a mondat elejére, hogy “sajnos”, de talán még tőlem is álságos lenne. Hiszen én is az extrémitásokat ábrázoló képekre építettem a FotoTour-t. Mondjuk nagyon másra nem tudom…
Ez a 2013-as Giro d’Italia, és következik még egy kemény menet az olasz Alpokban…
Fotók: Stefano Sirotti – sirotti.it; Giro d’Italia – https://www.facebook.com/giroditalia?fref=ts
Hozzászólások
Jeez, ne mar!!
Pocsek idojarasuk volt, ez teny. De nagyon jo utvonalat raktak ossze, ha nem esik, nem volt volna semmi gond.
Lehet, hogy ott csuszosak az utak delen, nem tudom, meg mindig jobb, mint a holland forgalomlassito “utbutorok”. Megis, ott is rendeznek orszaguti versenyeket. Meg jo hogy.
Az, hogy Wiggins valamiert osszecsuszott az elso csuszosabb szakaszon, hat ez kiemelte egy gyengejet, ez miert baj?
Rajta kivul nem sok masnak okozott hasonlo gondot. Az, hogy par bringas elesik, es torik is ez-az, hat ezt sajnos barhol-barmikor-barmilyen idoben tudja a kerekparsport.
Havazasban pedig nem kellett lejton menni, a rendezok ezt megoldottak. Felfele pedig lehet menni 0 fokban is, jobb, mint sikon ugyanebben az idojarasban, az biztos. En mentem parszor pocsek idoben, es maradando pozitiv elmeny. Azoknak a versenyzoknek is tuti az, akik megcsinaltak.
A 88-as Gaviat is mennyit emlegetik, pedig az aztan durva volt. Vagy a 80-as Liege-Bastogne-Liege. Na ezek voltak olyan extremek, amiket manapsag mar tenyleg nem engednek meg, es jol is teszik, szerintem.
Szerintem szuper Giro volt.
A ket egyszeru szakasz az vege fele 1-1 szem 6km-s puppal, majd lejtovel es rovid sikkal pedig abszolut szuper versenyzest hozott.
Tufikám!
A Galibier, a Stelvio általában rizikós, volt már rá példa, hogy ki kellett venni, de nagyobb százalékban nem szokott vele gond lenni, amikor bekerül a Giro programjába. Ezek betételét esetleg fel lehet róni tervezői hibának, de a Dolomitok hágóival én nem is emlékszem, hogy az elmúlt 20 évben gond lett volna. Ilyen extrém májusra józan ésszel senki sem számíthatott, pláne nem több mint félévvel előre, amikor kiadják az útvonaltervet.
Az hogy még a dél-olasz részeken is olyan pocsék idő volt, pláne nem jellemző. A poros, kanyargós utakban igazad lehet, tanulni kell ebből a szervezőknek.
Amúgy aki már bringázott nyáron Olaszországban, az tudja, hogy júniustól a Pó-síkságtól délebbre menni az olyan mint a Death Valley az USÁ-ban.
no, hát akinek ez tetszik, annak hajrá, remélem a mai szakasz is tetszik…
A kommentátorok semmit nem értenek hozzá, szinte csak a statisztikákat olvassák be. Vagy leveszem a hangot, vagy nem nézem. :-(
Emberek akkor mit is kéne tenni?? Transzparensekkel tüntetni az Olasz nagykövetség előtt, hogy ELÉG LEGYEN AZ EXTÉMITÁSOKBÓL! GIRO STOP! Egy két embernek kicsit felhígult az agya, tavaszi országúti kerékpárversenyről beszélünk kronológiailag. A képek zseniálisak, a verseny jó és látványos, ez most egy ilyen Giro. Lehet szidni a rohadt felmelegedést,vagy lehülést, vagy bármit csak lehessen hisztizni!
Hogy sok a hegyi szakasz azzal nincs gond, bár nullafokba tényleg nemkéne felküldeni a versenyzőket. De szerintem ennek is megvan a maga szépsége vissaz adja a kezdeti kerékpár versenyek heroikuságát, és aki végig csinálja az mind egytől egyig hős!
Egyetértek a szerzővel, ez már nem a versenyről szól, én már nem is nézem. Egy egynaposon még beleférnek az extremitások, de egy három hetesen már nem.
na, látod, a npnek ez kell… szerintem el kéne cserélni a vueltával az időpontot… azért amikor Basso nyerta a másodikat az az év se volt semmi, tökig sár volt mindenki…
mellesleg azért nem bírok egyetérteni az ilyen magasröptű mondatokkal, hogy “nem teremsport” meg aki kemény bírja, mert a vízszintesen fújó hóban mintha kevesebben lettek volna az út szélén, ráadásul otthon is hiába néztük, mivel nem volt közvetítés, márpedig ők miattunk tekernek…
azért a jóból is megárt a sok. én azért kiváncsi lennék melyik csapat milyen gumival megy ,mert ez lehet hogy többet számit mint a tudás(vízes útra gondoltam) az igaz hogy aki jobb formában van az jobban bírja a viszontagságokat,de kitudja meddig tart a jó forma mert nagyon hosszú az a három hét, és valószinű hogy mindenki elfo…a magát csak van aki a táv közben és van aki a szállodában este a négyfal közt :)
Szerintem inkább profizmust kíván, hogy a csúszós lejtőn ki meri és tudja bevállalni a többieknél nagyobb sebességet, nem kizárólag szerencséről szól ez. Természetesen látványosabb, mint egy szimpla szökés, jobban vonzza a nézőket.
Edzettebb szervezet, jobban regenerálódik, kevésbé hajlamos lerobbanni a folyamatos nagy terheléstől – tehát mégiscsak endurance verseny.
Nincsen azzal semmi gond, hogy ilyen körülmények között mennek. Van aki bírja, van aki nem.
Az országúti kerékpározás nem terem sport!