fbpx

Fejlődni fog a budapesti kerékpáros közlekedés: A Magyar Kerékpárosklub Karácsony Gergelynél járt

2019 őszén Budapesten, több kerületben és vidéki településen is új önkormányzati vezetés, képviselő-testület alakult. A Kerékpárosklub – ahogy eddig is – pártállástól függetlenül minden vezetéssel és illetékes szervezettel keresi az együttműködést egy bicikli- és ezen keresztül emberbarát Magyarország felépítéséhez. Úgy gondolják, hogy ahol jó bringázni, ott jó élni – ennek megvalósításához pedig politikai elköteleződésen felül rendszeres szakmai együttműködés szükséges. Ebben a közleményben Karácsony Gergellyel és a csapatával történő egyeztetést részleteit olvashatjátok.

Budapest főváros – találkozó Karácsony Gergellyel és csapatával

Budapest Mobilitási Terve alapján 10%-ra emelnék a kerékpárral megtett utak arányát 2030-ra, ami viszont nem lehetséges a mai keretek között. Szeretnénk, ha azok tömegei is bringára ülnének Budapesten, akik még nem teszik, és kényelemesebben tekerhetnének, akik már így közlekednek. Olyan fejlesztésekre van szükség, aminek hatására a bringázás elterjedésében rejlő környezeti, egészségi, gazdasági és társadalmi hasznokat minden budapesti élvezheti.

Főpolgármesteri hivatal részéről: Balogh Samu kabinetvezető, Karácsony Gergely főpolgármester, Kéri András önkormányzati főtanácsadó Kerékpárosklub részéről: Molnár Berta műszaki tanácsadó, Halász Áron elnökhelyettes-szóvivő, Kürti Gábor elnök, Erdős Zoltán közlekedési munkacsoport tagja, Buday Bence kampány- és rendezvényszervező

Nem a nulláról indultunk a főpolgármesterrel, aki már a választás előtt elfogadta a legfontosabb fejlesztéseket tartalmazó 12+1 pontunkat, több célunkat a programjában olvashattuk vissza.

Most viszont eljött a cselekvés ideje, amihez egy 6 fejezetből és 73 javaslatból álló csomaggal kerestük meg Karácsony Gergelyt és stábját.

A javaslatok intézményi, szabályozási és szabályozási változásoktól kezdve már idén végrehajtható – részben már megtervezett, de fiókba tett – fejlesztéseket, elkészült tervek módosítását, hosszabb távú tervezési igényeket tartalmaz a Lánchídtól a hiányzó külváros-belváros kapcsolatokon át a Nagykörútig.

Részletes budapesti javaslatcsomagunk itt olvasható.

Karácsony Gergely főpolgármester kérésünkre reagálva megerősítette, hogy olyan komplex közlekedésfejlesztésben gondolkodnak a következő 4 év útfelújításai során, amiben a kerékpározás „nem a futottak még” kategóriába kerülne.

A BKK korábbi szerepének újraerősítése során egy állandó szakmai fórum nyílna a fenntartható közlekedési módok ügyeinek megbeszélésére, javaslatunk nyomán lehetséges egy fővárosi intézményvezetői szintű kerékpárügyi megbeszélés is. „Kevesebb és lassabb autóval biztonságosabb lehet a város” – mondta a főpolgármester, aki a balesetek csökkentése irányából közelítené a forgalomcsillapítás igényét.

A főváros újra akarja gondolni a lassan 5 éve húzódó, 8.5 milliárd forintnyi EU-s támogatásból tervezett VEKOP projekteket. A fejlesztések nagy részét már át kellett volna adni, de a késlekedés miatt a támogatás elvesztése fenyegeti Budapestet. Javaslatunk nyomán a kevesebb haszonnal kecsegtető beruházásokra szánt összegeket hatékonyabb fejlesztésekre költenék. A Kerékpárosklub felajánlotta segítségét a projektek priorizálásában.

Sürgősségi listájában Karácsony Gergely a VEKOP projektek megmentését sorolta legelőre. Rövidtávon megvalósítható kerékpársáv-fejlesztési javaslataink közül több már idén megtörténhet, valamint a fővárosi kerékpárforgalmi hálózati terv készítését és a tömegközlekedési átszállóhelyek kerékpárparkolóinak fejlesztését és kommunikálását is elsők közé sorolta a főpolgármester.

Az útépítések mellett ugyanakkor az eddig hiányzó népszerűsítés és szemléletformálás eszközeivel is segíteni szeretné a közlekedési módok megváltozását.

A napokban a fentiek alapján elindul a szakmai szintű együttműködés.

Budapesti javaslatcsomagunk tartalma pontokban:

1.) Rövidtávon megvalósítható, engedéllyel rendelkező vagy kis beavatkozást igénylő fejlesztések:

  • Andrássy úti szervizút forgalomcsillapítása: Köröndtől kifelé is 30-as sebességkorlátozás, autós menekülőút felszámolása
  • Baross utcai kerékpársávok
  • Bartók Béla út középső szakaszán kerékpársávok
  • Dembinszky utca – Wesselényi utca kerékpársávok
  • Dohány utca – István utca kerékpársávok
  • Elnök utca kerékpársávok
  • Erzsébet királyné útja (Liget felőli szakasz)
  • Gázgyár utca nyitott kerékpársáv, sebességcsökkentés (30 km/ó)
  • Honvéd utca kerékpársáv
  • Karolina úti kerékpársávok
  • Pesti Dunapart környezete: Apáczai Csere János utca, Közraktár utca, Nehru-part, Pesti alsó rakpart hétvégi megnyitása és hosszú távú fejlesztése, Újpesti rakpart, Széchényi rakpart
  • Pozsonyi úti kerékpáros nyom helyett kerékpársáv, északi kapcsolat a dunamenti kerékpárúttal
  • Stefánia út
  • Szemere utca kerékpársáv
  • Tétényi út külső szakaszán kerékpársávok
  • Vaspálya utca kerékpársáv, busz-kerékpársáv
  • Vágóhíd utca kerékpársáv
  • Villányi úti kerékpársávok

+ Már megtervezett kerékpárbarát útfelújítások előre sorolása:

Apáczai Csere János utca, Dózsa György út, Göncöl utca – Röppentyű utca tengely, Gyömrői út, , István út – Pozsonyi utca (IV. ker.), Kerepesi út, Közraktár utca, Mogyoródi út, Orczy út, Róna utca, Vezér utca

2.) Elindítandó, 2-10 éves távú projektek:

  • Belvárosi fejlesztések a 3-as metró lezárása előtt
  • Eurovelo 6
  • Gubacsi út
  • Jászberényi út
  • Kerepesi út
  • Lánchíd: behajtani tilos, kivéve: közösségi közlekedés, taxik, rendőr, mentő, tűzoltó, gyalogos- és kerékpáros forgalom
  • Nagykörút
  • Rákóczi út
  • Üllői út
  • Vasútállomások környezete, B+R

3.) Általános, programszerű fejlesztések

  • Kerületközpontok, iskolák környékének forgalomcsillapítása, 30-as zónák, lakó-pihenő övezetek fejlesztése és kialakítása, általános sebességcsökkentés, kétirányú kerékpározás biztosítása ilyen övezetekben
  • Legfontosabb városi főútvonalak fejlesztése, hiányok befoltozása, városrészek összekötése, vasútvonalak elválasztó hatásának mérséklése
  • Közösségi és kerékpáros közlekedés kombinálásához B+R parkolók építése, népszerűsítése
  • Kerékpártároló- építési program indítása közterületen, lakótelepeken, udvaros bérházakban, támogatással
  • Bubi fejlesztése, mikromobilitási stratégia készítése
  • Kerékpárút-felújítási program

4.) Elkészült tervek módosítása:

  • Attila út
  • Blaha Lujza tér
  • Böszörményi út
  • Budai fonódó villamosvonalhoz kapcsolódva bebetonozni tervezett elavult kerékpárutak a 11. kerületben
  • Budafoki út
  • Déli körvasút projekt
  • Harmat utca
  • István út – Pozsonyi utca tengely (Újpest)
  • Kossuth Lajos utca (XX. ker.)
  • Külső Szilágyi út
  • Nemes utca (XVIII. ker.)
  • Serény utcai gyalogoshíd
  • Üllői út / kézilabdacsarnokhoz kapcsolódó útépítések
  • Városház tér (XXII. ker.)

5.) Intézményi, szabályozási javaslatok

  • Legfontosabb kérésünk, hogy a fővárosi útfejlesztések a város stratégiai céljait (autóközlekedés csökkentése, közösségi-, kerékpáros- és gyalogos közlekedés arányának növelése) szolgálja, ne legyen olyan útfelújítás, ami az évtizedekkel korábban kitalált, jelenlegi állapotot betonozza be.
  • Kerékpárforgalmi hálózati terv, kötelezően betartandó és úttípusok szerinti tervezési útmutató készítését, valamint a településrendezési eszközök felülvizsgálatát kértük
  • Hibák, közterületi hibák gyors bejelentési és javítási rendszerének felállítását és ellenőrzését javasoltuk
  • Nagyobb figyelmet kértünk a téli hótakarításra és nyári takarításra, növényzet nyírására
  • Közvélemény-kutatások készítését, rendszeres civil egyeztetéseket, a lakosság bevonását kértük a város megújításába.

6.) Szemléletformálás, népszerűsítés:

Tévhitek rombolását és közlekedés résztvevői közti együttműködést célzó, a közösségi közlekedés és kerékpározás vegyítését és helyi útvonalakat népszerűsítő kampányok indítása mellett javasoltuk az önkormányzat és cégeik munkába járását óbudai mintára támogató rendszer bevezetését, rendőrök és buszsofőrök képzését is.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo