fbpx

Fejlemények Liszi Attila sérüléséről

Megérkeztek a konkrétumok és részletek Liszi Attila bokájának állapotáról, mely alapján sajnos egyből egy 6-8 hetes kényszerpihenővel kell kezdenie a szezont. A regnáló magyar bajnok a hétvégén rendezett Szlovák Kupa első fordulójának pénteki szabadedzésén trappolt le szerencsétlenül és sérült meg a bal bokája.

A pálya legtechnikásabb részén történt az eset és nem sokkal azt követően az iglói (Spisska Nova Ves) kórházban lett megröntgenezve. Törés nincs, de az, hogy nem tudta tartani a lábát és jelentősen elszíneződött, az sok jóval nem kecsegtetett.

Liszi Attila

Liszi Attila

Attila így emlékszik az eseményekre: „Izgatottan vártam a versenyt, kíváncsi voltam, hogy a munkám miatti kevesebb téli edzés után hogy állom majd meg a helyem. Sajnos sokat nem sikerült bringáznom a pályán, a negyedik körben megtörtént a baj. Egy rézsűs, gyökeres részen a pálya legtechnikásabb és egyben szerintem legrosszabb szakaszán elmászott a bicaj eleje és megpróbáltam letrappolni, ami elég rosszul sikerült. Azzal a lendülettel magam alá fordult a bal bokám befelé és onnan nem is volt tovább. A mentőquad vitt le, majd irány a kórház.

Az ultrahangra már itthon került sor, mely alapján kiderült, hogy külső bokaszalag szakadása van. Mesélt egy kicsit a részletekről is: „Jelenleg az ágyat nyomom, amíg le nem megy a duzzanat teljesen, majd utána nagyon lassan lehet majd csak terhelni, szépen fokozatosan. Sajnos hat hét mankózásnak nézek elébe. Folyamatosan próbálok utána járni, hogy hogyan lehet idő előtt helyre hozni a bokámat, mivel a válogató versenyekről nem lenne szerencsés lecsúsznom, nehogy a világbajnokság kimaradjon, valamint a leogangi világkupán szeretnék ismét kvalifikálni.

Attila lába jelenleg nem túl szép...

Attila bokája jelenleg nem túl szép…

A legjobb magyar downhill eredmények fiatal tulajdonosának sajnos máris kiesik egy válogató, a jövő hétvégi maribori Európa Kupa. Ez még azonban nem akkora baj, hiszen egy versenyt amúgy is el lehet dobni és jelenleg maximális pontszámmal vezet a listán, illetve a maribori után még három lehetőség is van pontokat gyűjteni. A legközelebbi július 25-27-én Eplényben, a GravityHall Downhill és Fourcross Országos Bajnokságon, ami ráadásul duplaszorzós futam a válogató rendszerben, addig pedig az orvosok szerint rendbe kell jönnie.

A leogangi kvalifikálás viszont már problémásabb, mindössze öt hét van az osztrák világkupáig, és ahhoz hogy megismételje vagy akár felülmúlja tavalyi kiváló teljesítményét (a sportág történelmében első magyarként jutott be döntőbe), ahhoz nem csak felépülés, de kiváló állapotra is szükség van, amire jelenleg sajnos nincs sok esély.

Liszi Attila a 2013-as leogangi világkupán

Liszi Attila a 2013-as leogangi világkupán

Most mindenképpen az első a felépülés, nem tudom, hogy sikerül-e majd százszázalékosan visszakapni a bokámat, de rajta vagyok és ezúton is szeretném megköszönni az eddigi biztató szavakat!” – fejezte be Attila érthetően szomorkásan.

Mielőbbi felépülést kívánunk és várunk vissza a versenypályákra!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo