fbpx

Filutás hegyi összetettet nyert a szlovén Europe Tour versenyen

Múlt héthez hasonlóan sok magyar résztvevővel zajlott az Adria partján rendezett UCI 1.2 kategóriás Europe Tour viadal. Horvátország után most Szlovéniában, Izola városában versenyeztek az országútisok.

gp-laguna-porec-2017-1487108496

A GP Izola versenyen 156 kilométert kellett teljesíteni, először egy hosszabb, meredek emelkedőt tartalmazó körből négyet, majd három rövidebb karikát. Az egy hete UCI-pontokat szerző Kusztor Péter csapata, az osztrák Amplatz-BMC is indult, jól is sikerült nekik a verseny, a hazai pályán versenyző Matej Mugerli révén a 3. helyet szerezték meg az olasz Filippo Fortin és a válogatottként induló szlovén profi, Marco Kump mögött. Kuszti a 17. helyen zárt, egyedüli magyarként a főmezőnyben.

Filutás Viktor a dobogón

Filutás Viktor a dobogón

A Team Mugen Race-Veloki-Szuper Beton versenyzői közül Filutás Viktor, a DKSI-Kontent-ből Peák Barnabás, az osztrák Vorarlbergből Dér Zsolt tudta még értékelhetően teljesíteni a távot a magyarok közül, mindhárman a több mint 7 perccel az élmezőnyt követő csoportban érkeztek. Ami azonban ennél fontosabb, hogy Filutás egy hat, majd négy főre apadó szökésben töltött 75 kilométert és megnyerte a GP Izola hegyi pontversenyét.

gp_izola_2Szakvezetője, Stubán Ferenc elmondása szerint ő van a legjobb formában a csapatból, amihez a szülei és csapattársa, Puskás Dávid segítségével Gran Canaria-n eltöltött kéthetes edzőtábor is hozzájárult, valamint az Isztrián eltöltött elmúlt hét. Március közepétől olaszországi táborozás és két U23-as UCI-kategóriás viadal, a GP San Giuseppe és a Piccola Milano-Sanremo vár a srácokra.

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernem a hegyi összetettet, már a rajthoz menet Stubán Ferencnek mondtam, hogy megpróbálkozom egy elmenéssel és megpróbálok rámenni a hegyi hajrákra. Ami sikerült is, mert háromból kettőt fölényesen nyertem. Az egészet sajnos az nehezítette, hogy az elmenésben az első 5 kilométeren egy unieurós kisodródott egy kanyarban és elsodort engem is, de gondolkodás nélkül felkeltem és azonnal felsprinteltem a többiekre, majd mikor felértem helyre tettem a fékemet. Sajnos a bukás miatt felemásan terheltem a lábaim, aminek köszönhetően nem tudtam a végén a spiccel megjönni. A kitűzött célomat viszont elértem, és sikerült hasznos versenykilométereket gyűjtenem, ami most a legfontosabb nekem és a csapatom számára – értékelt Filutás.

Eredmény: http://www.procyclingstats.com/race/GP_Izola_2017

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo