fbpx

Föld alatti hajsza – ilyen volt a kilencedik Underworld!

Az előzetesen jósolt rekkenő hőség elmaradt, ám a verseny reggelén lehulló eső jócskán fokozta az izgalmakat a kilencedik MOFÉM Underworld Kupán, ahol a férfiak között Palumby Zsombor (SVS Pro Team), míg a hölgyek versenyében Kubik Csenge (Superior MTB Team) győzött.

Ha belegondolunk, a kőbányai pincerendszert a bringások akár hazai pályának is nevezhetik, hiszen 2010 óta, mióta a MOFÉM Underworld Kupa megrendezésre kerül, több ezer mountain bike-os fordult meg a járatokban. Több, mint ahány gombatenyésztő valaha betette a lábát a föld alatti világba ­– más felhasználásról pedig nem nagyon tudni.
Hőség és por – mindenki erre készült, ehhez képest esős reggel fogadta a Merkapt Sportközpontba érkezőket, ami nem is lett volna baj, ha a pincébe vezető híd nem válik ettől jégpályává. Az első pályabejárók nagy esések kíséretében tesztelték a rámpát, amelynek következtében a szervezők lezárták ezt a szakaszt, majd rohamtempóban szőnyegezték le a fahidat és a pince előtti macskaköves részt.

Szerencsére az első futam résztvevői már ideális körülmények között tehették próbára magukat, hogy aztán a második futamban az igazi versengés is elkezdődjön. Az U19-es fiú között Sylvester Balázs (Femat-ZKSE) volt a legerősebb, akit egy négyfős Superior „vonat” követett. okkal szorosabb volt a nők versenye, ahol a második helyért zajlott nagy csata, Csobay Nóra (Merida Maraton Team-CST) a célvonalig üldözte Hudák Szilviát (Merkapt Maraton Team SE), aki néhány centit megőrzött az előnyéből, begyűjtve Superioros Kubik Csenge mögött az összetett ezüstöt (és a Master 1-es aranyat).

A felnőtt férfiak futamában két korábbi győztes is rajthoz állt, így számítani lehetett rá, hogy Palumby Zsombor (SVS Pro Team) és Gérnyi Balázs (Superior MTB Team) kettőséből kerül ki a bajnok. A Kellys támogatott Palumby már az elején nagyot villantott, hiszen az első körében új körrekordot hajtott, 10 másodperccel megjavítva az elmúlt 9 év legjobb köridejeit, olyannyira megrántva ezzel a mezőnyt, hogy a második helyen tekerő Gérnyi is a leggyorsabbak toplistájának második fokára ért. Palumby Zsombor végül simán nyerte a futamát.

A master 1-es korosztály futamában is dominált a Superior MTB Team, hiszen Héjja Attila győzött. Ki kell még emelnünk a master 2-es Fésüs Lászlót (Meditech SC), aki fantasztikus elánnal vetette bele magát a küzdelmekbe – nem is akadt kihívóra – és aranyérmével a hatodik dobogós pozícióját szerezte meg, 2013 óta két ezüstöt és négy aranyat bezsebelve, aki ezzel a legeredményesebb föld alatti bringásnak vallhatja magát.

Az indulókat a High5 frissítette, akiknek a Moose által gyártott egyedi Underworld Kupás bringás zokni is járt. A beteg bicikliket a DoctorBike szakijai gyógyították, a szervezőket pedig a Heavy Tools öltöztette. A dobogósok a rendezvény névadó támogatója, a MOFÉM jóvoltából Teka mosdó- és zuhanycsaptelepeket vehettek át 1 millió forint értékben, valamint Kellys kiegészítőkkel gazdagodtak. A nap zárásaként, az indulók között megtartott tombolán pedig MOTOREX tisztító és olajozó szerek találtak gazdára.

A rendezvény honlapján a visszaszámlálás elkezdődött, ugyanis 2019. augusztus 10-én következik a jubileumi Underworld Kupa, amellyel kapcsolatban már zajlik az ötletelés, hogy jövőre se maradjanak meglepetés nélkül az indulók! Végezetünk ajánljuk figyelmetekbe a rendezvény hivatalos videóját!

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo