fbpx

FotoTour: Tour de France perezentáció (és a selfie-k)

Az elmúlt évek talán legszínesebb csapatbemutatóját rendezték meg csütörtökön Leedsben, ahol a helyszínen 10 ezer rajongó és meghívott vendég várta az est főszereplőit, a 101. Tour de France résztvevőit. A továbbiakban beszéljenek helyettem a képek!

A leedsi aránában zenekar is helyet kapott

A leedsi aránában zenekar is helyet kapott…

...de a főszereplők maradtak a bringások

…de a főszereplők maradtak a bringások

tour_de_france_prezi_01

Minden csapat kulcsembereit megszólaltatták a házigazdák, itt éppen az ausztrál bajnok, Simon Gerrans mond pár szót, aki idén megnyerte a Tour Down Undert és a Liége-t, de azóta nincs jó formában, ráadásul idén Daryl Impey-ben sem bízhat. Mindenesetre lesz számára is elég szakasz a bizonyításra.

tour_de_france_prezi_09

A fókuszban Alberto Contador, aki a korábbi évektől eltérően kevésbé tűnt zárkózottnak, ám egyúttal felfedezhető volt rajta a feszültség is, hiszen ő is tudja, hogy hosszú évek után újra komoly esélye lehet a győzelemre. Egyúttal látható a Tinkoff-Saxo átdolgozott szerelése is, amelyet a tulajdonos, Oleg Tinkov kifejezetten a sárga trikó tiszteletére színeztetett át.

tour_de_france_prezi_05

Begurult az arénába az újra szlovák bajnoki címet szerző “farkasember”, Peter Sagan is, aki ebben az évben is csapattársától eltérő, egyedi festésű Cannondale-t hajt. Sagan a tőle megszokott lazasággal kezelte a helyzetet, pedig zsinórban harmadik Tourján harmadik zöld trikóját szerezheti.

PIC475991638

Greg LeMond beszélget az elszánt Fromme-mal, aki elmondta, hogy a bukás semmilyen hatással nincsen rá és sejtelmesen kiemelte azt a bizonyos 54 kilométert az utolsó előtti napon az óra ellen, ahol akár perceket is verhet riválisaira…

PIC475992521

“Nagyon sokat jelent számomra ez a mez” – mondta Nibali, aki friss olasz bajnokként száll szembe a Froome-Contador párossal a győzelemért.

Nagy divat lett a közös fotózkodás is, az alábbiakban ebből szedtünk össze egy csokorral.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo