fbpx

Flandriai Kör: Cancellara ugyanaz, idén másképpen… – videók!

Fabian Cancellara megszerezte harmadik győzelmét a Flandriai Körversenyen, vitán felül az eddigi legizgalmasabb küzdelemben.

Cancellara harmadszor! (Fotó: Stefano Sirotti)

Cancellara harmadszor! (Fotó: Stefano Sirotti)

A svájciak legnagyobb kerékpáros sztárja talán annak örül a legjobban, hogy végre sprintbefutón sikerült nyernie egy klasszikust, hiszen nem sűrűn fordult még elő, hogy egy kisebb bolyból győzzön, számtalan nagy versenyen gyűjtött már dobogós helyezéseket a hajrában alulmaradva…

ezúttal sprinten

ezúttal sprinten

JVS-980x534A kockaköves emelkedők monumentumán 259 kilométer és 17 mászás várt a mezőnyre, sajnos – idén tavasszal szokás szerint – rengeteg bukás tarkította a versenyt. A képen látható egykori Roubaix-győztest, Johan Van Summerent kórházba kellett szállítani, de nem az ő állapota válságos, hanem azé az idősebb hölgyé, akit telibe talált a járdaszigeten.

Hasonlóan nézővel ütközött az ukrán Jaroszlav Popovics is, és Cancellara segítői közül Stijn Devolderre is rájárt a rúd, több bukásba is belekeveredett. Nehéz is lenne felsorolni a többi balesetet…

Bukások kavalkádja videón:

Az első 200 kilométer tehát a pozíciók tartásáról az energia tartalékolásáról és a bukások megúszásáról szólt, a látványos verseny pedig 55 kilométerrel a cél előtt, a Kwaremont második mászásával kezdődött. Hamar fogyott az élmezőny, a következő Paterbergen, majd nem sokkal később a legnehezebb „mur”-on, a Koppenbergen is, miközben a korábbi szökevénycsoportot bedarálták a legjobbak. Kialakult egy szűk élboly, Cancellarával, Sagannal, Boonennel és az Omegásokkal: Stybarral Terpstrával és Vandenbergh-gel, Vanmarcke, Degenkolb, Boasson Hagen, Van Avermaet, Leukemans is ott volt.

Cancellara támadás a legjobbkor

Cancellara támadás a legjobbkor

Bár Boasson Hagen is támadott, nem sokkal később a Taaienbergen Greg Van Avermaet indított jókor, a kerekén Vandenbergh-gel. Az Omega Pharma-Quick Step számára ez így nem lett végül a legszerencsésebb, mert így tempót nem diktáltak az üldözőbolyban – hiába voltak létszámfölényben – elöl viszont a leggyengébb emberük tekert. Nem csoda, hogy hátulról egy nagyobb sor újra felzárkózott, miközben az élen haladó Van Avermaet-Vandenbergh duónak kb. 40 másodperc előnye volt a Kwaremont harmadik mászása előtt, 15 kilométerre a céltól.

A döntő akció videón:

A Kwaremonton aztán a mindeddig türelmes Cancellara támadott, és hiába ért össze nem sokkal előbb a mezőny, cafatokra szaggatta a sort, leszakadt Kristoff, Degenkolb, Sagan, mindenki, egyedül  Sep Vanmarcke tudott vele menni. A Paterberg után felértek Van Avermaet-ra és Vandenbergh-re, de kezdetben nem volt teljes a nézetazonosság elöl. Majd amikor hátranéztek, és a kiváló sprinter, Alexander Kristoff 200 méterre lihegett mögöttük, hirtelen mindenkinek megjött a kedve a vezetéshez…

Az utolsó kilométerek videón:

A négyes az utolsó kilométerre megnyugtató, fél perc fölötti előnnyel érkezett, így maradt lehetőség egy óriási taktikai csatára, amit végül Cancellara jól bírt cérnával. Most nem követte el azt a hibát, amit már régebben sokszor hogy korán indítson és a végén kikerüljék, ezúttal nem csak a legerősebb volt Spartacus, de az idegek csatáját is ő nyerte! Jövő héten Roubaix, a főbb szerepekben a ma is látott versenyzőkkel…

Eredmény:

1 Fabian Cancellara (Swi) Trek Factory Racing
2 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team
3 Sep Vanmarcke (Bel) Belkin Pro Cycling Team
4 Stijn Vandenbergh (Bel) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
5 Alexander Kristoff (Nor) Team Katusha
6 Niki Terpstra (Ned) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
7 Tom Boonen (Bel) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
8 Geraint Thomas (GBr) Team Sky
9 Björn Leukemans (Bel) Wanty – Groupe Gobert
10 Sebastian Langeveld (Ned) Garmin Sharp

 

Aki esetleg szeretné látni az utolsó 44 kilométert egyben:


.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo