fbpx

FLR F-95X II teszt: Csúcs mtb cipő tartós teszten

Tavasszal már beszámoltunk róla, hogy az idei évtől hazánkban is elérhetőek az FLR cipők, melyek közül a csúcsmodell mtb cipőt, az F-95X II-t kaptam tesztelésre. Egész szezonban nyúztam az árához képest igencsak jó cipőt, a tapasztalataimról most beszámolok nektek.

A történet még télre vezethető vissza, amikor a hazai forgalmazóval beszélgettünk arról, hogy egy új cipőmárkát szeretnének bevezetni a piacon és mi lenne ha tesztelném valamelyik csúcs cipőt. Az FLR márkát nem ismertem előtte pedig worldtour csapatban versenyzők is használják őket. Először az országúti csúcsmodellt, az F-XX II-t néztem ki magamnak, de mivel már bevállaltam két másik országúti cipő tesztet, plusz csak egy alap montis cipőm van éppen és mostanában sokat használok spd pedált, így inkább a mtb cipő, az F-95X II mellett döntöttem. Egyébként a csúcs monti és az országúti cipő felsőrésze megegyezik.

Az FLR márkáról tudni érdemes, hogy minden egyes cipőt profi kerékpárosokkal együttműködve fejlesztettek, amihez kedvező árcédula párosul. Például már 19900 Forinttól egész korrekt mtb és országúti cipőt is tudunk vásárolni, és a csúcsmodell, ami történetesen az F-95X II is csak 69900 Forintba kerül.

Nézzük mit tud az F-95X II!
-A top cipőknek megfelelően karbon talppal rendelkezik az F-95X II, ami 14-es merevségi indexű, ez a gyártó kínálatában a legmerevebb talp. Kifejezetten a merev talpat szeretőknek ajánlják, pl XC vagy cyclocross versenyzőknek.

-Mászóstopli is csavarható a talpába, így egy-egy meredek lazább talajú, sáros emelkedőn is könnyen fel tudunk jutni az elsősorban nem sétáláshoz tervezett cipőben.

-A mikroszálas alapanyagú felsőrész varrásmentesen készült, ezért nincs ami dörzsölje a lábat és persze a varrás sem fog elengedni, mivel nincs. A szellőzést szellőzőpanelek hívatottak javítani, így a meleg nyári napokon is kényelmes viselet.

-2 darab A-A17 Atop damilos tekerő, hogy könnyen a lábunkra állítható legyen a cipő.
Anatómiailag formázott talpbetét, mellyel elkerülhető a talpzsibbadás.

-Erősítés a cipő orrán és a sarkán, ami megvédi lábunkat és a cipőt a tereptárgyak okozta behatásoktól.

Nálam a cipő mindig fontos szerepet játszik a kerékpározásban, gondolom senki nem szeret egy kényelmetlen cipőt hordani sem utcán, sem kerékpáron, hiszen akkor annak szenvedés lesz a vége. Az átlag kerékpárostól eltérően mindig a versenycipőkhöz vonzódtam országúton és montin egyaránt, ami valószínűleg azért van, mert többnyire versenyzésre használtam őket 🙂 , ezért nálam alapértelmezett az ultramerev karbon talp, ami például a túrázóknak kényelmetlen tud lenni. Mostanában elég sok időmet töltöm gravel bringákon, ahol spd pedált használok, mert országúti cipővel nem szerencsés sétálgatni terepen (bár egy időben próbálkoztam vele), viszont én ugyanazt a merevséget várom el itt is, mint országúton. Számomra az egyik legkellemetlenebb élmény amikor érzem a stoplit a talpam alatt, ezért mindenképpen full merev cipőben gondolkozom még gravel felhasználásra is. Az FLR F-95X II a paraméterei alapján megfelel ennek a kategóriának, ezért is örültem neki, hogy tesztelhetem.

Áprilisban kaptam meg a cipőt, a dobozból kivéve első dolgom volt, hogy alaposan áttanulmányozzam a cipőt. Az elmúlt időszakban inkább olasz cipőket viseltem és azokhoz képest eléggé más, nem feltétlenül a külsőségek játszották a főszerepet az F-95X II tervezésekor, hanem inkább a funkcionalitásban gondolkodtak a tervezők. Egy szóval sem mondom, hogy ronda, mert nem az, hanem azt, hogy fontosabbnak látták azt, hogy elférjen a lábunk a cipőnkben, mint azt hogy szép íve legyen az orrának.

A cipő felépítése és az anyaghasználat igényes, nem volt kínai utánérzésem, mint pár másik olcsó márkánál. A sarok belső anyaga kifejezetten tetszett, jól tapad, segít tartani a sarkunkat, de nem fog elkopni. Egyébként az egész cipőre elmondható, hogy mindenhol törekedtek a tartósságra a tervezők, talán néha egy kicsit túlépítettnek is érzem a cipőt, bár inkább legyen ilyen, minthogy leszakadjon a lábunkról pár hét használat után.

Többnyire 44-es cipőket használok, az FLR F-95X II-ből is a 44-es volt a jó méret, még maradt egy kis hely talán a lábam mellett, de a montis cipőknél amúgy sem szeretem, ha teljesen rácuppan a lábamra cipő, mert akkor rázós terepen fájdalmat tud okozni a cipő anyaga. Elmondható, hogy mérethelyes az FLR és nem kell belőle 1-2 számmal nagyobbat választani, mint utcai cipőből.

Az első használatnál már éreztem, hogy ez lesz az én cipőm, merev és kényelmes, csak az spd kapcsolat billegéséből tudtam, hogy nem országúti cipő van rajtam. Semmi hatékonyságvesztés a talp hajlongásából, odalép az ember és halad. A cipő tágas elöl, nem nyomja össze a lábujjaimat, ráadásul elöl található a szellőző panelek nagy része, így a hűtés közvetlenül éri a lábam ezen részét. Nincs gond a szellőzésével, a legnagyobb melegben is gond nélkül viseltem, pedig még a színe is vonzza a meleget, de egyszer sem éreztem benne, hogy meg akar gyulladni benne a lábam. Ez lehet majd a hűvös idő beköszöntével hátrány lesz, de télre ott a kamásli vagy a kifejezetten hűvös időre tervezett cipők.

Mivel nem található benne olyan anyag, ami az izzadtságot magába tudná szívni, így nagyon gyorsan szárad, pl az egyik fotózáskor beálltam vele a patakba és pár óra alatt teljesen megszáradt a lábamon. Az Atop tekerők jól működtek, nem volt velük problémám, a lábamat sem vágták a damilok, bár szerintem van náluk finomabban működő tekerő is, de a lényeg az, hogy mindig a lábamra tudtam húzni a cipőt és mindig sikerült kilazítani, még akkor is amikor alig látszott ki a cipő sárból.

A merev karbon talp ellen mindig azt hozzák fel, hogy nem jó benne járni, ami bizonyos szinten igaz, nem olyan mint egy futócipőben, de azért én például több órát is elvagyok benne fotózáskor, bár a végén már tényleg nem annyira kényelmes. De nem is gyalogtúrákra tervezték ezt a cipőt, ez XC vagy CX versenycipő, vagy még azoknak ajánlott, akik szeretik a hatékony cipőket. Egyébként a talpon cserélhető a gumimintázat, ami jól tapad mindenféle terepen, nekem a mászóstoplikat nem is kellett használnom hozzá.

Már 6. hónapja használom az F-95X II-t és még mindig bírja a strapát, nem látszik rajta semmi olyan nyom, ami azt sejteti, hogy egyszer szét akarna esni. A karbon talp is meglepően jól bírja, lényegében csak a lakk sérült, pedig jártam benne sokat köveken, volt már olyan cipőm amiből feleennyi használat után lógtak ki a karbonszálak. Mindössze annyi hiányossága van a cipőnek, hogy elhagytam a jobbosból az első mintát tartó csavart, amit egyébként még a két mászótüske csavarja tart, és egyébként csak most a cikk írásakor vettem észre, hogy hiányzik.

Nekem abszolút bevált az FLR F-95X II, már azon is elgondolkoztam, hogy jövőre beszerzek egyet az országúti változatából, kényelmes, merev, hatékony és jóval a konkurenciák alatt van árban. Kell ennél több?

(Már megjelent az újabb változata, ami még jobban szellőzik, mint a tesztelt modell.)

Ajánlott fogyasztói ár: 69 990 Ft
További információk a forgalmazó oldalán.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo